Fülszöveg:

,,Vagy elszántan csináljuk, vagy sehogy."

Többek között érdekes volt számomra az a gondolat, hogy miért nyer az egyik csapat a másikkal szemben, vagyis a felkészülés mentális oldala téma, és én mindig szerettem az ilyen pszichológiai könyveket, ahol azt tárgyalják, hogy mi lehet a győzelem oka; viszont specifikusabb tartalmat szívesebben fogadtam volna profiktól, így bőven maradt hiányérzetem... szintén így jártam a taktika résznél, ahol komolyabb elemzéseket vártam csapatokról (bár az már elég hardcore játékos könyv lenne és ahogy látom nem az volt a cél). Például bravúros volt az előző előtti LCS utolsó meccse, amikor a Samsung csapata (SSG) legyőzte az SKT-t rákényszerítve őket arra, hogy az ő játékukat játsszák, erről pl, simán olvastam volna szakértői elemzést.

Szintén saját kép, többek között így jutalmaz a játék.

Egyszerű rangsorolt meccseknél nem ismered az ellenfelet addig a pillanatig, amíg a töltőképernyő meg nem jelenik (erre is kitér a mű), innen látszik, hogy ez a könyv az LCS játékosoknak (is) készült, de nekik már minek motiváció? Ők vannak a csúcson, fullra pörgetve, nekik erre a tanácsra már nincs szükségük, mert ha nem tudnák a mibenlétét, akkor nem lennének ott. A legnagyobb baj, hogy mindenkinek akar szólni és ezért esik két szék közé a földre, hiszen akinek már csapata van (és ez a mű szerint az alap, mert már a bevezetőben is így kezeli), annak nincs szüksége motivációra, sem célokra és ezért tulajdonképpen megpróbál egy mindenkinek használható kézikönyv lenni, de a sportágak színessége miatt ez lehetetlen. Mások a problémák a LoL-ban és megint mások a CS-ban.

,,Sokan félreértik az alázatosságot, mivel azt gondolják alárendeltséget jelent. Ez azonban nem így van."

Jó rendben van, nem mindenkinek egyértelmű minden, lehet, hogy éppen én foglalkoztam azzal, hogy hogyan legyek jobb és kerestem magamban a hibát és a fejlesztési lehetőségeket, ahelyett hogy másokat hibáztattam volna... hoppá, mi is ez? Miért hoztam én ezt fel? A közösség legnagyobb, ténylegesen legnagyobb problémája a flame (mások fikázása), hibáztatás, anyázás, minden trashtalk és amire kitér a könyv egy ideig, de keveset kapunk róla, az író inkább magyarázza ezt a jelenséget, mint megoldást adna rá először, viszont az érzelmekkel foglalkozó részben kitér erre és próbálja rádöbbenteni az olvasót arra, hogy mi lenne a legjobb neki, irányt mutat, de a többit ránk bízza - ezért szerettem nagyon olvasni ezt a részt, ez volt a kedvencem. DE! Sokkal jobban érdekelt volna és - emiatt kevésbé lenne száraz a végeredmény - ha esettanulmányokat hoz és elemez, hogy ekkor és ekkor ha ezt és ezt teszed, akkor ez meg ez lesz a következménye akár (nemcsak ezen a téren).
Vagy sokkal specifikusabb tartalmat is elviseltem volna, akár a LoL, akár a Dota, Overwatch terén - aki olvassa ezt a könyvet, valamennyire úgyis jártas a játékok közül párban (jó például nekem a Counter Strike nagyon nincs meg), de talán ezeket ütköztetni is lehetett volna. Sok feldolgozásra váró téma létezik, mégis Andrejkovics Zoltán az e-sport pszichológiájának alapjait akarta elemezni, viszont ez így nem elég szerintem. Kellenek a példák, hogy azokon keresztül tanulhassunk, így pedig csak valamennyire száraz tényanyag maradt. Nagy kár érte.

,,Ezt a helyzetet az ego kerüli, bármilyen hiba esetén megpróbálja elterelni magáról a hangsúlyt, ezzel védve saját megszerzett figyelmi státuszát."

A mű a Magnólia jóvoltából látott napvilágot 2017-ben, szép kiadásban, jól illeszkedő borítóval.

A szerző további, magyarul megjelent kötetei: