A Nocturna régóta szenved a várólistámon, sokáig csak görgettem magam előtt. Egyszerűen nagyon nem tudtam vele haladni, mert mindig olvastam belőle kb. 30 oldalt, leraktam és nem éreztem úgy, hogy tudnám folytatni a történetet... de nem adtam fel, gondoltam lesz még az olvasásának szezonja és akkor majd megérint. Erre idáig kellett várni, de most itt vagyok és megosztom a véleményem a kötetről!
Az értékelés a Prológus - Fantasy projektre készült.
Scarlett Dragna eddig még egyetlen napot sem töltött távol attól a kicsi szigettől, ahol ő és a húga, Tella, hatalmaskodó, kegyetlen apjuk keze alatt felnövekedtek. A történet azzal indul, hogy az apa házasságra kényszerítené Scarlettet, ami egyszeriben véget vetne a lány hosszú évek óta tartó álmodozásának a messzi szigeten zajló Caravalról, a földkerekség legvarázslatosabb előadásáról, amelynek közönsége szintén a játék résztvevőjévé válhat. Azonban épp ebben az évben végül megérkezik a várva várt meghívó, amiről Scarlett annyit álmodozott. Tella elhatározza, hogy elmegy a Caravalra, és egy titokzatos matrózzal elraboltatja Scarlettet is. Csakhogy amint odaérnek, kiderül, hogy Tella eltűnt: az ő elrablója a Caraval ördögien mesteri szervezője, Legend. Scarlett hamarosan megérti, hogy a húga az idei Caraval kulcsfigurája, az egész játék körülötte forog: az lesz a győztes, aki Tellát megtalálja.
Scarlett többször is végighallgatja a figyelmeztetést: bármi is történjék a Caraval során, az mind csak a fantasztikusan kidolgozott előadás része, de ő, szegény, még be se lépett, máris bábuként kezd lépkedni a mágia és a szívfájdító szerelem sakktábláján. Hanem akármi is a Caraval, valóság vagy sem, neki mindenképp meg kell találnia a húgát, mielőtt véget érne a játék utolsó, ötödik éjszakája, máskülönben a beinduló veszélyes dominóhatásra Tella örökre eltűnik a világból.
Isten hozott, légy üdvözölve a Caravalban! De légy óvatos, nehogy túl messzire röpítsen a képzeleted!
Scarlett többször is végighallgatja a figyelmeztetést: bármi is történjék a Caraval során, az mind csak a fantasztikusan kidolgozott előadás része, de ő, szegény, még be se lépett, máris bábuként kezd lépkedni a mágia és a szívfájdító szerelem sakktábláján. Hanem akármi is a Caraval, valóság vagy sem, neki mindenképp meg kell találnia a húgát, mielőtt véget érne a játék utolsó, ötödik éjszakája, máskülönben a beinduló veszélyes dominóhatásra Tella örökre eltűnik a világból.
Isten hozott, légy üdvözölve a Caravalban! De légy óvatos, nehogy túl messzire röpítsen a képzeleted!
Nem sorozatrész.

A bejegyzés képének forrása: a könyv. A fejléc alapja: Auschwitz.
Az alábbi projekthéten veszek részt az értékeléssel:
Nem sorozatrész.
Az alábbi projekthéten veszek részt az értékeléssel:
Mentőexpedíció - This Book Loves You - More Weird Things Customers Say in Bookshops - Szerencsére a tej - Szép álmokat! - Titkos kert - Toborzás - Kontroll
Úgy érzem magam, ahogy az egyik híresebb hűtőmágnesünkön az a bizonyos macska, amikor nagy szomorúan kijelenti, hogy ,,túl sok a madár, túl kevés az idő". A sok madár engem nem zavarna, viszont az már nagyon tud, hogy pár könyv és az-az egy darab film értékeletlenül maradt, így gondoltam egyet és elhoztam a tényleg rövid, pár mondatos kritikákat zanzásítva... vagy nem. Két dühítő könyv is felkerült erre a listára - a Kontroll és a Toborzás - azért hogy ne húzzam fel magam rajtuk hosszan, hátha röviden ki tudom magam dühöngeni. Gondoltam én a kezdet kezdetén.
Így sikerültek:
- Mentőexpedíció -
![]() |
| Forrás |
Én is megnézem a filmet a moziban 3D támogatással, amit rosszul állítottak be és sajnos elmaradt az a mindent elsöprő szájtátva bámulás, amit okoznia kellene, főleg ha Marsról vagy az űrről van szó. Egyébként a film nagyon szép, hozza a marsi élményt tényleg, jó helyszíneket választottak a forgatáshoz.
Ettől a fenti kis apróságtól - mint a 3D - eltekintve a Mentőexpedíció hozza a monumentalitást és újra átéreztem azt, amit a regénynél is, hogy ,,Na ez igen! Erről van szó! EZ AZ EMBERISÉG!".
Mark karaktere még így is lehengerlő, de azért több humort vártam, mert az utóbbit nem vitték túlzásba. A film nagyon elment a komor irányba. Sok olyan humorforrást kihagytak, amit a könyvben nagyon szerettem és tényleg kár érte!
Ami érdekes még, hogy a könyvben túlságosan sokalltam a tudományos leírásokat, mert úgy gondoltam, hogy Andy Weir - főleg az elején - túlzásba vitte egy kissé, de a Mentőexpedíció megnézése után, azt kell mondanom, jó, hogy Mark unalmában ennyire közlékeny, mert a mozi nagyon szűkszavú ezen a téren és pár dolgot nem magyaráznak el kellően - én értettem, de más nem biztos - és a készítők nem erre az oldalra helyezték a hangsúlyt. Inkább az a lényeg mi történik a NASA-ban, tehát nem hagyták meg a főhős karakterének kibontását a fő vonalon, mert lefokozták ezt a szálat másodlagossá. Nem az a fontos, hogy mi történik a Marson, az csak másodlagos szerepű, hanem az, ami a Földön! Kicsit akciósabbra vették a figurát és ez nagy kár, mert így nem jön át Mark optimizmusa és félelmetes lelkiereje, amit pedig a könyvben imádtam.
A lezárás nagyon jó lett, ezért viszont érdemes beülni rá!
- This Book Loves You és More Weird Things Customers Say in Bookshop -
Nem igazán szeretnék erről a szösszenetről sokat regélni és nem is biztos, hogy sikerülne, hiszen nem egy regényről van szó, hanem egy füveskönyvszerű kötetről méghozzá a Youtube császárának kiáltott, svéd származású vlogger tollából, aki nem más, mint PewDiePie. Bevallom, hogy régebben sűrűbben néztem a videóit, mert valamilyen szinten szórakoztatott, de mára már kiábrándultam belőle és csak bizonyos típusú tartalmat vagyok hajlandó elfogadni tőle. Nekem néha már túl ízléstelen, de hát ez van, nem mindig tetszik, ezért nem nézem, viszont a kutyusát imádom, Edgar cuki! A This Book Loves You (Ez a könyv szeret téged) az első kötete, amelyet megtöltött tőle származó bölcsességekkel hülyeségekkel poénosnak szánt idézetekkel, de ezek inkább fárasztóak, mint szórakoztatóak. Úgyhogy ez most nem tetszik, de hát mostanában kevés dolog tetszik, amit ő alkot.
Plusz nem igazán tudom mi ez a kacsamánia nála - ahhoz végig kéne néznem több ezer videót, köszi nem - nyugodtan társulhatna az Árnyvadászokhoz...

Mindenesetre érdekes élmény volt olvasni ezt a könyvet és ezt most nem jó értelemben veszem. A rajongóknak viszont kötelező darab!
A másféle-fajta ízléssel rendelkezőknek simán tudom ajánlani helyette a More Weird Things Customers Say in Bookshop könyvecskét. Szabad fordításban - ne röhögjetek ki légyszi - a Még több furcsa (dolgú) ember mondta a könyvesboltban pont azt adja, amit a cím ígér: emberek furcsa dolgokat mondanak a könyvesboltban. Nem idézek belőle, mert úgysem tudom visszaadni a lényeget, de az biztos, hogy nagyon sokat szórakoztam a kérdéseken és számomra itt kezdődik a humoros könyv. Az első részén ugyanennyit mosolyogtam, néha hangosan nevettem - még jó, hogy otthon olvastam - és néha elképedtem milyen buta kérdések hangozhatnak el itt-ott.
Könnyed délutáni szórakozás, már ha valaki tud angolul, mert ezt még nem adták ki hazánkban.
- Szerencsére a tej -
Könyvtárból került hozzám a kis kötetecske és mivel olyan apró, gondoltam pár óra alatt kiolvasom és ebben nem is tévedtem olyan nagyot, így történt. A könyv illusztrált, például ilyen képek vannak benne:

,,A dinoszauruszok IMÁDJÁK a kukoricapelyhet. Főleg, amelyikben van mogyoró."
A sztori szerint egy apuka elindul a boltba, hogy a két gyerkőcének hozzon egy kis tejet. Az útja során sok-sok furcsa és fantasybe illő kalandban lesz része, amelyet szívest örömest meg is oszt utána a két lurkóval, akik kétkedve fogadják a fantasztikus történetet.
Kicsit gyorsan zajlanak ebben a regényben az események, alig győztem kapkodni a fejem. Minden van itt, ami szem-szájnak ingere: ufók, kalózok, vulkánisten, dinók, dinórendőrök, eltévedt piranhák, nem olyan eltévedt unikornisok és két csodálkozó gyerek.
A szerző pedig imádnivaló és humoros! (Elmondása szerint az apák becsületéért írta meg a regényt, ez nagyon király volt tőle!) A Szerencsére a tej sokszor megmosolyogtatott és ezt köszönöm innen Gaimannak, jó úton halad, hogy fanatikus rajongója legyek...
Ahogy észrevettem az Agave Könyvek szereti mostanában a furcsaságokat a műveiben, itt ez nem volt baj, sőt! Mivel mese, elvárás volt a valóságtól való elrugaszkodás és Gaiman ezt maximálisan megadta. Sőt még a paródiaelemek sem maradtak el, mert az író imádnivalóan csipkelődik kicsit a próféciákkal, a művészettel vagy a vámpírokkal (bocsi, wámpírokkal), bár az utóbbi csak az illusztrációval teljes.
,,- Biztosan voltak jó wámpírok is - mondta a húgom sóvárogva. - Kedves, csinos, félreértett vámpírok.- Hát nem voltak - mondta apu."
A vége pedig nagyon jó, tetszik.
Aztán el ne felejtse senki:
,,Ahol tej van, remény is van."
*kocc*
- Szép álmokat! és a Titkos kert -


Én is beállok azon bloggerek sorába, akik büszkélkednek szép színezőikkel... na jó, itt nem a műveimre gondolok, bár azokat is megosztottam picivel lentebb, hanem magára a kiadásra, mert például a Titkos kert gyönyörű! A borítóhoz egyáltalán nem nyúltam, mert szerintem ez a fehér - arany - fekete kombó tökéletes fedővé teszi a képet. Ez a színező - fájó pont lehet a másiknak - jobb anyagú, és a színek erőteljesebbek a lapokon (ld. lentebb a különbséget). Viszont a Manó Könyvek szerintem simán hagyhatott volna margót a képek között, bár maximálisan megértem ezt a döntésüket (ld. lentebb).
Szeretek színezni. Éljenek stresszoldók!
Itt van pár ,,művem", kattintással nagyobbak lesznek:
Az első kettő a Szép álmokat!-ból, a harmadik a Titkos kertből származik.
És jöjjenek a nehéz témák:
VIGYÁZAT! Dühroham és cinizmus lentebb!
VIGYÁZAT! Dühroham és cinizmus lentebb!
- Endgame - Toborzás -
Avagy a napba lehet nézni, de a borítóra nem, mert kiveri a szemed a csillogás.
,,...a Végjáték akkor kezdődik, amikor az emberi fajról már bebizonyosodott, hogy nem érdemli meg az emberséget."
Az alapsztorija még tetszett a fülszöveg elolvasása után, mert a középpontban lévő Végjáték izgalmasan hangzott. Itt 12 más és más vérvonalból származó kiképzett harcos küzd meg egymással és a kihalás veszélyével, hiszen aki nyeri a versenyt, az plusz a vérvonal nyeri az uralmat meg az életet is. (Az éhezők viadala és a Battle Royale hasonló ehhez.)
Alapvetően nem lenne ezzel a YA könyvvel baj, csak tőmondatos stílusa teljesen elrontja az élményt. Ez húzta az agyam vagy ötszáz oldalon keresztül, sikerült dühöngenem is rajta párszor. 12 oldalas jegyzetem van ehhez a csillogó Edward-rokon könyvhöz, de mivel nem akartam már majd' egy félév után egy hosszú bejegyzést szentelni neki és megint felhúzni magam, ezért röviden lerendezem.
Segít a rövid hely, meg az hogy az emlékek megszépülnek, ahogy telik az idő, mert most fogalmam sincs, hogy anno min bosszankodtam annyit és főleg csak a tetszetős vonások maradtak meg:
- informatív,
- Amazing Race Asia és geocaching jellegű, vagyis fogsz egy GPS-t és uccu neki a feladatoknak, bár itt persze ez nem így jelenik meg
- elég szabadon kezelt világvége, meg feladatrendszer ez (,,Hát én most kimaradok, a többiek meg haljanak csak nyugodtan.") bár ez az elem még vita tárgya, hogy ne soroljam-e át a negatívumok közé,
- a lehető legtöbb karakterre szán időt, de sajnos nem marad objektív, mert itt él az a szabály, hogy: aki a legtöbbet szerepel, az a főkarakter,
- izgalmas, ki kivel szövetkezik és hogy milyen stratégiát követnek, mert mindenki különbözően játszik de maguk a feladatok is érdekesek, hiszen minden egyes játékos más és más nyomot kap.
Jönnek már az emlékek: a szerelmi száltól majd a falat kapartam, ez bosszantott a legjobban.
Ami még a jegyzetem szerint nem tetszett:
- ,,Ami lesz, az lesz." - hát köszi
- túl sok a felesleges számadat, minek tudom azt hogy XY hány felülést csinált?
- a fülszöveg átlagos játékosokat ígért, de én nem tudok pusztakézzel medvét ölni, nem vagyok szuperfegyver sem titokban, tehát ezek a szereplők nem átlagosak, ellenben én ettől a ténytől rosszul érzem magam, hogyha ők átlagosak, én mi vagyok?
- folyamatos előreutalgatás, meg világvége emlegetések, amikor elsőre is megjegyeztem,
- mi az Égiek motivációja?,
- bár bírja a gyomrom, túl sok a véres részlet, zavaróan sok,
- több háttérsztori jobb lett volna,
- komolyan hogy van még a főszereplőnek ideje sminkelni szépészeti okokból, a világ sorsa forog kockán na meg futni kell egyik helyszínről a másikra az életéért... vannak dolgok, amiket nem mindig értek...,
- sok az ismétlés és Frey próbált misztikus szöveget alkotni, de nem sikerült neki,
- hiányzik a szereplők mélyebb gondolatvilága, mert így nem lehet érteni igazán a karaktereket,
- a csavar nem volt nagy meglepetés (hát a fene egye meg az első látásra szerelmet és a kidolgozatlan romantikát, ez a könyv tökéletes példa arra, hogy miért nem működik), bár arra jó volt, hogy érdekeljen a következő rész,
- az jobban meghökkentett, hogy ki lehet maradni az első fordulóból (bár ezt inkább pozitívnak gondolom).
A kötethez tartozik egy nyereményjáték is, ami amikor nem bosszantott - jó hát hónapokig szenvedtem a könyvvel, a végén már minden idegesített - akkor érdekesnek tűnt: vannak képek, meg elég sok nyom, úgyhogy aki szeret ilyesmivel szórakozni, annak ez külön pluszt ad. Bár én nem igazán örülök neki: miért kellett pénznyereménnyel promózni a könyvet? Mintha a kiadója nem bízna eléggé a sikerében, ha ilyen marketing eszközökhöz nyúlnak... amúgy vannak benne érdekes ötletek, de James Frey rosszul írta meg, simán lehetett volna sokkal élvezhetőbb. Egyébként ennél a könyvnél földrajzosok, legendavadászok és történészek előnnyel indulnak, nekik tutira tetszeni fog - igen, én nem vagyok földrajzos, letagadom.
Angolul megpróbálom olvasni a második részét, a Sky Keyt, fel is raktam váróra. Remélem az már jobb lesz!
,,A Végjáték elkezdődött. A jövőnk még íratlan. A mi jövőnk a ti jövőtök. Ami lesz, az lesz."
- Kontroll -
Avagy támadnak a fehér nyulak én meg nem tudom Jeff mit szívott és mikor, de hogy ennek a könyvnek annyi értelme van, mint a logikai kapcsolatnak ebben a mondatban.
Az eleje még nagyon érdekes volt, hiszen egy tudós életét követhetjük nyomon, aki a Déli Végek igazgatói székébe huppan. Elkezd nyomozni elődje, na meg az X-térség után, de egyre több furcsaság történik vele és... ennyi! Semmi értelme az egész LSD parádénak, amit a szerző főleg a kötet végére elém tárt.
Különben nem lennék olyan csalódott, ha
1. nem fizettem volna érte,
2. lett volna ennek a résznek bármi értelme.
Jó, oké, ott van a Déli Végek bemutatása, de miért kellett ehhez ez a második kötet? Simán bele lehetett volna szőni ezt a harmadik részbe, bár itt a középpontban nem csak a szervezet áll, sőt ők kapják a kevesebb figyelmet, hanem a főkarakter, Kontroll, akinél azért a Mélység főszereplője reálisabb és elfogadhatóbb és meg merem kockáztatni, hogy jobb hős. Kontroll szerintem unalmas szereplő, jobban örültem volna, ha ő teljesen kimarad az egészből, de lehet, hogy nekem nincs igazam a fontosságát illetően és a Fantomfény valami elképesztő befejezést fog produkálni.
Emellett a regény körbetáncolja az X-térséget, semmi többet nem tudtam meg róla, csak annyit, hogy nyulak tűntek el benne korábban. Vagy csak azért kellett ez a rész, hogy trilógia legyen? Úgy érzem, hogy én nagyon át lettem vágva a palánkon.
A Toborzásnak még csak-csak látom értelmét, de ez a Kontroll nagyon felhúzott és meg is írom miért: mert élvezhetetlen. Furcsa, kusza, a szálakat nemhogy elvarrni igyekszik, hanem még hatezer másikat visz be, hogy az a szerencsétlen olvasó ne is értsen semmit. És én komolyan reménykedtem még az utolsó negyven oldal izgalmában, erre mit kapunk?
Na mit?
Utazást. A képedbe.
Én azt már nem bírtam. Közel 300 oldalon keresztül nyafogtam, hogy ez milyen unalmas és vártam, hogy az utolsó pár oldal majd jól felhúzza az egy csillagról az egész élményt, erre hát nem megint arról van szó, hogy elmegy felkutatni valamit, ami lehet hogy nincs is ott?! EZ NEM IZGALOM! EZ KÍNZÁS! Mintha elmaradt volna az olvasó jutalma (ami általában az igazság), amiért végigszenved 300 oldalt.
Ha pedig legalább adna válaszokat, de nem akar ilyen galádságot elkövetni, ezért halvány lila segédfogalmam sincs, hogy a karakterek mit csinálnak és miért? Kontroll hogyan jött rá az összefüggésekre főleg ha addig szó nem volt róla? Van A teória, meg van B... és nesze a megoldás a C...
Kriminek meg ritka rossz, semmilyen feszültség nincs benne, ha azt nem veszem feszültségnek, hogy ki akartam dobni a könyvet az ablakon, de a könyvekhez való hozzáállásom miatt visszafogtam magam. Az egyetlen érdeme az, hogy tele van teóriákkal, egyik nagyobb humbug, mint a másik, mert úgysem ez lesz a vége fogadjunk - ha egyáltalán kiderül... viszont a para - hogy fogalmuk sincs a dolgozóknak sem, hogy mi folyik, szublimál, szilárdul arrafelé - nagyon átjön, az még tetszett is.
Hát ez van: nagy név, nagy csalódás!
A Kontrollhoz még jelöléseket is hozzávágok:
2015 - legrosszabb munkahely ever
2015 - legrosszabb könyv
2015 - legrosszabb krimi
2015 - legunalmasabb könyv
2015 - legjobb teóriák
Az Expedíció a sorozat első része és bár az is groteszk, sokkal jobban tetszett, mint a Kontroll. Ezután irány a Fantomfény, a széria harmadik része! Gyorsan bedarálom, ha már megvettem...
Egyébként az is lehet, hogy jobban tetszett volna a második kötet, ha nem Kontroll a főszereplője. Ám az szintén előfordulhat, hogy egyszerűen nem bírom a feszültséget és ha ilyen sokáig tartanak a sötétben, kiakadok, ahogyan azt a Déli Végek sorozat esetében tettem.
Ez a regény élvezhetetlen és nem, nem érdekelnek a magas röptű belemagyarázások meg erőltetések, nekem az irodalom legyen szép és érthető, ne olyan, mint egy bedrogozott élmény.
Azért vannak benne jó idézetek:
,,Létezik egy kimondatlan előfeltevés, amely szerint ha elemezni akarunk bizonyos dolgokat, akkor az objektumnak engednie kell, hogy elemezzék,"
,,...minden egyes döntésünkkel elvileg létrehozunk egy hasadást, úgyhogy végtelen számú párhuzamos univerzummal kell számolni."
,,A logikátlanság zikkuratjai bezzeg, amelyeket az átlagos terrorista épít magában, mikor megvásárolja a bombához szükséges műtrágyát vagy detonátort, szédítő sebességgel emelkednek és erősödnek. És amikor azok a tornyok a földre omlanak, tovább léteznek az elkövető elméjében, és mindenki máséban is - csak más okokból."
![]() |
| Forrás |
Sorozat: -
,,Most elcsúfítunk, mondta anyám."
Szeretem az olyan regényeket, amelyek ,,egzotikus" helyeken játszódnak. Ebbe a kategóriába tartoznak azok az országok - természetesen csak az én olvasatomban - amelyekről kevés könyv jelent meg illetve jutott el hazánkba és számomra ilyennek számít Mexikó. Tehát a helyszín különlegessége na meg valamennyire a fülszöveg izgalmassága miatt a kötet felkerült a várómra és úgy voltam vele, hogy egyszer sort kerítek a regényre.
Bár nemcsak a fentebb írt körülmény miatt tettem a várómra a kötetet, hanem az is közrejátszott ebben a döntésben, hogy a történet nemcsak a képzelet műve...
Egyszerűen nem tudom, hogyan kezdjem el az értékelést. Mindig is nehéz realisztikus regényt értékelni, hiszen mire adjak pontot? Hogy létező emberek hogyan szenvedtek? Az olyan témájú könyvet lehet egyáltalán pontozni? Na meg ott van az is, hogy egyáltalán nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e nekem ez a regény vagy sem, hiszen teljesen mást vártam, de erről még úgyis fogok írni.
A lényeg: a szerző egy nehéz témát dolgozott fel, vagyis könyvében megmutatja milyen a mexikói, vagyis pontosabban a guerrerói élet Ladydi szemén keresztül. Ott a lányok nincsenek biztonságban, mert elviszik őket a drogbárókhoz szexrabszolgának és a szabad élet csak az álmaikban létezik, ahol nem kell bujkálniuk és nem kell a szüleiknek elcsúfítaniuk őket illetve nem kell attól félniük, hogy ők is az Elveszett lányok népes országába lépnek be eltűnésükkel.
,,Mexikóban a maximum, amit elérhetsz, hogy csúnya lány vagy."Guerrero kemény vidék, amelynek tövéről erős lányok fakadnak.
,,Tulajdonképpen egész Mexikóban tudják, hogy aki Guerreróból származik, az csupa harag, és van olyan veszélyes, mint az a fehér, átlátszó skorpió, amelyik az ágyban, a párna alatt rejtőzik."
Területe tele van szívós állatokkal, amelyek mérge halálos és bizonyos részeire a kormány mérget, parakvatot szór - vagyis nem a drogbárók földjeire, hanem a lakott helyekre. És nincsenek ott a védelmezőik, mert
,,a férfiak átkeltek a folyón az Egyesült Államokba. Bemártották a lábukat a vízbe, derékig gázoltak, de mire átértek a túloldalra, halottak voltak. Abban a folyóban lerázták az asszonyukat, a gyerekeiket, és besétáltak a hatalmas nagy Egyesült Államok temetőjébe."
Úgyhogy az Elveszett lányok országa társadalomrajzként mutatja be a mexikói emberek nehéz sorsát és hányattatott életét. Szigorúan csak a főszereplő lány szemén keresztül mutatja be ezt a helyzetet, na meg azt a sok problémát még, amik jellemzőek a világ ezen szegletére és nem tudom, hogy ez egy jó döntés volt-e. Inkább úgy vélem, hogy sokkal jobb lett volna ha mások gondolatai is bekerülnek a kötetbe, így egy sokkal átfogóbb képet kaphattam volna Mexikóról. Bár néha még a főszereplő szemszöge is elég a borzalmakhoz és az ő, vagyis Ladydi élete egyáltalán nem könnyű és ezért ez a regény egyáltalán nem egy vidám olvasmány. Ennek ellenére nagyon könnyen haladtam vele az tény és erre csak egy magyarázatom lehet: a stílus könnyedsége. Egyáltalán nem olyan sötét, mint a most olvasott Gyönyörű titkok múzeuma Alice Hoffman írónőtől, pedig azért itt is van rendesen rossz sors. Bár ha jobban belegondolok, az ELO nem mutatja meg a nagyon brutális részleteket, bár amire mégis kitér sem egy könnyű sétagalopp, de mégsem a drogbárók által elragadott lányok életére helyezi a hangsúlyt, nem bocsátkozik aprólékos leírásokba, nem akar húsbavágó lenni és ezért egy picit csalódtam, mert én az utóbbit nagyon vártam. Na meg sokkal inkább kíváncsi voltam a droggal kapcsolatos részekre és bár a fülszöveg nem áltatott engem, mert benne van hogy mi történik de olvasás előtt egyáltalán nem emlékeztem arra, mit olvastam benne, úgyhogy ez az egyébként picit irracionális elvárásom elrontotta az olvasásélményt és inkább ennek köszönhető, hogy nem tudom eldönteni, tetszett-e nekem a regény vagy sem.
![]() |
| Forrás |
Határozottan nem tetszett viszont, hogy a narrátor ugrál az időben, ami kuszaságot eredményezett, én meg szeretem ha egy történet a maga egyenes vonalában halad, amely itt nem mindig van jelen.
Bár általában harapok a kiszólások miatt, itt annyira nem zavart az-az egy vagy két mondat, hiszen ebbe a történetbe illenek ezek. Ezzel a szerző nem néz hülyének, mint ahogy Bardugo tette a The Witch of Duvában, bár azért kicsit rosszul érint, hogy így belevont engem a kötet világába a narrátor, szeretek csendes és észrevétlen néző lenni és nem bírom ha direkt módon szólnak hozzám.
Az olvasás végéig azt szerettem volna, hogy a regény boldog véggel záródjon - elvégre az átlag olvasó szép lezárást szeretne - de nem igazán volt arról fogalmam, hogy hogyan is lehetne ezt kivitelezni. Egyáltalán van azon a vidéken boldogság? Aggódtam a szereplőkért. Egyébként lehet, hogy nem viselt meg úgy, mint ahogyan szomorúvá tesz egy másik regény, azért néha elakadt a szavam és dühösen lapoztam tovább, mert egyszerűen felháborított pár ,,kedves" vonás és hogy a kormány tehetetlen vagy a rosszabb: nem akar ezen a helyzeten változtatni. Ez, na meg egy-két helyi konfliktus - pl. a rendőr ítélkezése - igazán feldühített, úgyhogy az ELO érzéseket is kiváltott belőlem, az meg közismerten nem rossz tulajdonsága a könyveknek.
A karakterek viszont nem kerültek hozzám közel és nem tudom miért. Egyszerűen nem voltam képes ráhangolódni Ladydi történetére, pedig ez tele van érdekes tényekkel - például az édesanyja jellemével - de talán inkább az a bajom, hogy a lányon keresztül főleg az egyéni tragédiákra emlékszem igazán, engem pedig a társadalmiak érdekelnek főleg minél részletesebben és ezért lehet az, hogy picit csalódtam a kötetben, hiszen az utóbbi problémákból alig-alig kaptam - legalábbis szerintem ebből lehetett volna több is - az előbbi pedig nem igazán érdekelt. Viszont nagyon is kíváncsi voltam a börtön világára és ott elég sok és színes történetet kaptam, amelyek nagyon tetszettek, különösen Lunáé tett szomorúvá, Auroráért pedig vérzett a szívem.
,,Egy anya meg a lánya csendje egy hegyen, ahol bűntény történt, az a Föld két utolsó emberének a csöndje."
Szerintem az Elveszett lányok országa egy kevésbé véres de annál szomorúbb történet Guerrero vidékéről. Néhol szavam nem volt annyira kegyetlen dolgokról olvastam, de még mindig úgy érzem, hogy Jennifer Clement célja nem a földhöz szegezés, hanem a megdöbbentés volt. Fel akarta és akarja hívni a figyelmet azokra a lányokra, akik eltűntek Mexikóban illetve arra, hogy ez sajnos nem múlt idő, mert még mindig igen magas ez a szám.
,,Bár pontos statisztika nincs, Mexikóban az eladott nők száma nagyon magas. Az USA külügyminisztériuma szerint évente 600-800 ezer embert adnak el az országhatáron túlra. (Nota bene: ez a becslés nem terjed ki azokra, akiket az országhatáron belül rabolnak el.) Az elraboltak és eladottak többsége a szexkereskedelem vagy a modern rabszolgaság más formáinak esik áldozatul, mint a kényszermunka, az adósrabszolgaság vagy a pornográfiai célú filmezés."
pont nélkül
Amiben az Elveszett lányok országa erős:
- börtön világának történeteiben
- a témáiban
- könnyed stílusa van
Amiben nem az:
- a kuszaságban
- mást vártam
Ha tetszett a bejegyzés, itt lehet megrendelni a regényt:
A kötet a Libri Kiadónál látott napvilágot 2015-ben kemény kötésben, szép kiadásban, bár a borítója szerintem nem illik a történethez, az eredeti sokkal inkább tükrözi a lényeget:
Köszönöm, hogy elolvastad!
Fülszöveg:
Mexikó déli részén, Guerrero állam dzsungel borította vidékein, ahol a mákföldeket, marihuánaültetvényeket és a lakosságot helikopterről permetezik gyomirtóval, minden lány „fiúnak születik” – nehogy elrabolják a drogbárók lelketlen pribékjei. Még biztosabb üregeket ásni, és oda rejtőzni, ha a távolban felzúgnak a luxusterepjárók… ám a legtöbbjük így is a kartellek fogságában végzi.
Ladydi, az Elveszett lányok országának tizenhat éves főszereplője „megússza”. Legalábbis túléli, és elmeséli, hogyan telt a veszélyes idő a hegyi faluban, ahonnan minden férfi elmenekült, hogy átszökve a határon, az Egyesült Államokba keressen magának elviselhető életet. Elmeséli, hogyan került ártatlanul Mexikóváros legnagyobb női börtönébe, és milyen sorsokat cipelnek az ott élő fiatal nők.
Jennifer Clement lehengerlő regényében a szépirodalom erejével mutatja meg, hogy a drogbárók uralta vadonban is létezik barátság, van szolidaritás, és hogy az emberi szeretet feltárhatja a remény útjait.
Szerző: Jennifer Clement
Sorozatcím: -
Cím: Elveszett lányok országa
Eredeti cím: Prayers for the Stolen
Eredeti megjelenés: 2014
Műfaj: felnőtt irodalom
Sorozatcím: -
Cím: Elveszett lányok országa
Eredeti cím: Prayers for the Stolen
Eredeti megjelenés: 2014
Műfaj: felnőtt irodalom
Fordító: Mesterházi Mónika
Oldalszám: 264 oldal
Kiadó: Libri Kiadó
Szerző: Szélesi Sándor
Sorozatcím: -
Cím: Szörnyeteg a hajtóműben
Eredeti cím: -
Eredeti megjelenés: -
Műfaj: sci-fi, szépirodalom
Sorozatcím: -
Cím: Szörnyeteg a hajtóműben
Eredeti cím: -
Eredeti megjelenés: -
Műfaj: sci-fi, szépirodalom
Fordító: -
Oldalszám: 256 oldal
Kiadó: Libri Kiadó
Fülszöveg:
„Az isteneknek nem a vér a fontos, hanem maga a cselekedet. A világ körforgásának fenntartása múlik az áldozaton. Akiknek a vér és a hús kell csupán, azok az emberekre akaszkodó démonok és szörnyek. Minótaurosznak nem azért áldoztak szüzeket Kréta szigetén, hogy a nap felkeljen vagy az elvetett búza terméssé érjen. Neki hús és vér kellett. Nem isten volt, csak egy szörnyeteg. Akárcsak a mi lényünk a hajtóműben. Itt, a Mithrason.”
A Mithras a világ leghatalmasabb emberalkotta űrhajója. Azzal a küldetéssel indul útnak a csillagközi térben, hogy száznegyvenezer utasával egy új bolygóra menekítse az emberi fajt. Ám a sok évtizedes utazás során a hajó gépházában életre kel egy titokzatos szörnyeteg, melynek éhségét minden hónapban csak gyermekáldozattal lehet csillapítani.
Nathan Evans, a Mithras orvosgenetikusa vezeti a laboratóriumot, ahol az áldozatra szánt klóngyermekeket előállítják. Évek óta dolgozik a legteljesebb elszigeteltségben. Munkája lassan tönkreteszi minden emberi kapcsolatát. Amikor pedig az egyik klón a megszokottól eltérő módon kezd fejlődni, az egész űrhajó, sőt talán az egész emberiség sorsa veszélybe kerül…
,,Az emberek elfelejtik a múltat, így aztán újra és újra kell élniük, mert a végzetüket magukkal hordozzák, a szívük legmélyén. A jót és rosszat egyaránt."
Mikor elolvastam a Szörnyeteg a hajtóműben fülszövegét, egyből az Ad Astra kiadó Tűz lobban a mélyben c. regénye ugrott be. Igaz, hogy az űropera más, mint a magyar származású szépirodalmi - sci-fi mű, de a szörnyeteg ötlete - amely a hajóba fészkelte magát és rendkívül veszélyes - ugyanaz. Kedvem is támadt az újraolvasásra, bár emlékszem, hogy pont a vizsgaidőszakom után kezdtem neki az Ad Astra alkotásának és enyhén szóval úgy éreztem, hogy az a megterhelő időszak bizony meghosszabbodott, mert nehezen emészthető volt a regény, de ez egy olyan kihívás, ami vállalható és a maga módján élvezetes. A Szörnyeteg a hajtóműbennél viszont nem vártam ilyen nehézséget és nem is kaptam szerencsére.
Az alap: a Mithras hajó a Szelenit felé tart, hogy az emberiség egy bizonyos csoportját átmenekítse. Itt él főszereplőnk, Nathan Evans is, aki a Mithras genetikusa és klóngyermekeket teremt annak érdekében, hogy a hajóba került szörnyeteg jóllakjon és békén hagyja őket.
Mithras: ,,...egy gigászi, henger alakú, többgenerációs hajó volt, amelyben úgy éltek az emberek tízezrei, mint Jónás a cet gyomrában..."
Nagyon nehéz elkezdeni az értékelést, mert nem tudom mit fogjak meg, mi számít hibának és vajon mi az amiről feltétlen írnom kell, hogy ne egy műelemzés legyen az értékelésből, mert bizony erre nagy esély lenne mondjuk egy olyan címmel, hogy Szélesi Sándor és a vallási motívumok és azok értelmezési lehetőségei. A sci-fi jelzőt meg felejtsük is el, mert az itt egyáltalán nem lényeges.
A cselekményesség nem a fő jellemzője a könyvnek, mert ahogy észrevettem a hetvenedik oldal környékén még mindig csak a szereplők helyre kerülése zajlik és onnantól sem indul be igazán a történet, bár bonyolódik a helyzet. Nagyon sok apró információ akad itt-ott megbújva a sorok között és ezért észnél kell lenni olvasás közben. Amúgy egész végig azon gondolkodtam hogy mit akar a szerző mutatni a furcsa jelenetekkel és Szélesi Sándor nem tesz külön kitérőket csak akkor ha nagyon muszáj és a lényegre szorítkozik illetve az emberi reakció - ellenreakciót vizsgálja ebben a környezetben, vagyis sokkal inkább vizsgálja az embereket, mint mutatja be a társadalmat.
Ahhoz képest, hogy egy rövid könyvről van szó - kb kétszáz oldal - majdnem olyan hosszú jegyzetem van az utalásokról, cselekményről, szereplőkről, mint egy három-, négyszáz oldalas kötet esetében kerekedik. Mikor először megláttam a kis méretet, egy dologban biztos voltam: nem lesznek benne annyira összetett karakterek, beleolvasás után pedig rájöttem, hogy ez a történet bizony több nézőponton halad és a fenti gondolatom csak erősödött. Tehát egy egészséges szkepticizmussal álltam az olvasás első harmadához, a maradékban pedig rájöttem, hogy mi ennek a könyvnek az erőssége.
Ha elvetemült és túlzottan merev olvasó lennék, azt írnám, hogy ez egy rossz sci-fi. De mivel nem vagyok az, ezért azt írom, hogy a kategóriában nem állja meg a helyét, de másban viszont nagyon is, és még jó hogy nekem ez is bejön, nemcsak a társadalom bemutatása és rétegzése. A regény nem ad választ a legtöbb kérdésemre, mert többek között nem tudom meg mi történik az emberiséggel - főleg hogy még nem is haltak ki, csak elindult egy csoport - illetve nem tudom meg hogy miért kellett egyáltalán útnak indulniuk és azt sem, hogy hogyan került bele a szörny a hajtóműbe és hogy mi ez az entitás. Ez egyébként kitűnő elemző alapot biztosít, de nem ütöm le a magas labdát, nem térek ki erre.
,,Mert egy Isten által teremtett világban nem lenne helyük szörnyetegeknek? Vagy mert gyerekeket gyilkoltunk?"
A Szörnyeteg a hajtóműben viszont nagyon erős a vallási párhuzamokban, mitológiában és a morális kérdésekben, illetve abban a kevés filozófiában ami benne van - például a regény elején. Bár a vallási párhuzamokból Noé helyett nekem inkább Mózes története ugrott be, hiszen nem tudni hogy mi miatt keltek útnak és nekem az új haza keresése valamilyen veszélyeztető ok miatt sokkal inkább a Biblia elején lévő Exodusra emlékeztet, mint Noé útjára. A Mithras majdnem egy külön világ saját légkörrel, bioszférával ezért találó a Noé-párhuzam is, de nekem a célját tekintve közelebb áll Mózeshez SPOILER (kijelöléssel olvasható) főleg az eltérítés miatt, ami ugye a 40 évi bolyongás itteni megfelelője lehetne. A Jézus-szál lehet csak az én elmém belemagyarázása, de a tömeg reakciója és az egyik szereplő bizonyos tettei hasonlóak az ősi történetben szereplőékével és bizonyos elemekkel. SPOILER VÉGE A Minótaurosz története már benne is volt a regényben, a szereplők vonták a párhuzamokat a helyzetük és a görög monda között. Ez volt az a rész, amit nagyon szerettem és ez, bár fájlalom a science fiction szálat, kárpótolt javarészt.
A karakterek közül igazán Nathan és párja, Jane kerül előtérbe. Ők ketten szörnyen idegesítőek, Jane a tyúkanyó szerepét tölti be, aki jóindulatú és butuska. Nem ért sokat a helyzetből és az emberekhez se nagyon konyít, ha pedig elromlik valami panaszkodik, rikácsol. Ő az akivel nem tudtam együttérezni. Nathan csak addig volt nekem szimpatikus, míg el nem kezdett olyan mértékben hisztizni, mint Jane. Bár az addigi mizantróp viselkedése, az undora és depressziója sem állt közel hozzám, de még mindig jobb egy magába fordult tudós képe. A férfi a legkidolgozottabb személyiség a karakterek között és érdekes az élete, de egyszerűen nem tudom elfogadni azt, hogy másokat hibáztat és kikéri a jogait főleg az előzmények ismeretében. A motivációja az egyetlen olyan dolga amely kíváncsivá tett és végig fenntartotta az érdeklődésem. Az az ember akit a bűne ellenére sajnáltam, McKimmie volt, Nathan elődje a férfival ellentétben.
,, Ez a legrosszabb, mert szűk körben minden igaznak tűnik, nincs aki megvédjen minket. (...) Ó az emberek ítélkeznek. Akkor is, ha nem ismerik az igazságot. Ilyen az ember, sosem változik meg."
Viszont az emberiség bizonytalansága nagyon átjött, ez a légkör és a lincselős hangulat igazán jóra sikerült és bár a szerző itt-ott elejt egy-egy információt a Mithras - aminél egyébként érvényesül a Nomen est omen! - működésről, tehát a saját időjárásról, hiányoznak az elkábító tudományos rizsák, amelyet már a Síkvándorban és más művekben is hiányoltam. Furcsa volt még a regény időkezelése, túl gyorsan történik minden és egy-egy rész között néha hónapok telnek el, plusz zavart a stílus, abból is Cesare kioktató hangja és az elhallgatások nagy száma, ezt már a Soha nincs végében sem bírtam.
A szörny alakja nem kerül előtérbe, csak Nathan élete szerveződik köré meg bizonyos esetben másoké is, de nem olyan mértékben mint a férfié és természetesen a szörnyeteg egy vallási elemre emlékezteti a szereplőket és arról szó is van a könyvben, hogy milyen értelmezései lehetnek a megjelenésének, így erről most nem írnék. Viszont szívesebben vettem volna több részt róla, ám ha igazam van abban, ahogyan értelmezem, akkor ez direkt sikerült így.
A felvetett kérdések szempontjából első osztályú a regény, alig tudok választani a sok leírt kérdés között, mi az amit a legfontosabbnak tartok? Számomra viszont ott kezdődik a jó könyv, hogy elgondolkodtat, vajon én mit tennék a szereplők helyében. Itt is törtem a fejem és utána meg csak ráztam, mert fogalmam sincs. Ez az a helyzet, amibe nem akarok belekerülni, így ha indul egy expedíció egy távoli bolygóra, abból köszi, nem fogok kérni. Egyébként hova teszik a halottakat?
Szerintem egy sci-fiben gyenge, morális kérdésekben erős regény. A hosszon és a karakterek hisztériáján lehetne változtatni és nekem még ennél is jobban tetszene.
Ajánlom azon olvasóknak, akik nem egy sci-fit várnak a fülszöveget elolvasva! Komolyan!
A regény 2014-ben jelent meg a Libri kiadó jóvoltából. Tetszik a könyv kiadása, szép lett a borító - még páromnak is tetszik.
Köszönöm, hogy elolvastad!
A Szerelmem egy angyal sorozat immár harmadik része kerül be A hónap borítói közé. Nagyon szeretem ezt a koncepciót!Plusz a lányon fehér ruha van és mikor ránéztem, egyből a hó jutott eszembe, tehát tökéletes alap a rovat egyik téli hónapjában.
Fülszöveg:
„Amióta megtanultam járni, nem volt más vágyam, minthogy a világ legnagyobb színpadain táncolhassak…" Mia a küszöbén áll annak, amire mindannyian vágyunk: a Royal Ballett School meghallgatásán egy karnyújtásnyira kerül attól, hogy megvalósuljon gyermekkora óta dédelgetett álma. A lány, aki mindig is világhírű balett-táncos szeretett volna lenni, a színpadon állva hirtelen ráébred, hogy ez nem az ő útja. Szabad akar lenni. Szabadon, szabályok, kötöttségek, kényszer nélkül akar táncolni – ez az igazi álma. Patrick hangja most, élete egyik legnehezebb döntésének meghozatalakor sem hagyja magára. A Royalra mondott „nem" egy új élet kezdete Mia számára: Ninával – akivel végül felülkerekedtek az őket elválasztó félreértéseken – úgy döntenek, hogy Londonba költöznek. Mia rátalál a Britre, egy művészeti iskolára, amely biztosíthatja számára a tánc szabadságát, Nina pedig belevág egy újságíróképzésbe. Az új, londoni élet azonban nem csak szórakozás, hiszen Nina terhessége számos megoldandó feladat elé állítja a két barátnőt. Az akadályok leküzdésében, mint mindig, most is segítségükre lesz Patrick földön túli alakja. Mígnem egy napon…
A népszerű írónő, Federica Bosco több mint 600.000 eladott példány után jelentkezik a mesébe illő történet régen várt befejezésével a szerelem varázslatos erejéről. Federica Bosco író és forgatókönyvíró. A Monicáról írt történetek sikere után (Őrülten tetszel; A szerelmet nem nekem találták ki; A szerelem üldöz engem) jelentkezett a Miáról szóló, szenvedélyes trilógiával (Szerelmem egy angyal; Vigyázz rám, angyal), amelynek várva várt harmadik, befejező része, a Maradj velem, angyal! immár a magyar olvasók számára is elérhető.
![]() |
| Forrás |
A lista:
Neil Gaiman: Óceán az út végén
Agave Könyvek
Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
Lazi kiadó
Terry Pratchett: A mágia színe
Delta Vision
Erin Morgenstern: Éjszakai cirkusz
Libri
Sara Gruen: Vizet az elefántnak
Könyvmolyképző
Mira Grant: Feed - Etetés
Lazi kiadó
Karen Russell: Swampalandia!
Carol Rifka Brunt: Tell the Wolves I'm Home
Maria Semple: Hová tűntél, Bernadette?
Maxim
Madeline Miller: The Song of Achilles
Christopher Moore: Biff evangéliuma
Agave Könyvek
Kate Atkinson: Life After Life
Kelly Link: Magic for Beginners
Daniel O'Malley: The Rook
Eowyn Ivey: A hóleány
Gabo
Lev Grossman: The Magicians
Lisa O'Donnell: The Death of Bees
Stephen King: Végítélet
Európa
Alan Bradley: De mi került a pitébe?
Maxim
Ernest Cline: Ready Player One
Agave Könyvek
Abigail Tarttelin: Golden Boy
Megan Abbott: Dare Me
Karen Thompson Walker: Csodák kora
Libri
Tom Gauld: Goliath
Seth Grahame-Smith: Unholy Night
Igazából vártam már ezt a listát és első ránézésre nekem ideálisnak tűnik főleg a Ready Player One-t vagy az Etetést nézve, amiket nagyon szerettem. Dőlt betűkkel jelöltem a várólistám tagjait és hivatkozással azt, amelyik rendelkezik értékeléssel ezen a felületen.
Szerző: Timur Vermes
Sorozatcím: -
Cím: Nézd, ki van itt
Eredeti cím: Er ist wieder da
Eredeti megjelenés: 2012
Műfaj: szatíra
Sorozatcím: -
Cím: Nézd, ki van itt
Eredeti cím: Er ist wieder da
Eredeti megjelenés: 2012
Műfaj: szatíra
Fordító: Nádori Lídia
Oldalszám: 340 oldal
Kiadó: Libri Kiadó
Fülszöveg:
2011. nyara. Berlin közepén egy üres telken, katonai egyenruhában egy ötvenhat esztendős férfi ébredezik: Adolf Hitler. Amit talál: béke, demokrácia, rengeteg külföldi és egy női kancellár… Ebben az új világban a tőle elvárható fanatikus hittel új karrierbe kezd a televízióban.
Timur Vermes káprázatos szatírájának Hitlere nemcsak végtelenül komikus figura, de ijesztően valóságos is. Meghűl az ereinkben a vér, hogy milyen könnyen megtalálja a helyét egy cinikus, gátlástalan világban, ahol a demokrácia hosszú évtizedei után a demagógia, a nézettségi adatok és a like-gombok nyomogatása vezérli a közéleti cselekvést. A könyv a megjelenése óta töretlen sikert arat Németországban, olvasók százezreit bűvölte el, és a világon szinte mindenütt az idei év egyik legjobban várt megjelenéseként beszélnek róla.
Először egy cikkben találkoztam az íróval és az éppen akkor készülő szatírája címével, amikor elhatároztam, hogy ezt a könyvet el szeretném olvasni. Úgy voltam vele, hogyha nem jelenik meg magyarul, képes leszek ezért az egy könyvért megtanulni németül - angol, latin, japán és egy kicsi olasz nyelvtudással rendelkezem. Tavaly, 2013-ban, nagy örömmel fedeztem fel a hamarosan megjelenő kötetek között a Nézd, ki van itt címűt is, amit a Libri kiadó jelentett meg és most itt vagyok, egy kicsit hosszabb olvasási idővel, de büszkén jelentem, hogy elolvastam a művet.
Nagyon tetszett az alapötlet, vagyis az, hogy 2011-ben Hitler felébred a modern Németországban és arról szól a regény hogyan találja meg ebben az új környezetben az útját. Kíváncsi voltam hogyan lehet ezt megvalósítani és vajon mennyire élethű az eredmény.
Műfaj: szatíra
Értékelésem: 5 / 5 pont.
Tehát az alaptörténet Hitlerről szól. Egyik nap felébred az egyik berlini grundon és azt hiszi, hogy a korabeli városban van, míg néhány újabb technikai innováció illetve egy újság felnyitja a szemét a valóságra: 2011-ben ébred fel. Ezek után a hidegvérének és elemzőképességének illetve tiszta logikájának köszönhetően elfogadja az irracionális tényt, könnyen belerázódik az új helyzetébe és elkezdi modernkori karrierjét, amely a médián keresztül vezet a csúcsig. A célja adott: befejezni azt, amit korábban elkezdett és megmenteni a hazáját.
Első körben fontos megemlíteni, hogy semmilyen szempontból nem azonosulok Hitler céljaival, ideológiájával és nem szimpatizálok azokkal! Az értékelésem a kötet írásmódja, a szereplő kidolgozottsága illetve az élvezhetőség szempontjait vizsgálja.
A könyv nem cselekményes, nem sok minden történik benne és ezért ha valaki nem szereti a szereplő monológjait, vagy éppen a hosszú és szép gondolatmeneteket illetve a politizálást, akkor rossz helyen jár, mert ez nem lesz a kedvenc könyve. Tehát a szatíra arról szól, hogyan alkalmazkodik Hitler a globalizálódott világunkhoz és hogyan látja át a helyzetet, a saját maga hasznára fordítva azt. Hogyan képes úgy a csúcsra törni, hogy majdnem ugyanazt a semmiből feltörekvő utat járja be, amit az első alkalomkor, mikor itt volt a Földön. Ez lehet egy kicsit furán hangzik, de lényegében ez a helyzet, csak itt a média jelenti az ugródeszkát a politikai karrier felé. Hitler eközben - egy kívülálló szemével nézve - rácsodálkozik a modernkori vívmányokra és a fogyasztói társadalmak kritikáját adja azzal hogy összehasonlítja az ő régi világát, a mostani kor emberének viselkedésével. Legyen az akár Wizgür, akinek műsorában először lép fel, vagy éppen a parkban a kutyák után takarító járókelő.
Szerintem a kötet fő feszültségét az adja, hogy vajon Hitler eléri-e a célját. Vajon képes újra kirobbantani egy háborút és vajon most hogyan állítaná fel az erőviszonyokat? Szörnyű vagyok tudom, de engem az utolsó kérdés is érdekelt volna, ami nincs benne a kötetben. Vermes jól belebújt a diktátor bőrébe, kíváncsi lennék vajon hogyan szervezné újjá a világot?
Az antihős Hitler alakja hátborzongatóan hasonlít az eredetire, akár a gondolatai akár a tettei által és szerintem Vermes nagyon jó munkát végzett. Különösnek tűnhet, hogy hamar hozzászokik a helyzethez, túlságosan ridegen és racionálisan gondolkodik és mindent elemez. A legmegdöbbentőbb számomra az elvakult fanatizmusa, amivel bármit képes belemagyarázni a különféle helyzetekbe. Azt hiszi ő egy olyan hős, aki x évnyi ,,tűzszünet" után felébred pont akkor amikor szüksége van rá a hazájának és azon munkálkodik, hogy a népének segítsen. Nincs rosszabb annál, amikor valaki meggyőződésből tesz rosszat.

,,Széles körben elterjedt téveszme, hogy a vezéregyéniségnek mindent tudnia kell. Nem kell mindent tudnia. Még csak nem is kell a nagyját tudnia, sőt odáig mennék, hogy egyáltalán semmit nem kell feltétlenül tudnia. Lehet akár a legtudatlanabb a tudatlanok között. Vagy vak és süket, például az ellenség tragikus bombatámadása után. Falábú. Vagy annyira csonkabonka, hogy a zászlófelvonáskor még a német üdvözlést sem tudja fogadni; vagy csak egy keserű könnycseppet tud elmorzsolni világtalan szeme sarkában, ha fölcsendül a németek dala. Még tovább megyek: egy vezéregyéniségnek emlékezetre sincs szüksége. Lehet akár komplett amnéziája. Mert a vezér különös képessége nem a száraz tények felhalmozása - különös képessége a gyors döntés és a felelősség vállalása a döntésért."
Ha már a szatíránál tartunk, akkor felmerül a kérdés; miért pont ez a műfaj kerül elő és mennyire állja meg a helyét?
,,A költői műfaj nevéből született a szatirikusság fogalma, amely mindenféle művészeti ágban, műfajban megtalálható ábrázolási módszer. A bemutatott helyzet vagy ember látszólag komoly, a történet, illetve a körülmények összessége viszont groteszk vagy abszurd, és ez a kettősség komikus-ironikus hatást eredményez. Az ilyen ábrázolási módot alkalmazó műalkotást tágabb értelemben szintén szatírának nevezzük, ezek között lehetnek regények, drámák (pl. Arisztophanész vígjátékai), filmek stb." (Forrás: Wikipédia)
A fenti meghatározás teljesen igaz a Nézd, ki van itt c. regényre. A komikusság forrása az ütközőpontok megléte, ami Hitler és a társadalom között húzódik. Ezt bővebben is kifejtem. Tehát adott az antihős, aki minden egyes szavát halálosan komolyan gondolja és ott van vele szemben a társadalom, aki őt egy komédiásnak gondolja és azt hiszi, hogy a mondatai gúnyolódások, kritika a társadalom és a rendszer ellen. A vicc az, hogy tényleg kritika, de Hitler ezt egy szempontból nézi, az ő náci ideológiájának szemüvegén keresztül. Viszont a rajongói pedig azt a kritikát veszik ki a szavaiból, amit ők akarnak látni az ellenfelükkel szemben. Ez főleg a kötet végén lesz látható.
A pályája során pedig ellenfelekre is akad. Még a nemzetszocialista pártot is lehordja a sárga földig, ami ironikus, de egy nagyon érdekes rész.
Minden rosszérzésem ellenére, szórakoztató volt a regény egynémely része. Sikerült hangos nevetésre fakasztania és azok a részek tették ezt, amikor a diktátor találkozik az új modern világ csodáival, például ilyen a Hitler esete a telefonnal című műsor, ami kimondottan viccesre sikerült.
Ritkán olvasok ilyen jó minőségű könyvet. A szatíra egyáltalán nem tömény, élvezhető a szöveg és gördülékeny a stílus, logikus a gondolatainak levezetése és egyáltalán nem kusza. Vermes rendesen utánajárt Hitler alakjának, a történelmi tényeknek és ezért is lehet az, hogy olyan jól bújt a diktátor bőrébe, mert aprólékos gonddal formázta meg a Führer minden egyes gondolatát.
Az, hogy mi lesz ennek az útnak a vége, nem tudjuk meg. A szerző a fantáziánkra bízta, de igazából azt tudnám erre írni, hogy nem is kell olyan nagy fantázia ehhez. Hitler ugyanazt az utat járja be, mint életében ugye a történelem ismétli önmagát, és szomorú a tanulság: az emberek ugyanolyanok maradnak. Pont ugyanannyira ámítják önmagukat, mint néhány évvel ezelőtt. SPOILER (Jelöld ki hogy olvasni tudd!) A vége ezért is üt és attől ráz ki a hideg a legjobban, hogy nincs lezárva. Mert ez a kötet csak a kezdet, akármi történhet a világgal. SPOILER VÉGE
Összesítve a regényt azoknak tudom ajánlani, akik szeretnék jobban megismerni azt az embert, aki országok nyomorúságát okozta, mert Vermes szerintem tökéletesen újraalkotta a Führert. A kötetben nem találtam hibát, ezért megadom az 5 pontot. Lenyűgöző alkotás és egyben hátborzongató is. Mert szörnyű dolog, milyen közel lehet a háború az emberekhez...
A kötet a Libri kiadó gondozásában jelent meg és nagyon szép munkát végeztek 2013-ban. A regény keménykötésű, tartós, bár a fehér színnel nem békültem még ki, pont amiatt, amiért az Expedícióval sem, mert fog a táskám... A könyv tartalmaz még egy fekete könyvjelzőt is, aminek nem tudom a szakszerű nevét, így elnézést kérek, számomra ez varrott könyvjelző marad. A borító nagyon sokat elárul a tartalomról és csak annyit írok, hogy egy korábbi borítószavazáson erre a képre adtam le a voksom.
Köszönöm, hogy elolvastad!































