,,MERT PILLANATNYILAG NEM TUDOM NEM ÉSZREVENNI, HOGY ABBAN A TÁRSADALOMBAN, AMELY A KÖVÉRSÉG RÖGESZMÉS MEGSZÁLLOTJA - OLY BUZGÓN BÉLYEGZI MEG, OLY EGYHANGÚAN ÍTÉLI EL -, CSAK AZOK NEM BESZÉLNEK RÓLA, AKIKRE IGAZÁN TARTOZIK."

Az első találkozás az egyik könyváruházban volt - kivételes pillanat - beleolvastam és úgy döntöttem, hogy nekem ez a könyv KELL. Pont így, a nagybetűs KELL szóval. Rögtön felkeltette az érdeklődésem. Igazából engem legfőképpen az ,,önsegítő mű" jellemzés fogott meg és kíváncsi voltam, vajon hogyan lehet botrányosan és szókimondóan írni a fülszövegben is felsorolt témákról illetve mit adhat nekem ez a kötet.  

Először is muszáj megemlíteni azt, hogy ez a könyv egy önéletrajz, tehát a saját életének fontosabb és viccesebb részeit meséli el és mindezt teszi a saját szemüvegén keresztül, ami lehet hogy egyoldalú, de hát miért kéne bemutatni a másik oldalt, amikor nem ez volt a lényeg? A cél az, hogy Moran megpróbálja körüljárni azt a kérdést, hogyan lehet valaki ,,tökös csaj" és leírni a témákkal kapcsolatos véleményét. Ami a sajátja, tehát a mű szubjektív. 

Folyamatosan azon gondolkodom, hogy itt van egy olyan ember, aki távolabb már nem is állhatna tőlem, de mégis meg tudott fogni az írásával, egy kicsit elérte, hogy a gondolkodásmódom megváltozzon és máshogy tekintsek arra a feminizmusra, amiről ír. Habár az alkotónak unszimpatikusnak kéne lennie többféle dolog (pl. a drog, vagy éppen az abortuszhoz való hozzáállása) miatt, viszont én úgy gondolom, hogy mindenki úgy alakítja az életét, ahogy akarja, ezért nekem semmilyen előítéletem nem lehet vele szemben, mert mi jogon tenném? Ezek az ő gondolatai és az ő élete. Volt egy érdekes gondolatmenet a műben, ha lehet erről így írni, mégpedig az abortusz illetve a gyermekszülés melletti érvelés. Néhány kritikában olvastam, hogy ez ellentmond egymásnak és bevallom, emiatt bizonytalanodtam el a kötet olvasása előtt, ezért kell erről most írnom. Szerintem, ami természetesen az én véleményem, a kettő az olvasottak tükrében nem zárja ki egymást. Miért kell mindennek feketének és fehérnek lennie, ami persze a való életben sem az? Mindenki máshogy éli meg az életét és ezért tudom düh, vagy bármiféle rosszindulat nélkül nézni a kötetet.