Kleinheincz Csilla műveire az Ólomerdő óta nagyon kíváncsi vagyok és csak annál nagyobb volt az örömöm, amikor megtaláltam ezt a kis novelláskötetet - főleg mikor elérhetővé vált számomra! Bele is vetettem magam és az orvosi rendelőben a mellettem ülő férfi hiába próbált velem beszélgetni, nem nagyon jött össze, mert beletemetkeztem az első két novellába. Bár ilyenkor antiszoc vagyok, de ha kérdeznek általában válaszolok, kivéve akkor ha nem fogom fel hogy egyáltalán kérdeznek valamit. És bár délelőtt kezdtem el olvasni a könyvet, stílusosan Éjfél után, de még hajnal előtt fejeztem be egy nappal később.

Az alapot nehéz most meghatároznom, mert a novelláskötet különféle kisebb művekkel ékeskedik és nem igazán vettem észre szerveződési erőt. A legtöbbnél a szerelem a központi téma, de lehetne éppen a misztikum a közös pont, de sajnos az sem jelenik meg mindegyikben, így inkább az a legjobb válasz, ha azt írom, hogy az emberek közötti kapcsolat a fő, mert a szerző erre helyezte a legnagyobb hangsúlyt.

Egyébként sokáig gondolkodtam, hogy mi lehet a közös pont, az a kohézió, amitől ezek a kisebb művek egy egységbe szerveződnek és olvasás után illetve közben eltöprengve a történeteken, rájöttem, hogy mégis a kapcsolatok kerülnek előtérbe, bár sokáig azt hittem a Hollók a dróton apropójából kiindulva, hogy a misztikum lesz az. Nagyon különbözőek ezek a novellák és igazából annyira egyediek, hogy nem is tudom őket bekategorizálni illetve részekre osztani, mert annak nem sok értelme van ha úgy fogom meg őket, hogy ,,ebben volt misztikum, ebben meg nem". A hatásukat vizsgálva azt kell írjam, hogy léteznek a hatástalanok, amelybe egy sem tartozik mert ez egy szép kis üreshalmaz, emellett vannak olyanok, amelyek kevésbé fogtak meg de elgondolkodtam rajtuk, ez a Nagyerdő, Egy csepp málna, Nyulak, Emma utazása, Jambalaya és az Éjfél után, hajnal előtt. Ezekben a történetekben találtam különleges vonást (különben az előzőbe kerültek volna ha nem) és bár az Emma utazásának egy másik kategóriában is lenne helye, nekem mégsem tetszett annyira mint az alábbiak, amelyek nagyon tetszettek és elgondolkodtam rajtuk: Hollók a dróton, Sellődal, Egyetlen esztendő, Szolgálati járat.

De visszatérve még az előző kategóriához az első csapat legkiemelkedőbb alkotásának tartom az Emmát, mert abban a szerző egy nő érzéseit - főleg a fájdalmát - és gondolatait mutatja be mikor meghal a szerelme. Csilla azt a kérdést taglalja főleg, hogy vajon egy szeretőnek joga van-e ott lenni szerelmének temetésén vagy ez csak a feleséget illeti meg? Szokatlan nézőpont, szokatlan téma és ezért tetszett nekem annyira, de sajnos annyira nem hatott rám, mint az Egyetlen esztendő. A Jambalaya az ételek ízéhez kötött emlékekről szól, az Éjfél után pedig egy nő igencsak zavaros és durva története legalábbis annak az lesz, aki megfejti és nekem, aki mindig a legrosszabbra gondol, elég volt ennyi is hogy a lehető legszomorúbb életút táruljon elém. Ezek igazából nem nagyon mozgattak meg engem (talán a rövidségük miatt), és melléjük társul még a Nagyerdő is, Csilla írt már ennél nagyobb hatású művet!

Az Egy csepp málnában a szerző bebizonyította, hogy mennyire szépen tud alkotni, ez volt a kategóriában a legszebb. Ezzel együtt ez egy fájdalmas történet, mert arról szól, hogy a tó felébred az öngyilkosságot elkövetni szándékozó férfi fájdalmára és még az utolsó pillanatban megmenti őt, hogy utána egy lány képében kisétáljon a partra és induljon a kapcsolata a férfival. Itt nekem főleg az tetszett a szép írásmód mellett, ahogyan elgondolkodtam azon, hogy vajon a tó hogyan és miként érezhet. Természetesen a misztikumot hagytam kibontakozni, nem kérdezgettem a hogyanokat, én csak természetesnek vettem, hogy megtörténhet. A Nyulak c. novella pedig egy leszbikus pár kapcsolatának végét mutatja be, jelképekkel (például a kislánnyal).

A kötet illetve a második kategória tetőpontja - ha szabad így fogalmazni - az Egyetlen esztendőben van, ez a kötet legösszetettebb története. Egy jövőbelátó férfi lánya a főszereplő akinek a narrálásban megismerhető apja élete és a kapcsolatai másokkal vagyis a magánya. Tetszett nekem a Szolgálati járat félelemkeltő hangulata (éjszaka olvastam!), amelyben a busz a túlvilágra viszi az utasait. Egészen más kérdéseket tárgyal a Sellődal, amely a szerelem különbözőségeit mutatja be és az összes lángolás egy közös pontját - mert mindenki máshogy éli meg, de a vágyak és az esetleges fájdalom ugyanaz. Ebben viszont megtaláltam az Ólomerdő egyik jelenetét, csak a másik oldalról megmutatva.

A Hollók a dróton pedig egy teljesen más kategória, mert itt a misztikum sokkal jobban előtérbe kerül és már szükségszerű a jelképekben való gondolkodás. Egy kicsit hasonlít Niffenegger Hollókisasszonyára, bár itt inkább a vágyakról van szó és a másság kérdéséről illetve a helykeresésről, de lehet hogy nem is ebből kéne kiindulnom, tehát ez a kis történet a mai napig kész rejtély a számomra.

Szerettem a szerző stílusát, a szokatlan nézőpontjait, a komolyabb témákat. Keserédes és depresszív - ez a két szó jutott róla eszembe, egyszerűen szomorú voltam olvasás közben. Néha pedig olyan érzésem volt, mintha régi fényképeket nézegetnék és Csilla elregélné nekem a megfakult fotók történeteit. A könyv vége felé (Szolgálati járat, Éjfél után, hajnal előtt) pedig már inkább a Rémmetró manga horrorisztikus hangulata került előtérbe.

A könyvet a Stádium Kiadó jelentette meg 2009-ben kemény kötésben. A borítója nem jön be annyira, de itt a belső tartalom a lényeg.