Fülszöveg:

Borbíró Borbála a magyarországi Vámpírkutató Intézet alkalmazottja, bakancsos tudós és magánéleti szerencsétlenség, akinek a munkája a mindene – ám amikor hatalomra kerül az Emberfeletti Összefogás Pártja, az intézet az élőholtak megnövekedett politikai befolyásának köszönhetően bezárja kapuit. Mit tehet egy állástalan vámpírkutató egy olyan Magyarországon, ahol a vámpírok lassan teljes jogú állampolgárokká válnak, és ahol a háttérben köttetett szerződések különleges kiváltságokat is megadnak nekik?

Kiadói könyvadatlap

A bejegyzés címét olvasva sokan kitalálhatták már a választott könyvemet vagy legalább azt, hogy miről fog szólni (ha nem ismert a regény), igazából ez a könyv leghíresebb mondata és a tegnapi nap, amikor megmutattam az egyik csoporttársamnak a művet, ő ezen a mondaton felnevetett, tehát azt is mondhatnám, hogy nagyon jó szlogenválasztás volt, ha marketinges vonalon maradunk. Tanultam egy kis településmarketinget, ott volt szó a szlogenről, imázsról meg az ilyen fincsi dolgokról, amúgy ez volt a legérdekesebb tárgyam. 

De mivel nem vagyok marketinges izé térségfejlesztő geográfus leszek ha nagy leszek, ezért erről most nem fogok többet írni.

Ugye a könyv magyar környezetben játszódik és ez iszonyúan fura volt, úgy értem van egy csomó Attila ismerősöm, meg Boriból is akad egy pár és egyszerűen nem tudtam elvonatkoztatni tőlük és ez hátrány volt inkább, mint előny. Erről két eset jut megint eszembe, de csak az egyiket írom le, mert akkor hosszú lesz a poszt, szóval régen hallottam egy olyan fanficről, ami Kossuth Lajost, mint az egyik legnagyobb varázsló elődünket mutatta be és nos pontosan ilyen furán hangzik az, ha magyar neveket urban fantasybe raknak. Persze ezzel nekem nincs problémám, csak olyan szokatlan, hogy amikor pl. Koppányról van szó, akkor a történelmi alakra gondolok és eszembe nem jutna egy vámpírhoz társítani a nevet, de erről ennyit, legalábbis idáig ez volt a helyzet. És ezt nem tartom hibának, csak ilyet még így nem olvastam és valahogy kényelmetlen volt a szituáció.

A történet a leghíresebb vámpírológus lányról szól, Borbíró Boriról aki nem véletlenül lett a legismertebb (vagy hírhedtebb?), komoly szakmai múlt áll a háta mögött és történetünk kezdetén egy konferenciára hivatalos, ahol a világ elismert természetfeletti lényekkel foglalkozó szakemberei gyűlnek össze egy kis tapasztalatcserére. Itt megismerkedik Eric Bowmannal, akitől hamarosan megtudja, hogy megváltozik az élete és mindez a politikának köszönhetően. Magyarország - szokás szerint - megint külön utakon jár a politika terén, megszavazták az Emberfeletti Összefogás Pártját, amely bezárni tervezi és végül meg is szünteti Bori jelenlegi munkahelyét, a Vámpírkutató Intézetet. Ám a lány nem marad sokáig munka nélkül, a legjobbakra mindig felfigyelnek, most éppen a Nemzetbiztonsági Hivatal, hogy a lány egy hajmeresztő és vakmerő megbízást teljesítsen.

Műfaj: urban fantasy.

Mielőtt elfelejtem, gratulálni szeretnék az írónőnek azért, mert sikerült hangos nevetést kiváltania belőlem a regénynek, ez még Fable-nél sem fordult elő, ha jól emlékszem (kb 10 könyvet olvastam tőle).

Azt hiszem az a legjobb, ha előbb leírom, hogy mi nem tetszett - abból úgyis kevesebb van - és utána rátérnék az összes többire.

Borit én nagyon nem szerettem, a kötet végére már nagyon irritált a bunkósága és a tapintatlansága, igazából a háromnegyedéig semmi bajom nem volt vele, de a végére már olyan tömény mennyiséget kaptam a fentiekből, hogy elegem lett és elkezdtem rá neheztelni. Igazából a neve alliterál, a közelünkben van egy Borbíró-tér és nem tudtam tőle elvonatkoztatni, szóval számomra nem bizonyult a legszerencsésebb választásnak... zavart, valószínűleg ezért.

Megjegyzés: én egy előadáson 5-6 oldalt írok, hogy tudott 5 előadás után csak 8 oldalt írni?! Ez nem hiba, csak megrökönyödés. 

Az írónő néha az őrületbe kergetett azzal, hogy elhallgatott információkat és később tudtuk meg mi volt az, lehet, hogy pár sorral lejjebb, de van ami nem derül ki, például az, hogy még mindig nem tudom mit olvasott Bori a táltosokról és hogyan jött rá az összefüggésekre és hogy pontosan mi volt az konkrétan, mert halványan azért ott volt valamiféle információ szerintem, de nem ad teljes képet.

Az eleje nagyon tetszett, bár korábban már nekiálltam a könyvnek, csak úgy voltam vele, hogy abban az állapotban nem tudnék rá figyelni, ami nagy hátrány lett volna, így maradt a későbbi, kb két nap alatt megejtett olvasás és ezt most nem a könyv méretének lehet köszönni, hanem az írónő stílusának. Tetszett a politikai szál behozatala és más könyveknél azt mondanám, hogy ez a magyarázat túl kevés, de itt pont elég volt.

Nagyon sok fejezet van a regényben, hol kevesebb, hol több tartalommal, azért mert néha csak Bori mutat be dolgokat, de legtöbbször a cselekmény áll egy-egy egységben és mindig történik valami izgalmas, vagy az-az érdekes, amit a háttérről tudunk meg, tehát nekem teljesen mindegy, hogy melyikről olvasok éppen, mindent nagyon szívesen vettem.

A regényt jellemzi a komoly szóhasználat, tehát olyan, mintha egy egyetemi előadáson lennék, de a humor nagyon oldja ezt és ez jót tesz neki. A könyv legnagyobb erőssége, szerintem, a Bori és Attila közti párbeszéd, egyszerűen haláliak együtt és nagyon jókat lehet rajtuk szórakozni. Ugye Bori elvállalja a küldetést, ez a fülszövegben is benne van, lényegében be kell épülnie az IQ vámpírok közé (róluk később) és Attila a főnöke. Mindketten összeférhetetlen emberek, a lánynak ott van a rossz stílusa, míg a férfi visszakontrázik Borinak és ebből jó kis szócsaták kerekednek.

Főhősünknek, mivel ő egy vámpírkutató, nehézsége akad a férfiakkal és a kapcsolatokkal. Próbálkozik, de ,,csak" egy virtuális pasi akad a hálójára, akivel folyamatosan levelezik és ugyanazok a problémák merülnek fel, mint a Gyógyír északi szélre c. könyvben is. Tehát az, hogy vajon a találkozás meg fogja-e ölni a kapcsolatot vagy nem? Azt hittem, hogy Antonius (a virtuális pasi virtuális neve, Borié Cleopátra) is hasonló a lányhoz, mert a kifogás ugyanaz volt, de nem, itt most tévedtem.

Ami nagyon tetszett még a könyvben, az a sok-sok utalgatás, és itt vagy az egyiptológia vagy éppen a szépirodalmi rész volt ilyen. Bevallom én olvastam Poe Ligeia novelláját, de csak akkor jutott eszembe, hogy már találkoztam vele, amikor a szerző leírta a rövid tartalmat. Tetszett az összefüggések logikája, bár néha nagyot néztem, de elfogadhatónak tartom a magyarázatot a vámpírnő kilétére vonatkozóan. Amúgy van itt minden: természetfeletti és mitologikus lények, démonok és elvileg tündérek (bár velük még nem találkoztunk) szóval színes a világ is. Az nagyon tetszik, hogy egy vámpírkutató lány szemszögéből látjuk a dolgokat, a nagy vámpírirodalmon belül üde színfolt ez a regény.

A karakterek igazán színesek, nekem a kedvencem igazából Koppány volt, Attilát nem kedveltem meg annyira. Hogy a vámpírt miért kedveltem meg, az számomra is rejtély marad, kíváncsi vagyok a második részben mi lesz velük.

Attilával kapcsolatban viszont kétségeim vannak, fogalmam sincs mit szeretne kezdeni az írónő az ő és a lány kapcsolatával, rossz érzésem van ezzel kapcsolatban, mindenesetre egy meghitt viszony elég nagy konfliktushoz vezetne (ld. ott a Hajós dinasztia) és nem tudom, hogy mi lesz. Kíváncsian várom.

Bori egy vagány főhős, nagy a szája és minden helyzetben képes valami elméset odamondogatni az ellenfélnek. Fentebb már írtam, hogy itt sok gondom volt a tapintatlanságával, hogy előbb beszél és csak utána gondolkodik és hogy már ez túl sok volt belőle, de ezen kívül jókat tudnék írni róla. Nem mondanám azt, hogy bátor, hanem azt, hogy inkább bolond, valahol ez is pozitívum, nem? (Legalábbis abban az esetben, hogy egy másik ember életét mentette meg ezzel.)

A szövegét a bunkó beszólásokon kívül szerettem, a főnökével való párbeszéde tényleg vicces és nagyon elmésen tudják egymást szívatni. Olvasás közben az jutott eszembe, hogy a szerző stílusa egyáltalán nem hasonlít Fable egyedi történetmesélésére (amitől már megcsömörlöttem, amúgy ez is egy bizonyíték, hogy ez a könyv tetszett és nem lett a humorból elegem, hanem igenis szerettem a regényt) és ennek annyira tudtam örülni!

A másik dolog, aminek még örvendtem az a világkidolgozás volt. A vérszívókat két csoportba lehet osztani, az IQ vámpírokra és az ösztönvámpírokra; az előbbiek csoportjába az okosabbak tartoznak és keresik a hasonszőrű társaikat, létrejöttüknek egy IQ konferenciához van köze. A másik csoport tagjaira csak annyit tudok mondani, hogy Nomen est omen! tehát a Név előjel!, ide olyan vámpírok jelentkezését várják, akiknek a létezés értelmét az öldöklés és a szex teszi ki, vagy legalábbis valami hasonló. Nagyon tetszettek azok a részek, amik az intelligensebb ág helyszínein és velük játszódtak.

A lezárása jónak tekinthető, a nagy adrenalinszint növekedés után még a világban maradunk egy röpke jelenet erejéig, jó vég egy első kötetnek.

Helyből két díjat (vagyis jelölést) is adok a regénynek, amit majd az év végi nagy összegzésen kell megvédenie, ezek pedig ők lesznek: a Legjobb párbeszéd és a Legjobb erotikus jelenet díjak. *vastaps*

A kötet nagyon szép, a gerincen lévő lila színű felirat tényleg jó döntés volt, a borító pedig gyönyörű, lényegében emiatt figyeltem fel a könyvre és szlogen is közrejátszott abban, hogy olvasni akarjam. A Delta Vision kiadó adta ki 2012-ben.