Sorozat: Szilánkos Tenger 1.

Mostanában egyre inkább leköt a fantasy, sokkal többet igénylek a műfajból, mint ezelőtt mondjuk egy évvel - és itt persze nem az urban fantasy és társai kategóriára gondolok, hanem a teljesen kitalált világban játszódó, varázslényekkel meg egyéb aranyossággal felszerelt világokra, pedig anno, vagy két-három éve nem mondhattam volna ezt el magamról, hiába ha egyszer beszippant az SFF világ, akkor nem ereszt és ezer meg egy szállal kötődik az éppen abba belebolonduló olvasóhoz.

Így jártam én Abercrombie-val is, akinek egyik művével, pontosan a Hidegen tálalva cíművel, tavaly nyáron ismerkedtem meg és bevallom kellemes, bosszúval és vérrel teli két-három nap volt. Valami hasonlót vártam Az uralkodótól is és ezért kíváncsian vetettem bele magam a gettföldi ügyekbe, érdekelt nagyon, hogy vajon hozza-e a felnőtteknek íródott kötetének színvonalát.

Fentebb írtam, hogy találkoztam már Abercrombie művel, bár A penge magát nem olvastam, de az biztos, hogy ha Az uralkodó után kaptam volna elő Monza történetét, tutira meglepődtem volna azon, hogy mennyire más a két történet. Már csak amiatt is, mert az ifjúsági regény egy nézőpontos (nevezetesen Yarvi hercegé), a másik pedig váltottban mutatja be az igencsak őrült szereplőinek útját - hiába mennyit tesz pár plusz karakter, de a hasonlítgatásnak véget is vetek nyomban, nincs értelme egymáshoz mérni a kettőt. Tehát a gettföldi eseményeket csak Yarvi szemszögén keresztül ismerhetjük meg és a kötet elején lévő halálesetektől, a herceg bosszúhadjáratáig minden benne van. Ennél többről nem is igazán érdemes beszélni, mert már az első ötven-hatvan oldalon belül található egy viszonylag fontosabb csavar - amit korábban már kitaláltam, büszkén állítom - és emiatt szinte lehetetlen lesz annyit regélni róla hogy megmaradjak a spoilermentesség korlátain belül, de ettől függetlenül azért megpróbálkozom vele.

Először is fontos a mű cselekményessége. Kb a hatvanadik oldal környékétől (=első csavartól) kezdtem el igazán élvezni a történetet, addig pedig csak pislogtam, hogy hát ez nem köt le engem még annyira sem, hogy a vizsgám előtti aggodalmamat elmossa, pedig nem is lehet igazán azt írni, hogy unalmas lenne, mert már az első jelenet izgalmas azzal, hogy a miniszteri vizsgájára készülő ,,félember" - vagyis Yarvi - édesapja és bátyja meghal, így főszereplőnk az első fejezetben királlyá válik.

A történet eleje azért sem tetszett annyira, mert a szerző hirtelen bedobott pár nevet én meg azt sem tudtam hol áll a fejem a pár utalás után, de a cselekmény pörög és mikor feleszméltem, már a szerelmi vonal kezdeténél tartottunk, utána pedig a bosszúhadjárat legelején és igazából én itt azt hittem, hogy a regény a Hidegen tálalva ifjúsági verziója, de utána szerencsére elmúlt ez az érzésem. Yarvi nem olyan, mint a hideg és erős Monza, ő teljesen máshogy viselkedik, pont úgy, ahogy egy minisztertől elvárná az olvasó, mert a srác nem harcos, nem is királynak szánták és a kategóriájának megfelelően teszi a dolgait végig, amitől nem lesz hős, de teljesen emberi igen, például ahogyan egyszer-kétszer megfutamodna és a könnyebb de okosabb utat választaná.

A szerző a kötet kezdetekor a világ vallásának bemutatását is megejtette egy ötletes formában, amit később tovább színesített teológiai kérdésekkel és ezt nagyon szerettem, hát még a beszédet általában, ami telis-tele volt az istenek neveivel és az ilyen apróságok pedig azt mutatják, hogy mennyire ivódott be egy társadalom köznapjaiba az istenhit. Ide veszem még a mitológiát is, mert engem érdekel, hogy hogyan kerültek az elfépítmények a helyükre például, na meg az is, hogy vannak-e más lények a világon.

A fentieken kívül érdekel még a világ történelme, a társadalom bővebb felépítése - úgy látom ez szakmai ártalom már megint - bár amit a szerző kifejt - például a hajóút és annak a bővebb jellemzése ilyen - izgalmas. Emellett a hierarchiára is tesz egy utalás, csak kár, hogy olyan kevés íródott róla.

Yarvi lelkének állapota az ami még erősebben megmaradt bennem, tehát az, ahogyan érzi magát, ahogyan bejárja az önmarcangolás útját és hogy annyira nem tartja magát semmire. Igazából fogalmam sincs, hogy mégis mi az ami hajtja, mert sem ő, sem a környezete (legalábbis szerinte) nem talál benne jót, de néha akkora valakiben az élni és a tenni akarás, hogy ennek ellenére is túlél dolgokat, tehát hogy nem hagyja, hogy ez legyőzze. Egyszerűen csak meglepődtem azon, hogy aki ennyire utálja magát - mert lényegében ezt csinálja Yarvi - hogyan képes ilyen erősnek lenni. Nem is igazán találkoztam még ilyen karakterrel ifjúsági regényben, de őszintén örülök neki. Ha arra gondolok, hogy teljesen természetes az ha egy-egy csapás után, csak a következő lépésre, írhatom úgy is, hogy evezőcsapásra figyel az ember és nem hagyja összeomlani a dolgokat önmagában, akkor teljesen elfogadható Yarvi erőssége.

A fenti bekezdés ellenére a kötet szerintem egyszer sem alakult át nyomasztóvá, maximum nyomasztóan izgalmas maradt végig, de nem éreztem sajnálatot, bár felmerül a kérdés: egy erős karaktert miért szánjak? Tehát maradt az izgalom, az apró, nem sablonos és egyes mondatok miatti szúrás, na meg a kíváncsiság, de ezekről már fentebb írtam. Yarvi úgy viselkedik, ahogyan tanították, kihozza a legjobbat a helyzetből és a nyavalygás sosem volt megoldás, ezért sincs ebből sok. A főszereplő hideg fejjel gondolja végig a dolgokat és nem hagyja, hogy összeomoljon, de nem is vártam mást tőle, ez bizony így volt tökéletes.

A karakterek közül Semmi volt a kedvencem, ő az-az őrült alak, aki állandóan csak harcolni akar, nem adja fel és én jól szórakoztam a mondatain, egészen színes folt volt a történetben. A többiekre egyetlen hízelgő mondatot tudok írni: senki sem úgy viselkedik, ahogy azt vártam tőle, meg is leptek rendesen. Sadiksirramot muszáj megemlítenem, nála idegesítőbb és nagyszájúbb valakit ritkán vet partra az irodalom tengere.

Sajnos a kötetnek akadt olyan része is, amely nem tetszett nekem, az első ilyen pedig a többiek nézőpontjának hiánya. Nagyon hiányoltam másokat, azt, hogy így színesedjen a világ (csak ahogy megszoktam a szerzőtől), bár ezzel nincs akkora gond, mert a következő rész már más főszereplővel fog játszódni a fülszöveg alapján. A második vonás, amely nem tetszett a túlzott cselekményesség, vagy inkább annak a töménysége, mert szinte átrohantunk az egészen, mintha Abercrombie felett ott állt volna a szerkesztője, hogy idő van, ennyi nem fér ebbe a kis regénybe. Néha már csömört éreztem, mert sokszor túl gyorsan történtek az események bár ez az érzésem egy idő után elmúlt szerencsére. Lehet az is baj, hogy megszoktam már a lassú cselekményvezetést, de az a lényeg, hogy a fenti problémán, szerintem simán segíthetett volna a több nézőpontos elbeszélésmód. Plusz ez a rész inkább volt egy utazás története én pedig jobban szeretem a trón körüli politikai csatározásokat, így remélem, hogy a másodikban ebből már több lesz.

A szerelmi szál alakulásán lepődtem meg a leginkább (pozitívan), de én esküszöm, hogy ilyen YA könyveket akarok olvasni és ha ez a vágyam teljesül már boldog leszek (egyúttal várom szeretettel az ajánlásokat akárhol). Ezen kívül üzenetekből sincs hiány kezdve ott, hogy a félemberség nem jelenti azt, hogy valaki rosszabb a másiknál, folytatva ott, hogy minden tettnek következménye van és a felnőttség azt jelenti, hogy vállaljuk értük a felelősséget.

Emellett a kötet végén nagyot néztem, bár korábban már kitaláltam mert nagyon figyeltem, de nem gondoltam volna, hogy eljutunk idáig. Kíváncsian várom a második részt! Legalább ilyen ötletes csavarokat kérek szépen!

Mielőtt lezárnám ezt az értékelést, azt muszáj megemlítenem, hogy úgy néz ki, nekem olyan művek és azon belül szereplők lesznek a kedvenceim, akik soha nem adják fel, szembeszállnak a túlerővel, vagy saját magukkal. Az uralkodó pedig bővelkedik az ilyen jellemekben, így hát nem tudok kisebb pontszámot adni (pedig két negatívumot is felsoroltam!):

A kötetet az Athenaeum Kiadó jelentette meg 2015-ben, a Szilánkos Tenger sorozat első részeként. Külföldön nemrégiben jelent meg a második, a Half the World, szerintem idén érkezhet hazánkba is ez a kötet. A harmadik, a Half a War, 2015-re várható odakint (halkan jegyzem meg: ez hipergyors sebesség).