Értékelés | Megismerni a múltat

Egy ideje szemezek már A hét nővér sorozattal, de eddig csak keringtem körülötte. Úgy voltam vele, hogy egyszer mindenképp megismerkedem az első résszel, ami azonos címet visel, mint a szériát jelző kifejezés, de akkor még nem olvastam róla semmit, egyszerűen csak vonzott Lucinda Riley alkotása. Végül elolvastam a fülszöveget, ami egyből felkeltette a figyelmem már csak amiatt is, hogy a helyszín Rio de Janeiro és hogy a szereplők az elveszett múltjukat kutatják benne. 

Úgyhogy elolvastam és elgondolkodtam rajta.

Mutatom min: 

(A bejegyzés a Féléves várólistacsökkentés projektre készült.)

Történet

Maia a legidősebb nővér a családban. Az apjuk, Pa Salt, igazi otthont teremtett a Genfi-tó partján: mindegyik lányt örökbe fogadta, akik nevüket a férfi kedvenc csillagképe alapján kapták.

Mindnyájunkat kisbabaként választott ki Pa Salt, a világ négy sarkából fogadott minket örökbe, és hozott haza, hogy a védelme alatt éljünk. Ahogy mindig mondogatta, mindnyájan egészen különlegesek és egyediek voltunk... az ő lányai. A kedvenc csillagképe, a Plejádok, vagyis a hét nővér után nevezett el minket. Maia a legelső és legidősebb.

Egyik nap, miközben Maia a barátnőjénél pihen távol az otthonától, értesítik, hogy édesapja szívrohamban meghalt. Azonnal hazamegy és szól a húgainak, akik szintén az otthonuk, Atlantisz felé veszik az irányt. Mikor mind összegyűlnek, apjuk ügyvédje kiosztja mindenki számára a saját borítékját, ami a férfi utolsó szavait tartalmazza a lányai felé. Maia kibontja az övét és egy üzenetet talál, illetve húga segítségével egy koordinátát, amire, ha ellátogat, megismerheti a gyökereit, azt, hogy honnan származik. Először nem kíván elindulni, de egy esemény miatt meggondolja magát és így Brazília felé veszi az irányt, hogy szembenézzen a múltjával.

Élménybeszámoló

Ez a regény nagyon meglepett engem, teljesen jó értelemben véve. Romantikus könyvként aposztrofálják és a felszínen az is, de közben olyan mélyebb réteget érint, ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni, mert olvasás közben erősen elgondolkodtam rajta. Lehet egyébként, hogy azért, mert hasonló gondjaim vannak, mint Maiának és ezért érintett mélyebben, nem tudom, de azt igen, hogy örülök, hogy olvashattam A hét nővért. 

Az első oldalakon nem ezt gondoltam, bevallom őszintén, mert mostanában valamiért nehezen olvasok a gyászról, elmúlásról, ezért kissé lassabban haladtam túl az első pár oldalon. Utána viszont, ahogy Maia beleveti magát a nyomozásba, amiben egy karakteres író segít neki, nagyon megtetszett az egész, fellélegeztem és már alig vártam, hogy megtudjam, hogyan kapcsolódnak össze a szálak, mert az írónő két vonalat, a múltat és a jelent mutatja be. Az egyikben ugye Maiát követjük, a másikban pedig egy ősének, Izabela döntéseinek lehetünk szemtanúi. A Plejádokkal kapcsolatos alap nagyon feldobja a történetet, de az inkább a sorozatnak ágyaz meg és köti össze a lányok részeit, hiszen mindegyik kötet más és más nővérrel, illetve azok problémáival foglalkozik. A kezdeti benyomásokból már tudom, hogy melyik részeket várom a legjobban, de azok olvasása még odébb lesz.

A hét nővér egy nagyon részletes regény mind a jelent, mind a múltat tekintve. Maia szála szomorú kezdetben, mert egy csalódás miatt bezár és csak keveseket enged magához közel. Egyedül viseli a terheit és ott marad a szigeten Pa Salt mellett, mert tart attól, hogy kimerészkedjen a világba és újra bízzon az emberekben. Egy gondolat nagyon szöget ütött a fejemben: nem mindegy, hogy ő nem bízik másokban, vagy abban nem hisz, hogy a kapcsolatok elbírják-e azokat a bizonyos csontvázakat a szekrényben akár az ő, akár más részéről. Ezen elmélkedtem a leginkább az olvasás után, úgyhogy ezt szerettem volna kiemelni és megmutatni a jelen sorok olvasóinak.

Mindannyian úgy érezzük, hogy a saját hibánk a legsúlyosabb, mert azt mi követtük el. Mindannyian együtt élünk a tetteink okozta bűntudattal, Maia. [...] És komolyan úgy gondolom, hogy bárki másnak mondtad volna el a történteket, az ugyanígy érezne. Csak te vádolod magadat. Hát nem veszed észre?

Nagyon tetszik ez a gondolatiság a lány tettei mögött és a személyisége, meg az is, ahogy a szerző ezen elmélkedik a lapokon és hozza össze a tanulságot. Riley foglalkozik a bűntudat kérdésével, a félelem ellenszerének keresésével és nagyon értékes tanácsokat ad a hibákkal kapcsolatban és mutat egyéb példákat arra, hogyan lehet a nehéz helyzetet a magad javára fordítani. Szavak nincsenek arra, hogy mennyire jól esett most erről olvasni.

Itt a múltbeli szál egy olyan történet, amiből tanulni lehet és kell is, ami összevág Maia helyzetével, reflektál rá. Ez a vonal az 1900-as évek első felét mutatja be. Izabela egy jómódú lány, akinek választania kell a kötelessége és a szíve között. Míg Maia inkább az útjának keresésével foglalkozik, Izabela nehéz helyzetbe kényszerül. A szülei, főleg édesapja, nemesi címet óhajt, ezért kifejezésre juttatja lánya felé, hogy nem mehet hozzá akárkihez. A kívánatos frigy pedig azt jelenti, hogy az Aires Cabral családba házasodik be Bel. Ám vőlegénye kedves, ezért elengedi a lányt egy európai útra, hogy szélesíthesse látókörét. Megízlelvén a szabadságot Párizsban, beleszeret egy szobrászművészbe, viszont döntenie kell, mi a legjobb neki és a családja számára: felbontja a frigyet és ottmarad, ahol a szíve választottja él, vagy hazamegy és mindent megkap, amit szeretne, az érzelmi biztonságon kívül? 

Izabela szála inkább a történelmi helyszín miatt érdekes, hiszen a szerző megmutatja az 1900-as évek elejét és a Krisztus-szobor építésének körülményei mellett a bohém francia népesség és a brazil nemesség életébe is bepillanthatunk. Elsősorban ezek miatt volt élvezetes az olvasása. Nagyon működik a két szál együtt, sosem éreztem azt, hogy az írónő hatásvadász eszközökkel akar figyelmet magának, pontosan akkor adagolja az információkat, amikor szükségesek.

Úgyhogy végszóként azt tudom írni, hogy nagyon örülök, hogy olvashattam A hét nővért a főszereplő, a történelmi helyszín és a tárgyalt kérdései miatt, ezek voltak a kedvenceim belőle.

~

Ezzel a bejegyzéssel pedig szeretnék elbúcsúzni a szerzőtől, aki a napokban távozott közülünk és akinek szavait olvasva több lettem. Nyugodjon békében!

~

 

Ítéletem:
Nagyon tetszett

5 / 4.5 pont

Ajánlott évszak az olvasásra a borító színei alapján: 
❥ nyári
 
 Ha kíváncsi vagy a könyvre, lesd meg a kiadónál:
 
 


Szerző:
Lucinda Riley
Illusztrátor: -
Sorozatcím (kiadói): -
Sorozatcím: A hét nővér
Következő rész címe: Viharnővér
Cím: A hét nővér
Eredeti cím: The Seven Sisters
Eredeti megjelenés: 2014
Kategória: romantikus, történelmi romantikus, történelmi regény
Fordító: Kiss Ádám
Oldalszám: 484 oldal
Kiadó: General Press
Megjelenés: 2020
Ár: 3.990 Ft

 

Fülszöveg:

Maia ​és öt nővére a nevelőapjuk halála után összegyűlik a Genfi-tó partján álló gyermekkori otthonukban. Pa Salt, a különc milliárdos mindannyiukat kisgyermek korukban fogadta örökbe, így semmit sem tudnak a vér szerinti szüleikről. Az apjuk végrendelete azonban arra ösztönzi őket, hogy derítsék ki, honnan származnak. Egy-egy titokzatos tárgyat kapnak örökségül, és egy földgömböt, amelyről leolvashatják a születési helyük koordinátáit. Maia megkezdi a kutatást a családja után, és hamarosan a világ másik felén, egy omladozó brazil villában találja magát. Az épületben megsárgult levelekre bukkan, amelyekből egy nyolcvan évvel korábbi, tragikus szerelem története bontakozik ki.  
1927, Rio de Janeiro. Amikor a kávékereskedelemből meggazdagodott Antonio Bonifacio szeretné beházasítani az egyetlen gyermekét a riói arisztokráciába, a szenvedélyes Izabela kikönyörgi, hogy az eljegyzés után, de még az esküvő előtt hadd utazzon el Párizsba az egyik barátnője családjával. A lányt hamar magával ragadja a Montparnasse művésznegyedének pezsgő forgataga, de arra ő sem számít, hogy egy szobrásszal való véletlen találkozás gyökeresen felforgatja majd az életét.  
Lucinda Riley A hét nővér-sorozat első kötetében mesterien szövi össze két fiatal nő történetének szálait, akik egy számukra idegen, mégis vonzó városban az őket foglalkoztató kérdésekre keresve a választ, gyógyírt találnak a lelki sebeikre, és felfedezik az élet szépségét.
 

 


Köszönöm, hogy elolvastad!

Lesd meg őket is!

0 megjegyzés