Mostanában tudatosan választottam a felnőttéválás témáját körbejáró regényeket olvasnivalóul, mert keresek valamit ezekben a könyvekben és egyúttal szerintem izgalmas az a folyamat, amelyen a szerző végigvezeti a szereplőit. A Veszélyes vágyak emellett a borítójával illetve a fülszövegével - azon belül is a szexualitásra utalással - győzött meg arról, hogy érdemes a várólistára rakni ezt a történetet.

A regény alapja az, hogy a gazdasági válság középső szakaszában Theát elküldik otthonról, hogy a Yonahlossee Lovas Leánytábor növendékei közé tartozhasson, de nem az elvesztett vagyonuk miatt, erről egyelőre szó sincs, hanem egy komoly családi tragédiába torkolló bűn okán. A lánynak a táborban vagy inkább az úrinővé nevelő intézetben le kell győznie a múltját, honvágyát és meg kell próbálnia beilleszkedni a többiek közé.

A könyv nem cselekménydús és lassan lehet vele haladni, főleg a hossz és a faltól falig tartó sorok miatt. A lényeg itt Thea gondolatain és érzésein van, nagyon sok oldalt kell lapozni, míg egy mérföldkőhöz ér az olvasó. Lassan derül ki minden, a feszültséget pedig ez a lassú - múltat bemutató - víz okoz, amely lehet hogy partot mos de tényleg rohadt lassan. Érdekes módon nekem mostanában ezek a regények sokkal inkább bejönnek, mint azok, amelyek teli vannak akcióval, így ez most nem volt gond - a lentebb írt mézesmadzag technikát kivéve.

Első körben a Rettentő gyönyörűség regényre hasonlított a Veszélyes vágyak, bár hiányzott belőle a misztikum és felnőttesebb ez a történet mint a másik, de a bentlakásos iskola jelleg ugyanolyan olvasási hangulatot teremtett, mint ami akkor volt. Viszont ebben a történetben nem számít a tanulás, itt inkább a lovaglás a fő elfoglaltság és ehhez kapcsolódóan én nagyon szerettem az olyan részeket, amelyek a lovakhoz kötődnek vagy a versenyzéshez, ebből viszont kevés volt szerintem. Viszont ez egy olyan zárt világ, amelybe nem hatol el a külvilág nagy zaja, csak a hullámai, ahogy egy-egy lányt kiíratnak a Yonahlossee-ból, mert a szülei nem tudják fizetni a tandíjat. A külvilágról alig-alig tudtunk meg valamit, ritka az, amikor a szerző jobban elmélyül a kinti helyzetben, mert itt most nem az volt a fontos. Tehát a háttérvilág nem olyan színes, inkább a karaktereken volt a hangsúly, azon belül is Theán, aki végignarrálta az eseményeket.

A regény fő témája a múltbeli bűnöket és a jelenkori eseményeket felhasználva, a vágy és az, hogy mi a következménye társadalmilag illetve az egyéni sorsokban és a regény azt boncolgatja, hogy vajon mennyire elítélendő az, ha valaki a vágyait követi és önhibáján kívül okoz tragédiát. Ezzel a kérdéssel érdekes módon a Tampában találkoztam még, bár inkább ehhez a regényhez passzol jobban. A jelenkori problémák is lekötöttek, de nem annyira mint a múltbeli történések, de a szereplő legalább próbál változtatni a helyzetén és nem beletörődni abba.

És nem érzem jónak az alapot ahhoz, hogy igazán meg lehessen sajnálni azt a bizonyos szereplőt. A regényben hiányérzete és honvágya volt, nem bűntudata és SPOILER (Jelöld ki, hogy olvasni tudd!) így győzték őt meg, hogy ignorálja azt, amit a családja gondol róla, ezt pedig akkor tehetné meg, ha nem úgy alakul a történet, ahogy a könyvben megtörténik, tehát ha nem vezet tragédiához. Ennek csak akkor lenne értelme, ha vagy egész végig emésztette volna a bűntudat vagy ha nem fajul idáig a történet. Az előző megoldás pedig azért jobb, mert kijárja a maga tisztítótüzét, de így, hogy csak Samet sajnálja, a testvérét és nem azt a bizonyos másikat, nem vezekelt a tragédia másik oldaláért. SPOILER VÉGE

A másik dolog ami miatt nem tudok együtt érezni vele az az, hogy a vágyait ő nem kezelni akarja, hanem elkényeztetett úrilány módon mindent akar és szinte majdnem azonnal. Majd pedig SPOILER lelépne, mert a következményekkel nehéz szembenézni... SPOILER VÉGE

Theával egyszerűen nem tudtam együttérezni, pedig próbáltam, de a másokkal való viselkedése (pl. Mary Abbott), gyanakvása és rosszindulata számomra nem tette pozitív és szerethető karakterré, pedig alapjában véve normális és keveset nyavalyog és inkább magában szenved. Egyébként az üressége és a valahova tartozás iránti vágya nagyon átjött, emiatt tényleg szántam. Persze voltak jó pillanatai, de az egyik önzőségből fakadt, a másik pedig a családja hiánya volt, ami pedig a saját hibája. Pedig itt nem a csillagokban a hiba.

Közben az is eszembe jutott, hogy Thea a táborbeli viselkedésével áll bosszút a családján a sérelmei miatt. Plusz az is eszembe jutott még, hogy mivel nincs bűntudata, saját magát védi az összeomlástól, amit meg megértek akármennyire furán hangzik, tehát a főszereplőt nem tudom utálni főleg azok után hogy mikor ellene érvelnék, szinte azonnal jön a mellette szóló és fordítva. Maradjunk annyiban, hogy nem utálom és nem ítélem el, de én máshogy írtam volna meg a történetet.

A többi karakter Thea narrációja miatt jótékony homályban marad, szerintem jó ez így, bár Samre végig kíváncsi voltam, így nagyon örültem az emlékeknek, mert azok érdekesre sikerültek. Már nagyon korán kiderült, hogy történt a lánnyal valami, ami miatt el kellett hagynia otthonát, hogy a Yonahlossee tagja legyen és ezt a szálat a szerző nagyon elnyújtja, idegőrlő volt ahogy elhúzta a mézesmadzagot az orrom előtt és mindig mikor már azt hittem, hogy megtudok mindent, koppantam egy nagyot. Bizonyos részeit kitudtam találni, de nem mindent, azt nem hagyta a szerző és igazából itt volt a legnagyobb problémám, mert ha az emlékekben máshogy jelenik meg az a bizonyos valaki, ha nem vágy, hanem bűntudat övezi a visszaemlékezést, akkor jobb lett volna a történet is és mindenki rájön azonnal mindenre. Ördögi csavar, egyik sem jó megoldás. A mézesmadzag technika mellett az előreutalások vetítik előre a történetet, ez pedig semleges volt, talán egy kicsit zavaró.

Sam az akit teljes mértékig megértettem, őt nagyon sajnáltam és ha kedvencet kéne választani, habozás nélkül az ő nevét mondanám. A szülőkkel kapcsolatban viszont nem lehet tisztán látni, mert egy-két távolságtartó levél és Thea siráma illetve teóriái nem teszik lehetővé a tiszta képet, mert nem hiszek a lánynak, amíg nem látom a saját szememmel az ő viselkedésüket is. Persze erre a végén választ kapok és én nem értek egyet a lánnyal, de hát ez meg olyan, hogy ki mit és hogyan lát.

Mondhatni nekem íródott a könyv az üzenetét tekintve. Számomra fontos, mert arról szól, hogyan vegyük a kezünkbe a sorsunkat, illetve ne akarjunk másoknak megfelelni és hogyan kezdjünk el önálló életet élni. (A fentebb írt gondolataim ellenére is.)

Az Alexandra kiadó jelentette meg a Veszélyes vágyakat 2014-ben. A borítója nagyon tetszik és szépre sikerült a kiadás.