Anno a Vérvöröst nem tartottam olyan kiemelkedő alkotásnak - átlagosnak viszont igen - mert nem éreztem át nagyon azt a skandináv regényeket jellemző hangulatot, amit más könyveknél megtaláltam. Viszont pont egy temetőbe vezető úton olvastam a kocsiban ülve nyáron és fogalmam sem volt róla, hogy annyira összekapcsoltam egymással a kettő hangulatát, hogy mikor újra meglátogattam a sírkertet, azonnal akartam a második részt. Furcsának tűnhet a dolog, nekem is az!

Egyébként kicsit elnéztem az olvasási időpontot, mert úgy voltam vele, hogy mivel tél van, jó lesz egy hideg, fagyos történet... nagy frászt! Kaptam egy kánikulás sztorit helyette...

Az alap: Lumikki Prágában piheni ki az előző kötet fáradalmait (a szülei tolakodó gondoskodását illetve a félelmet, amely egy-egy fekete ruhás férfi láttán fogja el) és megfogadja, hogy soha többé nem fog belekeveredni semmilyen kalandba. De hát az ígéreteket nem mindig sikerül megtartani, mert bizony a lány nem olyan jó a távolságtartásban és a mások ügye iránti közönyben, mint szeretne lenni, így hát persze hogy egy média általi manipulációs és szektás ügybe kerül, sőt még a családi szála is megkavarodik egy kicsit...

Új szereplő kerül a történetbe, ez pedig Lenka, aki egy bizonyos állítást fogalmaz meg és ezt eléggé spoileres lenne leírni így nem teszem most. Erről elég csak annyi, hogy én ezt az elejétől fogva nem hittem el - igen, csak a szokásos bizalmatlanságom - és minden egyes jelenetét fenntartással kezeltem. Lumikki kezdetbeli hozzáállását megértettem és teljesen normálisnak éreztem, hiszen a kétely mindenkibe beférkőzne ilyenkor, viszont volt egy rész, aminél azt éreztem, hogy a lány kiesik a szerepéből. Hiába volt ott mellette a levezetés, a szívemmel éreztem, hogy ez így nem jó és ilyen változásokhoz a regény rövid hossza és tartalma nagyon kevés.

Lenka mellett bizony Lumikki régi szerelme is megjelenik, legalábbis a visszaemlékezések szintjén, ezért a másik szereplő mellett a kapcsolatuk régi képe lesz az egyik legfontosabb könyvbéli szál. Szikra, mert így hívják az exét, számomra egy iszonyúan ellenszenves karakter, önző és hisztis, amit tesz az önsajnáltatás és legalább megkérdezhette volna régi szerelmét arról hogy ő egyáltalán mit akar... a hozzá kapcsolódó komolyabb kérdés pedig ezért nem átérezhető szerintem, szánja ő magát eléggé, az enyém nem hiányzik neki. A hármasból már csak Lumikkiről kell írnom, akit a furcsa pálfordulásig egészen kedveltem mert jókat kérdezett, ügyes volt illetve bizalmatlan és őt igazán sajnáltam a szerelme miatt, bár ez legalább a végéig kitartott, de mikor az addig annyira racionális lány eldobta kétkedését - egyébként a természetfeletti és az ezoterikus vonal iránt - méghozzá egy teljesen logikátlan dolog miatt... ez kimaradhatott volna! Az ő és Szikra kapcsolata egészen részletesen kerül bemutatásra, a szerelmük érzékiséggel teli, ami mondjuk szokatlan egy ifjúsági esetében, legalábbis ilyen részletesen, de nekem tetszett. Azon kívül, hogy tényleg nem bírtam a csajszi párját.

A regény furcsa szerkesztése következtében a feléig nem értettem mások nézőpontjából semmit, de hát ez történt az első részben is, így ez nem vágott földhöz, számítottam rá, és az ötven oldal bevezető után máris úgy éreztem, hogy minden homályos, mert itt volt egy nő furcsa gondolatokkal, ott meg egy férfi aki büszke a hatalmára, ezért szépen felírtam minden fontosnak tűnő információt és vártam a végkifejletre, ami meg is érkezett a válaszokkal. A rövid terjedelem miatt még gyorsabban is, mint gondoltam, de legalább izgalmas volt a kötet végig, ám ez nemcsak a hossznak köszönhető, hanem a kiválasztott témának is. Mindkét fő elem szerintem nagyon jól kidolgozott, jó nem írom, hogy nem lehetett volna hosszabb a kifejtésük, mert igen, de ebbe a kis könyvbe igenis elég volt ennyi.

Egyrészt ott van a média, amit a fülszöveg említ, de ez inkább csak a befejezés környékén kerül elő, ezért erről most nem írnék, csak annyit, hogy jó volt az érdekes kis összeesküvés elmélet, nagyon tetszett! Másrészt a szerző nagyon utánajárt a dolgoknak, vagyis annak az egy darab dokumentumfilmnek (Gyilkos szekták) biztosan, amit én is láttam az egyik vallásórámon, de legalább utánanézett és bemutatta több csoport példáján is, milyen az, amikor a vallás nevében követnek el bűnöket. Nagyon szeretem az ilyesfajta vallás kontra ember témát, ezért kijelenthetem, hogy már csak emiatt is sokkal jobban tetszett ez a rész, mint a Vérvörös! Emellett a közép-európai hangulat itt jobban átjött, mint az első északija, bár lehet nem az Engelsfors-trilógiához kellett volna hasonlítanom azt...

Mesei elem most alig volt benne, nem igazán jelent meg ilyesmi ebben a könyvben, mert az előzőben több volt és ezt azért sajnálom.

Szerintem ennél többet nem érdemes írni a Hófehérről, mert az erősen spoileres lenne. A sorozat harmadik része az Ébenfekete lesz és már van egy tippem, hogy mi fog történni Szikrával, így nagyon kíváncsi vagyok, hogy Lumikki kalandjai hogyan záródnak és igazam lesz-e a szerelmével kapcsolatban. Igazából a második könyv már megalapozta a következő kötet alapkonfliktusát, de az is kérdéses még, hogy vajon Lumikki milyen botrányba keveredik. Emellett érdekel még a mesei szál, vajon lesz-e még olyan párhuzam, mint az első részben volt?

A Hófehér c. könyvet az Athenaeum kiadó jelentette meg 2014-ben. A kiadása szép, jó kézbe venni az aprócska regényt. Viszont nekem egy másik borítóterv jobban tetszett, így ez nem az igazi és nem is jöttem rá, miért pont egy bagoly van rajta. Ezen kívül azt hittem, hogy a Vérvörös vörös színéhez hasonlóan a lapszél fekete színű lesz, de sajnos ez a plusz kimaradt... vagy ez igazából a címhez illeszkedik és csak a következő köteté (Ébenfekete) lesz ilyen? Egyébként a regény a Hófehér-trilógia második része és a következő kiadásáról nem tudok semmit, de ha az eddigieket nézem 2015-ben érkezik, remélem minél hamarabb.