Alapozzunk egy kicsit a hangulatra:

A képzeletünknél nincs sötétebb hely.

Mikor kicsi voltam sosem hittem ebben. Akkor azt gondoltam, hogy ez butaság, a szörnyeknél nincs rosszabb dolog a világon. Ezért féltem a vámpíroktól (elég hiszékeny voltam), a szellemektől meg a baltás gyilkosoktól, akiket valahogy sosem tartottam embernek, hiszen képzeletemben összeolvadt a fegyver a sötét alakkal. Plusz anno a Cartoon Network kedvenc félős kutyája is borzolta az idegeimet rendesen.
Viszont ahogy nőttem, úgy bújtam ki ezekből és egy idő után eljött a nap, amikor elkezdtem nevetni saját magamon. De ugye itt nincs vége a sztorinak, hiszen ezidőtájt épp csak elkezdtem felfedezni a világot és szépen lassan rájöttem: a saját szorongásom, a félelmem az én hibám, csakis az enyém. Hogy a régi szörnyalakjaim csak a fejemben léteztek és a felnőttkori életemben megvannak az alakok a lelkem egy eldugott sötét részén és csak arra várnak, hogy kitörjenek és felfaljanak, viszont a szörnyetegek változtak, de a lényeg ugyanaz maradt. Minden fejben dől el, minden ijesztő dolgot én teszek azzá.

De mi van akkor, ha egyesek nem olyan szerencsések mint én, hogy a félelmeik nemcsak legyőzendő fejbeli akadályok maradnak, hanem valóra válnak? Nézzük csak: az esti órákban vagyunk; lámpások, kifaragott tökök díszítik az udvart illetve házat és rengeteg szörnynek vagy kedvelt hősnek beöltözött gyermek siet az utcákon a jövőbeli fényes cukor- és csokihegyek reményében. De mi van akkor, ha valakit zavar ez a vidám sereg? Ha utálja az ünnepet és gyűlölködve nézi a boldog arcokat? Mert megtörténhet, nem ismer határokat a rosszindulat: megmérgezi a csokit, tönkreteszi a gyermek egészségét pengével, tűvel esetleg csavarral amelyet egy almába vagy bármilyen arra való és látszólag fogyasztásra alkalmas ételbe rejt el. Rengeteg változat létezik ebből a fajta történetből, de én csak eggyel találkoztam a maga részletességében, méghozzá Ronald Clark O'Bryan nevével és esetével, aki 1974-ben ciánnal mérgezte meg azon az éjszakán a gyermekeit és még két másik fiatalt, bár az elmondások alapján a fő célpontja a fiatal O'Bryan volt a biztosítási pénz megkaparintása érdekében. A fiú egyébként életét vesztette a cukorkától és Ronald, a ,,Cukrosbácsi" pedig szintén az életével fizetett e tettért, kivégezték tíz évvel később. Ezt a legendát főleg a média tartja életben, a szülők pedig aggodalmukkal táplálják, tehát sosem fog eltűnni a köztudatból, mindenesetre az Urban Legends oldal így vélekedik erről a témáról.

Ahogy a kampók sem halványulnak a tábortűznél mesélt történetekből, annyira beleégett a mítoszok közé ez az elem, hogy mindenki hallotta már ennek a történetnek a legtöbb részét, de ha nem is, akkor horrorfilmekben biztosan találkozott azzal a klisével, hogy egy szerelmes tinipárocska meghitt és kényelmetlen légyottra igyekszik egy elhagyatott környékre autóval. Megvan? Na akkor folytassuk: útközben rádiót hallgatnak és a bemondó hirtelen megszakítja az addigi zenefolyamot: sürgős közlendője akadt! Méghozzá az, hogy a városka elmegyógyintézetéből megszökött egy veszélyes rab és felszólít mindenkit, hogy maradjanak otthon és zárkózzanak be jól! A páros lány tagja megijed és kéri a fiút, hogy vigye haza, de ő csak nevet rajta és megállnak egy kihalt szakaszon. A fiú győzködi párját, hogy nincs semmi baj és a nő már hajlana is a dolgokra, amikor kintről kaparászást és dörömbölést hall, de a sötétben nem lát semmit. Erre hisztérikus könyörgésben tör ki a hölgy, kérve kérleli a másik felet, hogy vigye haza, aki látja, hogy már nem lesz semmi a dologból, sóhajt egyet és hazaautózik. Amikor a lány házához érnek, a srác udvarias akar lenni, elvégre csak a barátnője és elhatározza, hogy kinyitja a párja előtt az ajtót, de amikor odaér a másik oldalra, hátrahőköl. Egy kampó ragadt az ajtó zárjába...

Forrás

Nem mindenki olyan szerencsés, mint ez a párocska, bár... ezek a történetek ritkán érnek véget mindkettejük halálával, jobb esetben az egyikük megússza... de hát ez már megszokott a horrorfilmek világából. És ha már az autóknál vagyunk, rengeteg olyan történetet hallottam, amiben ez a jármű fontos szerepet játszott, sőt! Az alábbi történetnek több befejezése létezik, de el is mesélem mindkettőt!
Egy teljesen átlagos nő, egy teljesen átlagos napon, túlóra után kocsiba száll és hazafele tart, de útközben elfogy a benzin és meg kell állnia egy kútnál tankolni. Igen ám, de a gyilkos már lesben áll a sötétben és míg a nő a kasszánál fizet, beszáll a hátsó ülésre és lekuporodik, hogy ne láthassa meg gyanútlan áldozata. A főszereplő visszatér és itt kétfelé ágazik a történet: az egyikben a vége... nos... cseppet sem szívderítő; míg a másik verzióban észreveszi ezt egy autós és amikor a nő beszáll és elindul, a bátor hős követi és bizonyos időközönként reflektorral világítja meg az előtte haladó, de már jócskán bepánikolt nőt, hogy annak ne essen baja, mert ugye a gyilkos nem szeretne lebukni, csak a könnyű prédát kedveli. És a történet itt zárul.

De hogy szellemekről is legyen szó ebben a posztban, megemlítem, hogy rengeteg az olyan történet, ahol a kísértetek rémítik halálra áldozataikat és ilyen Sara Jane útja című is. Texasi a legenda - jajj, velük csak a baj van - amelyben a nő egyedül volt otthonában csecsemőjével. Egyik nap hírt kapott ellenséges katonák vonulásáról, akik pont felé tartottak. Nem tudni milyen indíttatásból, de ezt megtudván kirakta gyermekét a legközelebbi hídra és megölte magát. Beszámolók szerint azon a helyen éjfél környékén a szellem lámpásával keresi otthagyott gyermekét, de ennek a mítosznak is több verziója létezik.
Egyébként általában a szellemek a hidaknál jelennek meg, az elmúlt héten egy csomó cikket olvastam a témában a világ legrémisztőbb helyei vagy valami hasonló címmel és a Ragyogás rajongói örülhetnek, mert bizony az abban szereplő szállodát, egy igazi épületről mintázta King! Vagy ha ez nem is történt meg, elég feltűnő a hasonlóság... Viszont nem ez volt a legfurább hír amiről olvastam, hanem az, amelyben beszámoltak róla, hogy az egyik külföldön megtalálható átkelőhelyről tömegesen ugranak le a kutyák a mélybe... 

Egyáltalán nem maradhat ki Halloween igazi története a városi legendáim sorából, tehát következzen Jack O'Lantern és hogy miért kell töklámpást gyújtani október 31-én, de ebben már a wikipédia segítségét kérem:

,,Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O'Lantern nevű részeges kovácsról kapta. A legenda szerint egy szép napon odament a részeges Jackhez az ördög és hívta a pokolba, de előtte felajánlotta, hogy igyanak még meg egy italt. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért hát furfangos cselt eszelt ki. Ravasz módon megkérte, hogy válasszon egy almát az almafájáról, mire az ördög felmászott a fára. Jack tudta, hogy mitől fél az ördög, ezért a fa oldalára egy keresztet rajzolt. Az ördög nagyon megrettent a kereszttől és nem is mert lemászni, kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, míg az megígértette vele, hogy ha leengedi a fáról, cserébe gondoskodik róla, hogy Jack (aki életében sok rosszat tett) ne kerüljön a pokolba. Jack ekkor megengedte hogy lemásszon a fáról az ördög - aki abban a pillanatban el is tűnt. Azonban amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt: a mennybe nem engedték be, mivel élete során sokat részegeskedett és bűnös módon élt, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott Jackre a régi csínye miatt. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta és egy örökké izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, amit nyugtalan lelkének szánt. Az izzó parazsat Jack egy kivájt takarmányrépa belsejébe tette világító lámpásnak, s azóta lelke ennek a takarmányrépa-lámpácskának a fényénél keresi megnyugvását. Az ír néphagyományt követő Amerikában a legendában eredetileg szereplő takarmányrépát a narancssárga színű, Amerikában őshonos, látványosabb, könnyen vigyorgósra kivájható sütőtök növény váltotta fel."

Eddig sokszor említettem már, hogy pont a városi legendák miatt utálom annyira a játékbabás sztorikat... erre pár hónapja állandóan, újra és újra megjelenik a facebookomon egy kép a mexikói Játékbaba szigetről és állandóan kiráz tőle a hideg, bár most csak szimplán felgyújtanám. Én aztán fel nem engedek egy képet sem erről a borzalomról a blogra! Igazából semmi ijesztő nincs benne, azt leszámítva, hogy rengeteg játék nézd rád halott szemekkel... brr... és félreértés ne essék, nem félek én, csak irritálnak. Kötődik hozzá egy legenda egy gyermek szelleméről, de eltérnek a sztorik, hogy megölték-e vagy nem, meg hogy miért kezdték el odahordani a játékokat az emberek.

A másik nagyon is valós hely az-az Öngyilkosok erdeje Japánban. És nos hát igen... a neve jelzi milyen borzalmak történnek azon a helyen, talán éppen most tűnik el ott egy lélek... Láttam egy dokumentumfilmszerűséget róla és az erdő nappal is hátborzongatóan néz ki... vagy csak én képzelem bele a borzalmakat? A vezetőség próbált óvintézkedéseket tenni, hiszen mindenhol pozitív üzenetek fogadják az arra járókat, hátha valakit le tudnak téríteni a szándékukról és a kivezető útról is gondoskodtak... ez a hely nagyon szomorú.
Az alábbi videó pedig nem ijesztő, de angol tudásra szükség lesz megértéséhez:


Forrás: Wikipedia, Halloween Stories