Mikor elolvastam a Szörnyeteg a hajtóműben fülszövegét, egyből az Ad Astra kiadó Tűz lobban a mélyben c. regénye ugrott be. Igaz, hogy az űropera más, mint a magyar származású szépirodalmi - sci-fi mű, de a szörnyeteg ötlete - amely a hajóba fészkelte magát és rendkívül veszélyes - ugyanaz. Kedvem is támadt az újraolvasásra, bár emlékszem, hogy pont a vizsgaidőszakom után kezdtem neki az Ad Astra alkotásának és enyhén szóval úgy éreztem, hogy az a megterhelő időszak bizony meghosszabbodott, mert nehezen emészthető volt a regény, de ez egy olyan kihívás, ami vállalható és a maga módján élvezetes. A Szörnyeteg a hajtóműbennél viszont nem vártam ilyen nehézséget és nem is kaptam szerencsére.

Az alap: a Mithras hajó a Szelenit felé tart, hogy az emberiség egy bizonyos csoportját átmenekítse. Itt él főszereplőnk, Nathan Evans is, aki a Mithras genetikusa és klóngyermekeket teremt annak érdekében, hogy a hajóba került szörnyeteg jóllakjon és békén hagyja őket.

Nagyon nehéz elkezdeni az értékelést, mert nem tudom mit fogjak meg, mi számít hibának és vajon mi az amiről feltétlen írnom kell, hogy ne egy műelemzés legyen az értékelésből, mert bizony erre nagy esély lenne mondjuk egy olyan címmel, hogy Szélesi Sándor és a vallási motívumok és azok értelmezési lehetőségei. A sci-fi jelzőt meg felejtsük is el, mert az itt egyáltalán nem lényeges.

A cselekményesség nem a fő jellemzője a könyvnek, mert ahogy észrevettem a hetvenedik oldal környékén még mindig csak a szereplők helyre kerülése zajlik és onnantól sem indul be igazán a történet, bár bonyolódik a helyzet. Nagyon sok apró információ akad itt-ott megbújva a sorok között és ezért észnél kell lenni olvasás közben. Amúgy egész végig azon gondolkodtam hogy mit akar a szerző mutatni a furcsa jelenetekkel és Szélesi Sándor nem tesz külön kitérőket csak akkor ha nagyon muszáj és a lényegre szorítkozik illetve az emberi reakció - ellenreakciót vizsgálja ebben a környezetben, vagyis sokkal inkább vizsgálja az embereket, mint mutatja be a társadalmat.

Ahhoz képest, hogy egy rövid könyvről van szó - kb kétszáz oldal - majdnem olyan hosszú jegyzetem van az utalásokról, cselekményről, szereplőkről, mint egy három-, négyszáz oldalas kötet esetében kerekedik. Mikor először megláttam a kis méretet, egy dologban biztos voltam: nem lesznek benne annyira összetett karakterek, beleolvasás után pedig rájöttem, hogy ez a történet bizony több nézőponton halad és a fenti gondolatom csak erősödött. Tehát egy egészséges szkepticizmussal álltam az olvasás első harmadához, a maradékban pedig rájöttem, hogy mi ennek a könyvnek az erőssége.

Ha elvetemült és túlzottan merev olvasó lennék, azt írnám, hogy ez egy rossz sci-fi. De mivel nem vagyok az, ezért azt írom, hogy a kategóriában nem állja meg a helyét, de másban viszont nagyon is, és még jó hogy nekem ez is bejön, nemcsak a társadalom bemutatása és rétegzése. A regény nem ad választ a legtöbb kérdésemre, mert többek között nem tudom meg mi történik az emberiséggel - főleg hogy még nem is haltak ki, csak elindult egy csoport - illetve nem tudom meg hogy miért kellett egyáltalán útnak indulniuk és azt sem, hogy hogyan került bele a szörny a hajtóműbe és hogy mi ez az entitás. Ez egyébként kitűnő elemző alapot biztosít, de nem ütöm le a magas labdát, nem térek ki erre.

A Szörnyeteg a hajtóműben viszont nagyon erős a vallási párhuzamokban, mitológiában és a morális kérdésekben, illetve abban a kevés filozófiában ami benne van - például a regény elején. Bár a vallási párhuzamokból Noé helyett nekem inkább Mózes története ugrott be, hiszen nem tudni hogy mi miatt keltek útnak és nekem az új haza keresése valamilyen veszélyeztető ok miatt sokkal inkább a Biblia elején lévő Exodusra emlékeztet, mint Noé útjára. A Mithras majdnem egy külön világ saját légkörrel, bioszférával ezért találó a Noé-párhuzam is, de nekem a célját tekintve közelebb áll Mózeshez SPOILER (kijelöléssel olvasható) főleg az eltérítés miatt, ami ugye a 40 évi bolyongás itteni megfelelője lehetne. A Jézus-szál lehet csak az én elmém belemagyarázása, de a tömeg reakciója és az egyik szereplő bizonyos tettei hasonlóak az ősi történetben szereplőékével és bizonyos elemekkel. SPOILER VÉGE A Minótaurosz története már benne is volt a regényben, a szereplők vonták a párhuzamokat a helyzetük és a görög monda között. Ez volt az a rész, amit nagyon szerettem és ez, bár fájlalom a science fiction szálat, kárpótolt javarészt.

A karakterek közül igazán Nathan és párja, Jane kerül előtérbe. Ők ketten szörnyen idegesítőek, Jane a tyúkanyó szerepét tölti be, aki jóindulatú és butuska. Nem ért sokat a helyzetből és az emberekhez se nagyon konyít, ha pedig elromlik valami panaszkodik, rikácsol. Ő az akivel nem tudtam együttérezni. Nathan csak addig volt nekem szimpatikus, míg el nem kezdett olyan mértékben hisztizni, mint Jane. Bár az addigi mizantróp viselkedése, az undora és depressziója sem állt közel hozzám, de még mindig jobb egy magába fordult tudós képe. A férfi a legkidolgozottabb személyiség a karakterek között és érdekes az élete, de egyszerűen nem tudom elfogadni azt, hogy másokat hibáztat és kikéri a jogait főleg az előzmények ismeretében. A motivációja az egyetlen olyan dolga amely kíváncsivá tett és végig fenntartotta az érdeklődésem. Az az ember akit a bűne ellenére sajnáltam, McKimmie volt, Nathan elődje a férfival ellentétben.

Viszont az emberiség bizonytalansága nagyon átjött, ez a légkör és a lincselős hangulat igazán jóra sikerült és bár a szerző itt-ott elejt egy-egy információt a Mithras - aminél egyébként érvényesül a Nomen est omen! - működésről, tehát a saját időjárásról, hiányoznak az elkábító tudományos rizsák, amelyet már a Síkvándorban és más művekben is hiányoltam. Furcsa volt még a regény időkezelése, túl gyorsan történik minden és egy-egy rész között néha hónapok telnek el, plusz zavart a stílus, abból is Cesare kioktató hangja és az elhallgatások nagy száma, ezt már a Soha nincs végében sem bírtam.

A szörny alakja nem kerül előtérbe, csak Nathan élete szerveződik köré meg bizonyos esetben másoké is, de nem olyan mértékben mint a férfié és természetesen a szörnyeteg egy vallási elemre emlékezteti a szereplőket és arról szó is van a könyvben, hogy milyen értelmezései lehetnek a megjelenésének, így erről most nem írnék. Viszont szívesebben vettem volna több részt róla, ám ha igazam van abban, ahogyan értelmezem, akkor ez direkt sikerült így.

A felvetett kérdések szempontjából első osztályú a regény, alig tudok választani a sok leírt kérdés között, mi az amit a legfontosabbnak tartok? Számomra viszont ott kezdődik a jó könyv, hogy elgondolkodtat, vajon én mit tennék a szereplők helyében. Itt is törtem a fejem és utána meg csak ráztam, mert fogalmam sincs. Ez az a helyzet, amibe nem akarok belekerülni, így ha indul egy expedíció egy távoli bolygóra, abból köszi, nem fogok kérni. Egyébként hova teszik a halottakat?

A regény 2014-ben jelent meg a Libri kiadó jóvoltából. Tetszik a könyv kiadása, szép lett a borító - még páromnak is tetszik.