Kalapos Éva: D. A. C. 2. - Rázós utakon (Manó Könyvek)


Sorozat: D.A.C. 2.

,,Mert alapvetően erről szól a D.A.C.: amikor egyikünk rosszkedvű (és valaki mindig az), megpróbáljuk a hajánál fogva kirángatni belőle, legközelebb pedig majd ő teszi velünk ugyanezt."

Régen olvastam a D.A.C. első részét, az Egy új életet és az emlékeimben egy kellemes ifjúsági sorozat első részeként maradt meg, amely komolyabb témákkal foglalkozik. Tehát tetszett. Viszont itt van a második része, amelyik nem rosszabb, sőt! mint az első, de mégsem gondolom azt, hogy ,,na, ez igen, ez aztán élmény volt". Az a baj, hogy a könyv bizonyos részeit untam, de szerencsére amikor már kezdtem volna szenvedni rajta, bedobott egy-egy komoly témát vagy melléksztorit és azonnal visszaszerezte a figyelmem. De nem is ez a baj, hanem az, hogy nem tudom a regényt hova tenni, mert nem rossz, de nem tudok neki teljes pontszámot adni emiatt.

Ott folytatjuk a sztorit ahol abbahagytuk az Egy új életben: Zsani pszichológushoz jár, Ákos és Ági kapcsolata valahol a haverság és a közös járkálás között rekedt meg, Flóra pedig nem tudja hogyan áll Márkkal, aki még mindig találkozgat az exével illetve az öccsével is egyre több a baj, tehát a D.A.C. megint nem lógatja a lábát.
Ez a történet alapja illetve kezdeti helyzete és mivel fogalmam sincs, hogy a sztoriról mit és egyáltalán írjak-e többet anélkül hogy spoileres lennék, így ebből most csak ennyi sikerült, bár alapból sem egy cselekményes műről van szó.

A Rázós utakonban a kezelt témák az izgalmasak, sőt meg merem kockáztatni az itteni kötet a legeredetibb az ifjúsági kategóriába tartozó iskolai könyveket tekintve (hopp, 2015-ös díjat neki, ld. legalul!) és én illetve a környezetem vagyunk az élő példa arra, hogy az ifjúságot célzó könyvek bizony a felnőtteket is megtalálják. Ez velünk esett meg, mert egy hasonló élethelyzet került elő kísértetiesen - helyből két embernél - egyszerre, párhuzamosan a regénybeli cselekménnyel és olyan döntéseket kellett hozni, mint például a kötet szereplőinek. Nem véletlenül hiszek abban, hogy az a mű, amelyet el kell olvasnom előbb-utóbb megtalál. És hogy segített-e a Rázós utakon? Igen, viszont erről nem írnék többet.


Kétségtelenül a történet legerősebb pontjai a karakterek és nálam az a helyzet lépett elő, hogy bár kevés a cselekmény a műben, de a szereplők kidolgozása és problémáik miatt egyáltalán nem éreztem zavarónak ezt, mert annyira lefoglaltak a szimpatikus szereplők, hogy többnyire nem kellett nekem akció, hanem bizony én jól elvoltam, köszöntem szépen! Ott van például a drogos szál, vagy akár a számomra eredetinek számító és ezen belül Flórához köthető szuperhőskomplexusos téma, ami nekem nagyon bejött és igazából ettől lett igazán eredeti ez a rész. Emellett tetszett még nekem a szexhez köthető problémák kezelése, egyszerűen nem volt szájbarágós vagy erőltetett és a szerző - ahogy eddig is - egyszerű természetességgel kezelte ezt a témát is. Emellett ott a D.A.C. a szívmelengető barátságukkal és lehet hogy kis dolgokban, de ott vannak egymásnak erre pedig igazán nincsenek más szavaim, csak annyit tudok hozzáfűzni még, hogy tetszett az egész, úgy ahogy van.

Innen
Az pedig külön pont, hogy a problémák nincsenek eltúlozva. Bővebben kifejtve ez azt jelenti, hogy sok írónál - főleg a New Adult kategóriánál - észrevettem már, hogy csak nyomatja és még mindig nyomatja az összes szereplőnek a rossz sorsokat. Ezzel többek között az a baj, hogyha mindenféle problémával foglalkozik az adott szerző, akkor keveset markol, csak felszínesen tudja bemutatni azt, aminek egy rendes szál járna ki. De a Rázós utakon nem ezt a fentebbi példát követi, hanem olyan mértékben és erősségben mutatja be a szereplők bajait, amivel azonosulni lehet és amivel tudtam is és amitől nem leszek azonnali hatállyal ideges (mert eltúlzott a szálkezelés) / rosszkedvű (mert azért ha jól megírt, hat rám a történet).

Én leginkább - főleg mivel a fenti megállapításom igaz a főszereplőre - Flórával tudtam azonosulni és nagyon szerettem a karakterét, mert egyrészt ő a D. A. C. összetartó ereje, másrészt szimpatikusnak találtam a gondolatait és nagyon szerettem azokat olvasni - például végiggondolja a viselkedését és próbál nem nyafogni, emellett kattog a problémáin de próbálja azokat pozitívabban nézni illetve megoldani őket, harmadrészt pedig jó volt egy olyan személyről olvasni, akivel valamilyen szinten hasonlítunk például ezt én is mondhattam volna:
,,Egyébként mindig így vagyok, ha nekem kell döntenem olyasmiről, ami többeket is érint: valamiért annyira nem bízom a saját ízlésemben (azaz igazából önmagamban), hogy folyton attól tartok, ami nekem élmény, az másoknak biztos dögunalmas, csak jó fejek és elviselik."
A kötet vehető fejlődésregénynek ilyen szinten, mert a lány változik, de szerintem erről csak akkor fogok tudni írni rendesen, ha már az egész sorozatot elolvastam és beszámolhatok róla ez hogyan történt az Egy új élet óta. Egyébként Flóra leginkább a regény végén lepett meg, ami ugye újra őrjítő függővéggel zárul, és emiatt egy kicsit zavarodott vagyok na meg féltem a szereplőket. Kíváncsi vagyok, hogyan fogja kanyarítani a karakterek és Flóra sorsát a szerző!
,,És ehhez minden jogom megvan, nem kell mindig mindenkit megértenem."
A másik kedvenc szereplőm Dani volt, pedig alig tudtam meg róla valamit és Kalapos Éva direkt húzta az idegeimet, hogy mi történt vele és Flórával, de szerencsére itt nem maradnak hiányjelek. Egyébként ő érdekel a legjobban engem, kíváncsian várom hogyan fog alakulni a kapcsolata a többiekkel, bár nekem már van egy tippem, remélem bejön, de ezt már csak a harmadik rész értékelésénél fogom megosztani. Danin kívül még Ágit kedveltem meg bár (vele együtt) a többieket nem igazán érzem olyan erősnek mint Flórát, de ezt nem is igazán tartom bajnak, hiszen a lényeg a főszereplő és az ő fejlődése, mindenki más csak az ő szemén keresztül érdekes. Egyébként az tetszik, hogy egyre többet és többet tudhatok meg a szereplőkről, a múltjukról és a családi helyzetükről is, vagyis a mellékszereplők egyre inkább a dimenziók magasabb fokára formálódnak. Külön tetszett nekem Karola néni (nem áll a számra ez a szó) és Flóra beszélgetése, ez nagyon jól sikerült. Viszont hiányoltam az édesanyja naplóját, azt hittem sokkal több jelenet lesz a SZESZ-ből, ebből többet szerettem volna.

Viszont teljes pontot azért nem tudok adni, mert ahogy a bevezetőben is írtam, a kötetben akad pár olyan rész, amely nem izgalmas, inkább csak vontatott. Példaként tudom hozni a Ginny-napot, amely jó ötlet és tényleg örülök neki, de nekem, aki fantasyt fogyaszt sci-fivel egy kissé unalmas volt bár az is közrejátszik, hogy szívesebben mentem volna a srácokhoz játszani de ez már egyéni vélemény. Ezen kívül egyébként iderakhatnék még pár jelenetet példaként, mert tényleg minden jelenetnek célja van - vagy a barátságot hangsúlyozza vagy valami mást - de mégsem vehető cselekménynek.

Simán együtt éreztem a karakterekkel - bár a szerelmi jelenetekből ízlésem szerint sok volt még ha cukik is együtt - Flóra önmarcangolása és kétségei nálam ismertek, na meg azt az érzést is ismerem, hogy milyen kétségbeesni mások miatt - erre inkább egy kórházas jelenetet tudnék példaként felhozni, de erről sem szeretnék bővebben írni, hála az égnek elmúlt. A D.A.C sorozat az, ami igazán az életből merít és erre sok-sok példát tudnék felhozni, de egyszerűen csak örültem, hogy olvashattam és megtalált engem ez a széria. 

Fejléc
Zárásként már csak a kedvenc idézetem tudom megmutatni:
,,Kicsikém, attól, hogy olyat teszel, amit nem akarsz, nem menő leszel, hanem gyenge. És tudod, hogy miért? Mert kizárólag az irányít, amit mások gondolnak rólad."

10 / 8 pont

Pro: témák - kedvelhető főszereplő - könnyed történetkezelés
Kontra: néha unalmas, vontatott

Ajánlom az ifjúsági könyvek kedvelőinek, ez a sorozat biztosan nem lesz csalódás!


A Rázós utakon a Manó Könyvek gondozásában látott napvilágot 2014-ben a D.A.C. sorozat második részeként. A legújabb rész, a Nem gyerekjáték, az idei (2015-ös) Könyvhétre fog megjelenni.

Extra a kötetben: A regény végén lévő összefoglaló a szereplőkről, nagyon ötletes!

A sorozat részei (#1, #1.5, #3, #4):



Köszönöm, hogy elolvastad!




Fülszöveg:

Jaj, ezek a fiúk! A D.A.C. létrejöttével Flóra körül lassan rendeződnek a dolgok, de Márk még mindig tartogat meglepetéseket a számára. Bár először úgy tűnik, minden a lány reményei szerint alakul, a fiú hirtelen furcsán kezd viselkedni, mintha rejtegetne valami sötét titkot Flóra elől… Eközben a Fellegi családban is tovább bonyolódnak a dolgok: Geri viselkedése egyre aggasztóbbá válik, gyakran tűnik el ismeretlen helyekre, gyanús alakok társaságában. És mindennek a tetejébe Flóra múltjából felbukkan egy rég látott ismerős, Dani is, hogy mindent összekuszáljon. Még több szerelem, még több rejtély és még több barátság vár ebben a kötetben!
Szerző: Kalapos Éva
Sorozatcím: D.A.C.
Cím: Rázós utakon
Eredeti cím: -
Eredeti megjelenés: -
Műfaj: ifjúsági, romantikus
Fordító: -
Oldalszám: 304 oldal
Kiadó: Manó Könyvek
Megjelenés: 2014
Ár: 2.990 Ft


  




Jelölések:

2015 - legeredetibb iskolai ifjúsági
2015 - legjobb jelenet (Karola néni és Flóra beszélgetése)

Lesd meg őket is!

3 megjegyzés

  1. Épp tegnap fejeztem be a 3. részét, úgyhogy kíváncsi vagyok, mit tippelsz Danira. Meg arra is, hogy majd magára a Kéz a kézben-ről mit írsz majd. Nálam eddig sajna a leggyengébbként szerepelt. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Örülök, hogy benéztél! :)

      Ó sajnálnom, hogy nem jött be neked! Én egy picit megijedtem a mostani résznél, mert az elsőnél nem volt egy olyan rész sem amit untam, itt pedig azért akadt, így most pihentetném ezt a sorozatot, bár lehet hogy később még inkább előjönnek a problémáim, hát nem tudom, ördögi kör. :/

      Olvastam az értékelésed. :)

      SPOILER vajon? :D Mindegy jelzek!

      Bekerül a DAC-ba és egy szerelmi háromszöget tippelek neki. :) Majd megsúgod, mennyire járok közel?

      SPOILER vége

      Törlés