A művészet nyelve: család

Gwyneth Minte: Emily, hol vagy? - Vivandra Könyvek

Szerző: Gwyneth Minte
Sorozatcím: -
Cím: Emily, hol vagy?
Eredeti cím: Vermisst: Emily
Eredeti megjelenés: 2011
Műfaj: ifjúsági, thriller

Oldalszám: 264 oldal

Kiadó: Vivandra Könyvek

Megjelenés: 2014
Ár: 2.400 Ft

Fülszöveg:

A gimnazista Emily három hónapja eltűnt. A családjának fogalma sincs arról, vajon él-e még, vagy már régen halott. Az erdőben egy lány holttestére bukkannak, de nem Emily az, csak nagyon hasonlít rá. Ki lehet ez a másik lány? A rendőrség tehetetlen. Ezért Johanna, Emily húga úgy dönt, hogy önálló nyomozásba kezd barátja, Robin segítségével. Kifaggatják Emily barátait, akiktől váratlan információkhoz jutnak. Ahogy egyre közelebb érnek az igazsághoz, a tetteshez, Johannát annál nagyobb veszély fenyegeti… Izgalmas, feszültségekkel teli ifjúsági krimi. Olvasása közben betekintünk a mai középiskolások életébe, miközben szembesülünk egy rejtélyes bűnügynek a családokra, az iskolára, a kisvárosra gyakorolt hatásával is.

,,Robinnak muszáj volt lefényképeznie.
A kép azóta is ott lógott a falán. Emily a hóban.
Egy hónappal később eltűnt."

Az ifjúsági thrillerek közül eddig csak a Vérvörössel találkoztam és bár abból hiányoltam egypár dolgot (például az erősebb hangulatot), azért tetszett a történet és a világ. Emellett nagyon sokszor előveszem a thrillereket, krimiket, ezért szerettem volna olvasni Emily történetét is és így jutottunk el napjainkig, amikor írom a bejegyzést és próbálom összeszedni a gondolataim.

Forrás

A történet egy elég komoly jelenettel indul. Annabelle-t felhívja a felügyelő, hogy találtak egy hullát és szükségük van a megerősítésére, hogy bizonyítani tudják Emily halálát. Eközben Johanna - a fiatalabbik lány - megfogadja, hogy megtalálja elveszett testvérét, hiszen az nem lehet, hogy Emily meghalt... ebben segít neki barátja, Robin, akivel együtt megpróbálják kideríteni mi történt az idősebbel.

A cselekményt itt az jelenti, hogy vajon mennyire lesz sikeres a két fiatal és hogy a rendőrséggel együtt milyen nyomokat találnak, amelyek végre három hónap után megoldják ezt az ügyet. A bevezető nagyon rövid és egyből rátérünk a történet csapásirányára, tehát nem is lehetne azt írni hogy a szerző húzza az időt. Egyébként a kötet egész végig kellően izgalmas és fenntartja az érdeklődést és ezért nagyon hamar végig lehet érni rajta, főleg ha az oldalszámot is nézzük (264 oldal). Egy nap alatt befejeztem a könyvet és rengeteg szünetet is tartottam közben!

Mint thriller, egy kicsit másabb élményt vártam a regénytől és bár tetszett, azért találtam benne egy-két furcsaságot. Nagyon meglepődtem az első pár oldalnál, főleg akkor, amikor nagyon hamar átterelődött az ügy a rendőrség kezéből a civil gyerekekhez és felelevenítették bennem a kiskoromban olvasott, egyébként azóta is vadászom a sorozat címét de mindegy, sárga esernyőkabátos nyomozók kalandjait és nem feltétlen vártam azt, hogy ezafajta nosztalgia fog el egy thriller mű esetében. Egyébként én azt hittem, hogy inkább az Ellopott életekre hasonlít majd az Emily, hol vagy? de meglepetésemre nem így lett.

A történet több nézőponton keresztül kerül bemutatásra és ez egy a regény nagy csavarját simán ellövi egy bizonyos embernél és lehet hogy túl sok a szereplő, mert nem marad hely a mélyebb gondolatok és érzelmek kibontására, ami egy ifjúsági regénynél nem baj. Viszont a sok nézőpont nem feltétlen szerencsés és ez egy kifejezetten szerencsétlen választás akkor, ha a szerző nem a kiszámíthatóságra törekedett. Az ifjúsági könyvekre jellemző kapkodós párbeszédek és leírások pedig itt is jelen vannak, de nem olyan zavaróan mint máshol szokott lenni. Az viszont nagyon tetszett, ahogy a szerző megpróbálta modellezni, hogy milyen gondolatok futhatnak át ilyen esetben az emberen akár a családon belül, akár a felügyelő esetében.

A többiek szemszöge pedig más, komolyabb problémák bemutatására is jó, ilyen például Annabelle - Emily édesanyjának - nézőpontja, aki depresszióba esik a lánya eltűnésekor és nem figyel a másik gyermekére. Amikor a normális már nem létezik és egy család egysége csak hajszálon múlik... Az iskola hierarchiája pedig jól példázza a vagyonos és a szegényebb diákok közötti különbséget ami a viselkedésükben is megnyilvánul.

Tetszett még a regény hangulata is, amely egy kicsit baljós volt, de nem hatott rám olyan erősen ahogy a felnőtt társai szoktak. Viszont ez a kötet szigorúan csak esős időben olvasható, mert akkor lesz meg a megfelelő olvasói hangulat és a nyomasztó érzés, tehát az Emily, hol vagy? egy tipikusan őszi regény.

A regényben húzódik egy szerelmi vonal is, amely szerencsére elbújik a sorok között és nem nagyon akar előtérbe kerülni. A szerző szerintem jól döntött, hogy így oldotta meg ezt a szálat. Itt a nyomozás a lényeg és azt egészen jól csinálják, bár van olyan esemény is, amely egy kicsit izzadtságszagúra sikerült, de még az elfogadható tartományba esik. Egyébként a logikával szerintem minden rendben, nem találtam benne a hibát, amiről pedig azt hittem az lesz, a szerző egyből korrigálta és szépen vezette be az újabb és újabb nyomokat.

Számomra a karakterek nem összetettek sajnos, de nem is rajtuk van a súlypont, hanem az eltűnésen és a bizonytalan légkörön, na meg azon, hogy milyen egyéb problémákat szülhet Emily elvesztése. Egyébként kedvelt szereplőm Leopold felügyelő, aki elismeri ha hibázik és számomra ő egy pozitív karakter, bár egy kicsit jobban is kibonthatta volna a jellemét a szerző, például a motivációit. A családapa szerepe pedig ráerősít erre a képre, viszont nem tetszik, hogy mindenkinek elhisz mindent. A többiek közül nem tudok magamnak új kedvencet avatni, sajnos alig ismerem őket. Emilyt az emlékek alapján nem kedveltem meg; Robint a megnyilvánulásai miatt igen. Az elkövető motivációit viszont a szerző jól kigondolta, számomra az ő részei voltak a legérdekesebbek és leghátborzongatóbbak, így elég érdekes kérdés előtt állok, vajon mi lett volna a jobb? Ha kimarad vagy a jelenlegi szerkesztés? Lehetséges, hogy a regény végi betoldás a jobb módszer...

Egy thriller esetében elég fontos szempont a történet vége és itt is az, tehát csak spoilerrel és utalgatás szintjén írok róla, tehát SPOILER (Jelöld ki, hogy olvasni tudd!) ez túlságosan ifjúságira sikerült. SPOILER VÉGE

Szerintem felnőtteknek lehet nem fog tetszeni ez a könyv, nekem igen, mert azért hozta a thriller jegyeit, de tényleg csak ifjúsági keretek között. Számomra jó kikapcsolódás volt, érdekfeszítő történettel. A legnagyobb baj az, hogy a karakterek nem olyan kidolgozottak és hogy sajnos kiszámítható a történet.

Ajánlom a fiatal olvasóknak, akik szeretnének megismerkedni a thriller világával.

Az Emily, hol vagy? a Vivandra Könyvek gondozásában, 2014-ben jelenik meg. Igazából a külföldi borító nekem jobban tetszik, bár a magyaron még gondolkodom, hogy mit ábrázol. Az egy szoba akar lenni ott a háttérben?

Köszönöm, hogy elolvastad!

szombat, október 25, 2014

0 Komment

Athenaeum kiadó

Sorsfordítók

Szerző: Jodi Picoult
Sorozatcím: -
Cím: Sorsfordítók
Eredeti cím: The Pact
Eredeti megjelenés: 1998
Kategória: jogi dráma

Fordító: Szieberth Ádám

Oldalszám: 560 oldal

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Megjelenés: 2014
Ár: 3.490 Ft

Fülszöveg:

Egy volt a végzetük, más lett a sorsuk

Tizennyolc éven át egymás mellett laktak. Mindent tudtak egymás viselt dolgairól. A Hart és a Gold család élete elválaszthatatlanul összefonódott. A gyermekeik is együtt nőttek fel, nem csoda, ha Chris és Emily barátsága a középiskola évei alatt szerelemmé érett. Valódi lélektársak voltak de egy nap szörnyű hír érkezik a helyi kórházból. Emily öngyilkos lett. A halálos lövés Chris édesapjának fegyveréből származik. A fegyverben maradt még egy golyó, ezt Chris elmondása alapján neki szánták. Ugyanis a két kamasz titkos egyezséget kötött. A különös tragédia széttépi a két család közti szoros köteléket. Chris az egyetlen, aki tudja a titkot az egyezségről, de vajon az igazság megmentheti-e a barátságot, és van-e feloldozás? Megrendítő és elgondolkodtató regény a családi kötelékekről, és a legnagyobb áldozatról, amit a szerelemért hozhatunk.

,,Egy volt a végzetük,

más lett a sorsuk."

Az Egyszerű igazság óta majd megveszek Picoult könyveiért, nagyon szeretném összegyűjteni az összeset, bár egyelőre csak hármat sikerült megszerezni, de hát ami késik nem múlik ugye... tehát ez volt a fő indok, amiért a várólistámra került a Sorsfordítók. Olvasás előtt nem nagyon néztem értékeléseket, mert úgy voltam vele, hogy magam szeretném megtapasztalni az új Jodi Picoult könyv élményét, talán csak Csenga véleményével ismerkedtem meg, hogy azért tudjam már hova tenni a könyvet a várólistámon belül is.

A történet két családról szól, Harték és Goldék nagyon jó barátok, gyerekeik is együtt nőttek fel, kívülről úgy tűnik idilli a viszony. Már mindent előre borítékoltak, a két gyermekük esküvőjét is, míg egy este be nem üt a baj: Chris kórházba került, Emily pedig meghalt. Mi lesz így a gondosan eltervezett jövővel?

A történet számomra cselekményes volt (már ha valaki szereti a lélektant, meg a jogi drámát), de azt nem írom, hogy olyan gyorsan haladtam vele, illetve maximum csak azért, mert nem bírtam elviselni, hogy nem ismerem az okokat, nálam ezért fordulhat elő az, hogy sokszor gyorsan olvasok. A három rész bennem a klasszikus - bevezetés, tárgyalás és befejezés - egységre bontásra emlékeztetett és valljuk be, ez lehet, hogy így is van. Számomra olyan egysíkúnak tűnik a regény olyan szinten, hogy az elején is ugyanolyan hévvel faltam az oldalakat, mint a végén, persze különbség inkább az érzéseimben mutatkozott. Mert ez a történet beette magát a bőröm alá, túlságosan valósra sikerült a könyv.

Fejléckép forrása: Saját szerkesztés

Mostanában nagyon érzékeny vagyok a szerelmi tragédiákra, sokkal jobban megviselnek az átlagos történeteknél - na jó ilyen még a rákos téma vagy éppen a halálhoz és annak jelképeihez kötődő regények ld. Soha nincs vége - és általában egy kisebb idő kell míg kiheverem ezeket. Viszont ennél a kötetnél talán Emily miatt nem tudtam együtt érezni a párral, legalábbis egy idő után, de ő volt az aki a mélyebb érzéseket okozta nálam.

Mivel ez még csak a második kötetem Joditól, kicsit félek attól, hogy a későbbiek során számomra is az egykaptafás szerzők közé fog tartozni, bár ha Agatha Christie nem érte el ezt a titulust kb húsz vagy nem tudom hány könyv után, akkor lehet, hogy Picoult sem fogja. Viszont van ebben egy reális veszély, mert úgy érzem a Sorsfordítók hasonlít az Egyszerű igazságra, elég sok ponton, tehát például a könyv elején, a narrációk bizonyos részénél és a kötet felépítésénél, tehát néha erősen deja vu érzésem volt.

A történet két időben fut, egyrészt a szerző a jelen eseményeit bontja ki, másrészt a múltban vájkál és mutatja meg a tényleges történéseket a családok megismerkedésétől kezdve. Számomra inkább a múlt volt az érdekesebb, de a jelenről is szerettem olvasni, viszont ilyenkor inkább Chris miatt aggódtam és gondolkodtam, de nagyon foglalkoztatott még ekkor is, hogy vajon mi történt a anno. Mindkét síkon láthatjuk a család felnőtt tagjainak életét és gondolatait és természetesen vagy velük éreztem, vagy ellenük, de nem maradtam közömbös senkivel szemben és most ezt tartom Picoult nagy erősségének ennél a regénynél. Mindenki kapott jellemzőket, amik miatt esetleg szimpatizáltam vele, ilyen volt például Gus. Viszont az ellenkezőjére is akadt példa, többek közt Melanie, aki engem kifejezetten irritált. Nemcsak a tragédia után, hanem előtte is.

Nem mindenki érzéseit tudtam megérteni, mert nem vagyok szülő, tehát ezt az oldalt csak az olvasmányélményekből ismerhetem, így csak elképzeléseim vannak arról, hogy milyen rossz lehet Melanie-nak. Ezért nem tudtam sajnálni őt, a viselkedése nagyban befolyásolt, de biztos vagyok benne, hogy egy idősebb ember máshogy értékeli ezt a szálat, mint ahogy én tettem.

A család egyik tagja sem tökéletes és a felnőttek között érezni lehet valamiféle széthúzást, már akkor is, amikor még a tragédia előszele sem érezhető. A szerző rávilágít pár fontos vonásra és a figyelmünket óhatatlanul felkelti bizonyos aprócska eseményekre, amelyek lehet, hogy a szereplőknek nem láthatóak, de számunkra igen és ezen gondolkodtam folyamatosan az olvasás közben is. Én látom - vagy legalábbis remélem - hogy Picoult mit szeretne nekem üzenni, itt gondolok most például Melanie James (Gus férje) iránti gondolataira, vagy éppen Gus és Michael (Melanie férje) viszonyára. Sok minden vezethet a gyilkossághoz, nemcsak a trauma, hanem a családi helyzet is, az aprócska dolgok.

Mivel többségében idősebb olvasók írták a korábbi értékeléseket, hadd írjam le, hogy én mit érzek Emilyvel kapcsolatban, aki kb annyi idős, mint ő, talán egy kicsit idősebb. Picoult nagyon eltalálta azt az érzést, amit egy gyerekkor és felnőttkor határán lévő ember érezhet, néhány gondolata ismerős volt, például az, hogy Emily nem találja a helyét és ezt én is át tudom érezni. Talán Picoult az én eddigi homályos árnyékomnak nevet adott: egyszerűen én sem látom az utam folytatását, nem tudom elképzelni magam mondjuk 20 évvel később, akárhány gyerekkel és valamilyen munkával.

Viszont az egyik szemem sír, a másik nevet, ahogy tartja a mondás, utáltam is Emilyt, meg nem is. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ezt tette, ez annyira nem igazságos Chris-szel szemben! A másik oldalam pedig siratja Emilyt, mert átérzem a helyzetét és ezt pont ismerem, ezt a másoknak megfelelni akarást...

,,És szerintem ez a szerelem. (...) Amikor az ember utólag hajszálpontosan látja, milyen a másik, és mégsem változtatna rajta semmit."

Lehet, hogy sokan nem fogják olyan komoly témájúnak tartani a kötetet, pedig igazán van benne pár ilyen. Mégis, milyen lehet az, amikor nincs szabad választása az embernek? Milyen lehet elveszíteni egy gyermeket? Milyen lehet azzal szembenézni, hogy nem vagy elég tökéletes a szüleid számára? Egy bizonyos törés mit okozhat egy lány lelkében? Szerintem ezek komoly témák, legalábbis az egyén és nem a társadalom számára és ezek is fontosak, pszichológiai szempontból. Kidolgozott a karakterek drámája, ahogy szinte észrevétlenül sodródnak a tragédia felé, ezt nagyon jól ábrázolja a szerző, aki tehetséges a kapcsolatok és az emberi jellemek felvázolásában.

Mivel Picoult-regényről van szó, ezért elkerülhetetlen, hogy előkerüljön az a téma, amely általában nála elő szokott, és ez pedig a tárgyalótermek hangulata és történései. Kicsit hosszúra nyúlt a regény, főleg a peres előkészület miatt, ami számomra már túl sok volt. Fontos ez még Chris szempontjából, hogy ez milyen változással jár a személyiségében és így legalább az ügyvédjét is megismerhetjük valamilyen szinten, de a felkészülési idő szintén hasonlít a korábban olvasott másik regényre és ott engem sokkal jobban lekötött az amis közösség élete, mert számomra az volt az az érdekes plusz, ami itt most nincs meg. Persze a lélektan is lekötött, de az Egyszerű igazság számomra Picoult legjobbja marad, már csak azért is, mert az volt az első könyvem tőle.

Tehát egy kicsit kevesebb oldalszám jobb lett volna, mondjuk egyezzünk meg mínusz ötven oldalban. Szerintem az írónő már pattanásig feszítette a húrt, ez pedig inkább a kötet kárára vált és most nem érezte a megfelelő arányokat.

A vége volt az, ami viszont a hossznál is jobban zavart, ez pedig azért, mert túl hirtelennek és egy kissé furcsának éreztem. Úgy vélem a másik opció elfogadhatóbb lenne, én biztos, hogy nem ezt szavaztam volna meg.

Összességében jónak tartom, csak túl hosszú a történet és én biztos, hogy nem így zártam volna a könyvet. Az érzések, karakterek ábrázolása megint mesteri, attól még hogy Emily zavart és még mindig nem tudom eldönteni utáljam-e vagy ne, nagyon jónak tartom a történetet.

Olvasásra ajánlom!

A kötet 2014-ben jelent meg az Athenaeum kiadó gondozásában és tudom, hogy miért van egy hintaló a borítón... A kiadás nagyon szép, igényesre sikerült.

Köszönöm, hogy elolvastad!

UI: Romokban vagyok, Picoult mit teszel te velem?!

péntek, augusztus 01, 2014

0 Komment

4.5

Ellopott életek

Szerző: Lylia Bloom
Cím: Ellopott életek
Sorozatcím: -

Fordító: -

Oldalszám: 246 oldal
Eredeti cím: -
Eredeti megjelenés: -

Kiadó: Underground kiadó
Ár: 3400 Ft (shopline)

Megjelenés: 2013

Fülszöveg:

Eltűnik egy lány a budapesti éjszakában…

Emma az egyetlen, aki aggódik érte, mert biztos benne, hogy a nővére sosem szökne meg szó nélkül; bármit megtenne, hogy megtalálja, így a következményekkel nem számolva kezd el kutatni utána.

Elkallódik egy fiú a budapesti éjszakában…

Olivér semmivel sem törődik saját magán kívül; egészen addig, amíg egy olyan helyzetbe nem kerül, ami megváltoztatja korábbi hozzáállását.

Néha egy ismeretlen sokkal többet tesz érted, mint azok, akikre számítottál. Képes vagy annyira bízni benne, hogy elfogadd a segítségét?

Lehet, hogy rövidebb lesz egy kicsivel a posztom, mert igazán semmi rosszat nem tudok írni a történetről, nekem nagyon bejött. Esetleg felhozok néhány tartalmi elemet, azokat, amikkel nem értek egyet, de ezt leszámítva lenyűgözött a kötet.

Emma nővére eltűnik a pesti éjszakában és a lány megijed. Tudja, hogy valami baj történt Alexával, de a szüleik egy cseppet sem törődnek az idősebb eltűnésével. Úgy vélik, hogy Alexa - ahogy korábban is - csak egy kis időre lépett le otthonról, majd előkerül. Úgy érzi egyedül áll a nővére mellett és elhatározza, hogy megkeresi őt. A szálak a Clubhoz vezetnek, amelyet Lóri vezet és Emma utolsó információi szerint ő az, akihez nővére közeledett, így a legfontosabb feladata a férfi megtalálása lesz.

Olivér egy naplopó. Édesapja nem tűri, hogy a fia csak henyéljen otthon, ezért folyamatos a veszekedés és az édesanyja csendes szomorúságával sem tud hatni a fiúra. Egyik nap az apja ultimátumot ad neki - vagy elmegy dolgozni, vagy mehet onnan Isten hírével. Úgy tudja, hogy Döme haverja nagy pénzt szakít a munkájából, ezért megkéri, szervezze be őt is a főnökéhez a terítésbe.

Mindkettejük szála Lórihoz vezet, akinél sorsuk különféleképpen alakul és egy véletlen találkozáskor életük gyökeresen megváltozik.

Forrás

Értékelésem: 4.5 / 5 pont.

Műfaj: New Adult.

Először a moly.hu-n találkoztam az Ellopott életekkel és amikor láttam, hogy az alkotó a molyon is aktívan tevékenykedik elhatároztam, hogy elolvasom ezt a regényt. Akkoriban derült ki, hogy a könyv kiadásra kerül az Underground kiadónál és nagyon kíváncsivá tett a fülszöveg és az előolvasók értékelése is.

A regény prológusa nagyon jóra sikerült, bevallom megfogott és az hajtott előre, hogy minél hamarabb megtudjam mi történt Emmával. Ez a rész már árulkodó, egyből lehet tudni, hogy mi történik főhősünkkel és az ezután lévő néhány fejezet visszatekintés a múltban lezajlott eseményekre arra, hogy hogyan jutott el idáig a lány. A kötet közepe fele ez átfordul és onnan már jelen időben zajlik a történetmesélés. Viszont a bevezető is két nézőpontú, pont úgy, ahogy a többi fejezet és már megismerjük Olivért is. Az itt elért izgalmat a kötet tovább fokozza és a későbbiek csak erősítenek azon a negatív érzeten, ami itt nem azért jelent meg, mert rossz a regény, hanem mert hatott rám. Nagyon jónak tartom ezt a kezdést.

A kötet első pár fejezete inkább Emma és nővére kapcsolatára éleződik ki, ahol Alexa eltűnése és ehhez kapcsolódóan Emma aggodalma jelenik meg a lapokon. A későbbiek során ez egy nagyon erős szál marad, átérződik a lapokon a fiatalabb fájdalma, aggodalma és szerintem egy percig nem lesz terhes az olvasók számára. Nagyon tetszett az, hogy nincs túlírva, a köztük lévő kötelék erős és Emma belső gondolatai sem irritáltak.

Egy nagyon jó egyensúly képződött a kötetben a másik főszereplő megjelenésével, akinek a szála laza és rosszfiús. Oldja azt a feszültséget, amit a lány története kelt. Nekem nagyon tetszik ez a két szemszögű elbeszélésmód, szerintem ez nagyon jót tett a történetnek. Olivér szála hozzátesz a regényhez és nem elvesz belőle.

Forrás
Én is így képzeltem el Emmát.

Az írónő nehéz témákat boncolgat, prostitúciót, emberrablást és drogdílerkedést illetve a családon belüli kapcsolatokat, hiszen itt az is súlyos problémaként jelenik meg mindkét szereplő életében. A lány esetében a szülői odafigyelés, a fiúnál pedig az elismerés hiánya jelentkezik és hagy komoly sebeket a szereplőkön. Ez azért is fontos, mert a kötet végi jelenetet így értjük meg.

Amit első zavaró tényezőként írnék le az a könyv lezárása. SPOILER (Jelöld ki, hogy olvasni tudd!) Egy ilyen történet nagyon ritkán végződik jól és ezért nem érzem helyén a lezárást. Igaz, hogy meghatódtam tőle, elolvadtam, de úgy gondolom, hogy talán mégiscsak oda kellett volna szúrni az olvasónak egy kicsit. Hiába a sok szenvedés, nem érzem ezt reálisnak. Sokkal valószínűbb lenne az, hogy egyikük sem kerül elő sohasem. Biztos, hogy az írónőt helyesen vezette az ösztöne, amikor a lezárásról döntött? Vagy alapból jó véget szeretett volna írni a szereplőinek és direkt így vezette a szálakat? SPOILER VÉGE

A másik zavaró tényező pedig az, hogy nem volt minden kifejtve és szerintem lehetett volna ezt a könyvet még durvábbra is írni. Persze nem azt gondolom, hogy nem hat az olvasóra, mert Lylia nagyon jól ír, de a könyv rendelkezik még potenciállal.

Emmáról a nővére iránt érzett szeretete jut eszembe. Igazából nem tartom olyan okosnak a tettei miatt, mert a könyv során többször követ el hibát és nem tanul belőlük. Viszont szerethető karakter, mert nem adja fel és küzd önmagával és a helyzettel is. Néha feltámadnak benne az önző és szomorú gondolatok, de ezt képes az Alexa iránt érzett szeretetére átváltani. Ő sokszor reményvesztett és tehetetlen, de harcol ez ellen is.

Szörnyen erőltetettnek éreztem a kötet azon elemét, amikor a lány tudja, hogy olyan helyre megy el, ami veszélyes és nem visz magával mobiltelefont és így nem tud szólni senkinek ha bajba kerül. Plusz a nagy terve egy ideig jól működik, de a főbb lépésre korábban nem gondolt és ezzel saját magát ejti csapdába. SPOILER Tehát be szeretne menni Lórihoz, oda ahol a lányokat fogva tartja, de nem készített egy tervet a kijutáshoz. SPOILER VÉGE

A másik probléma az, hogy nem tanul a hibáiból. Megint nem gondolja végig a dolgokat és még akkor sem vesz vissza a meggondolatlanságából amikor megégeti a kezét, pedig egy bizonyos fokú óvatosság nem ártana. Itt is Olivér menti meg a helyzetet, a lány helyett is gondolkodik.

A harmadik hiba vele kapcsolatban szerintem pedig az, hogy a trauma után ilyen gyorsan nem jön helyre az ember, én még egy kis bizalmatlanságot belecsempésztem volna az utolsó részekhez is. A kötet közepe és vége felé jól megoldott elemként jelenik meg ez a lapokon, nekem tetszik az a kapcsolat, ami a két főhős között alakul ki.

Szüleivel közönyös a kapcsolata, bár inkább Ő az, akire odafigyelnek, de Alexa nem érdekli őket.

(Nem innen
származik
de az eredeti nincs meg.)
Emma újra.

Kezdetben nekem Olivér nem volt szimpatikus, de ahogy haladtunk úgy kedveltem meg egyre jobban. A bevezető fejezetek után mást vár tőle az ember és meglepő dolgokat cselekszik, pedig első pillantásra a rossz útra tért és azon maradni szándékozó fiú képe jelenik meg, aki az édesapja elvárásai miatt lett olyan, amilyen, de jellemfejlődésen megy keresztül. A kétség megjelenésével sokkal másabb szemmel néztem rá és meg is kedveltem az embersége miatt. A róla szóló részek rövidek, viszont ez pont elég.

Lóri ahhoz képest kevésszer jelenik meg a történetben és igazából egy fontosabb jelenetre emlékszem - azon kívül, ahogy Emmával bánt - amikor jelleme egy kicsit előtérbe került. Az ilyen ember nem látja, nem ismeri be, hogy ugyanolyan szörnyeteg módjára cselekszik, mint az, aki védtelen lányokat bántalmaz.

Viszont nem hittem el a rendőrős meséjét, egy keresztnév alapján nem lehet megtalálni az illető családját, akármilyen kapcsolatai is vannak. Hű, azért ilyen profi rendőrség mellett nyugodtan lehetne mászkálni akár éjszaka is az utcákon félelem nélkül. Emma nem gondolja ezt végig.

Forrás

A könyv cselekményben annyira nem gazdag, inkább a két hős lelki folyamatain van a hangsúly és azon hogyan sodródnak egymás felé, de számomra letehetetlen volt. A vége nagyon tetszett és igencsak izgalmasra sikerült, magába szippantott és nem eresztett el.

A regény az Underground kiadó jóvoltából jöhetett létre 2013-ban. Gyönyörű a kiadás és nagyon tetszik a borító is!

Összesítve a legnagyobb erősségének azt tartom, hogy képes volt érzelmeket is kiváltania belőlem, amit nem sok könyvnek sikerül, kivéve a tankönyveimnek, mert tőlük igencsak rám tör a sírhatnék. A kötet tanulsága az, hogy néha az segít rajtunk, akitől nem várjuk és hogy nem minden ember gonosz és közönyös. Van köztük olyan is, aki jó és segít másokon. Emellett pedig soha nem szabad feladni, akármilyen rossz helyzetből meg lehet találni a kiutat!

Örülök, hogy olvashattam! Mindenkinek ajánlom!

Forrás
Díj: Az év elsőkönyves debütálása 2013-ban

vasárnap, február 23, 2014

0 Komment

2013

Majd újra lesz nyár

Szerző: Meg Rosoff
Cím: Majd újra lesz nyár

Fordító: Tóth Tamás Boldizsár

Oldalszám: 224 oldal

Kiadó: Európa kiadó

Megjelenés: 2013

Fülszöveg:

„Elizabeth a nevem, de senki sem szólít így. Mikor megszülettem, és az apám rám nézett, biztos arra gondolt, hogy olyan méltóságteljes, szomorú képem van, mint egy középkori királynőnek vagy egy halottnak. Később kiderült, hogy átlagos vagyok, nincs bennem semmi különös. Még az életem is tök átlagos volt eddig. Ez egy Daisy élete, nem egy Elizabethé.”

„Azon a nyáron, amikor elmentem Angliába az unokatestvéreimhez, minden megváltozott. Valamennyire a háború miatt is, hisz az állítólag nagyon sok mindent felborított, de mivel nem sokra emlékszem a háború előtti életből, az nem is igazán fontos most ebben a könyvben.”

„Leginkább Edmond miatt változott meg minden körülöttem. Elmondom, mi történt. Itt és most – az én könyvemben.”

Daisyt, míg apja rémes, új felesége gyereket vár, lepasszolják nyaralni a vidéki rokonokhoz. Egyik ámulatból a másikba esik: sosem hitte volna, hogy vannak tizennégy éves srácok, akik cigiznek, autót vezetnek, és egyáltalán: olyan szabadok, mint bármelyik felnőtt. Daisyt elvarázsolja a szabad élet, na meg az unokatestvére, Edmond. Főleg az után, hogy felügyelet nélkül maradnak, mert kitört a háború. A háború, amelynek méreteit és súlyát képtelenek felfogni egészen addig, amíg be nem kopogtat hozzájuk egy rokonszenvesnek távolról sem nevezhető alak személyében…

„Sokkal könnyebb lenne elmondani ezt a történetet, ha egy szép és szűzies szerelemről mesélhetnék két gyerek között, akik dacolnak a világgal a történelem viharában, de nem lehet, mert az nyálas rizsa lenne."

A történet szerint Daisy - születési nevén Elizabeth - angol rokonaihoz kerül édesapja mostohája miatt, legalábbis ő ezt állítja. Penn néni szívesen fogadja és megismerkedik négy unokatestvérével, Osberttel, Piperrel, Edmonddal és Isaac-kel. Ideérkezése után nem sokkal a néninek Oslóba kell utaznia és mikor az első pokolgépek robbannak, lezárják a repülőtereket, teljesen egyedül maradnak otthon, felügyelet nélkül.

Ezután az életük békésen és boldogan telik, nem érzik a háború súlyát, odáig nem jut el a szörnyűség és csak fokozatosan tör be az életükbe a háború réme, miközben ők maguk sem tudják igazán, hogy mi történik, de még mindig felhőtlennek vélik helyzetüket. Az életük akkor változik meg, mikor egy idegen betoppan és a kormány nevében elfoglalja a házukat mert a háborúban szükség van rá és a fiatalokat külön házhoz küldik. Piper és Daisy együtt kerülnek el és az idősebb lány folyamatosan csak arra gondol, miként térhet haza szerelméhez.

Értékelés: 4.5 / 5 pont.

Műfaj: ifjúsági.

Első körben azt kell megemlítenem, ez a könyv nem egy borzasztó háború véres képeit szeretné leírni, hanem egy lány hazatalálását. Kettő naturalisztikusabb leírás található a könyvben, és a jelenetek durvasága vagy épp intenzitása, ránk ható ereje attól függ mennyire hatott a kép Daisyre, hiszen a szörnyűségek jobban beleégnek az emlékek közé, mint a jó dolgok. Alapjában véve a kötetben ábrázolt háború képe nem szörnyű, mert a lány is kevesebb rosszal találkozik, hanem inkább egy olyan múltat kapunk, ami néhol homályos, néhol élesebb emlékek felelevenítése attól függően, hogyan élte azt meg a lány. A harcok véres borzalmai kimaradnak a kötetből, ez a történet a főszereplő vidéken töltött nyaráról illetve az elhurcolásuk utáni hazatéréséről szól és itt ez a lényeges. Azt persze nem írom, hogy nem zavar ez az egyszerűség és ezért annyi a pontszám, amennyi.

A fiatalok nem tudnak a körülöttük lévő világról, az információ szűrőkön jut el hozzájuk (média, előítéletek) és nem lehet tudni mi folyik a térségben. Nem tudjuk meg, hogy ki az ellenség, csak annyit, hogy lezárták a határokat és, hogy Anglia megszállás alatt van. Igazából ezt is nagyon hiányosnak vélem, de valahogy úgy érzem, hogy ez így van jól, hiszen akár általánosítani is lehet. Bármelyik országot meg lehetne szállni és itt nem az a lényeg, hogy ki teszi. Megfelelő munícióval és háttérrel, bárki képes egy ilyen szörnyűségre.

Viszont felvetődött bennem néhány kérdés ezzel kapcsolatban és elgondolkodtam, ha kitörne egy kisebb háború a nyugati világ országai között vajon milyen lenne. Természetesen az atom bevetését ki lehet zárni, ez most nem itteni téma, hogy miért. Elgondolkodtam, hogy vajon mi lenne Magyarországgal és vajon a szűk környezetem hogyan élné meg a megszállást? Nem könnyű kérdések ezek.

„Én igazából azon döbbentem le, hogy milyen egyszerűen káoszba lehet taszítani egy egész országot: csak megmérgezel valamennyi vizet, kikapcsolod az áramot meg a telefont, és itt-ott felrobbantasz pár komolyabb bombát az alagutakban, a kormányépületekben meg a reptereken."

Az egész könyv Daisy szemszögén keresztül íródik, ahogy ő is írja az első fejezetben, elmondja mi történt az ő könyvében pár előreutalással. Ezért is relatív a történet. Úgy értem nincs rá semmi példa, hogy édesapjának új párja, Davina, tényleg olyan szörnyűséges, ahogy azt a lány is állítja, vagy csak ő gondolja, hogy az édesanyja helyét senki sem töltheti be és ezért létezik az ellenszenv. A lány nem enged minket közel magához, az emlékeit nem ismerjük meg, a régi életéről annyit tudunk meg, amennyi feltétlenül szükséges és ez furcsa volt. Daisy csak le akarta írni mi történt vele, viszont ez túl tárgyilagosra sikerült. Egyáltalán nem ütött a regény - talán csak a végén - és úgy érzem ez így kevés, sokkal erősebben is vissza lehetett volna adni az egészet. De Daisy ezt nem akarta, mert nem ez a lényeg, nem akar ránk hatni.

A történet igazából az akcióhoz szokott olvasóknak szegényesnek tűnhet, mert nem sok dolog történik és nem is ismerjük meg igazán a szereplőket, sőt, a szerelem kialakulása sincs előtérben. Arról Daisy nem ír.

Tetszett az, hogy a könyv első része főszereplőnk boldogságáról szól és hogy a tragédia csak fokozatosan jelenik meg az életükben, így az első pár fejezet lassú, bár vontatott egyszer sem lesz, főleg úgy, hogy a kötet nagyon rövid és gyorsan el lehet olvasni, ahogy esetemben meg is történt. Onnantól pörög fel a cselekmény, hogy szétválasztják a fiatalokat egymástól, azelőtt számomra a szerelem alakulása volt az izgalom forrása, de mást vártam és nem azt kaptam meg. Edmond és Daisy kapcsolata még így is lassan alakul ki és csak a regény közepén ér a tetőfokára ezzel is azt jelzi az írónő, hogy főszereplőnk boldogságának egyik eleme ez volt, mellette az újonnan megtalált család játssza a főszerepet. Az elválásuk után egy erős szerelem elevenedik meg a lapokon, az ilyen stabil kötelékek ritkák.

„Hideg szél fújt, úgyhogy inkább csak feküdtem álmodozva, és Penn nénire gondoltam, meg az addigi életemre, és egy pillanatra bevillant, milyen is lehet boldognak lenni."

Moziplakát.
Forrás

Az első benyomásom Daisyről nem volt a legjobb, zavart a furcsasága és buta dolog tudom, de az hogy Edmondot egy kutyához hasonlította. Egyúttal zavart a történet mágikus realizmusa, tehát a unokatestvéreinek különleges képességei. Erre a mai napig nem tudok megfelelő magyarázatot találni, sajnos csak a karakterek idealizáltságában látom a választ. Viszont gondolkodtam ezen az elemen és támadt egy ötletem. Ha ezt inkább egy metaforának gondolom, tehát Daisy a saját maga hétköznapiságához viszonyított tulajdonságokat fejezi ki így, akkor ezek a képességek az egymásra odafigyelést jelentik (például az empátiát, vagy Piper esetében azt, hogy a kislány bárkit el tud bűvölni) és az is fontos, hogy Osbertnek nem jutott ilyen, mert szerintem a lány őt nem ismerte meg annyira és nem kötődik hozzá, mint a többiekhez és így nem is tudja, hogy a fiúnak milyen jó tulajdonságai lehetnek.

Isaac, Edmond, Piper és Osbert távoli marad, nem szerettem meg egyiküket sem a szimpátiámon kívül mélyebb érzéseket nem váltottak ki. Edmond teljesen semleges nekem, a kettejük szerelmi szálát nem tudtam átérezni. Isaac volt talán a legszimpatikusabb, a csendes törődése miatt kedveltem meg. Osbertet pedig egyáltalán nem szerettem meg, túlságosan fel akart nőni és egyúttal túlbuzgónak tűnt. Ő a kötet végén sem tűnik fel, nem tudjuk meg mi történt vele. A Majd újra lesz nyár lezárása nyitott, tehát a jövő már csak a fiatalokon múlik, ezért is olyan a befejezése, amilyen. Nekem nagyon tetszett.

A magyar címet sokkal optimistábbnak tartom, mint az angolt, mert az idegen nyelvű semleges marad, a jelenre vonatkozik, míg a honosított, a jövőre. Meg Rosoff viszont szerintem nem akart egy ilyen pozitív csengésű címet, ezért választotta a How I Live Now-ot. Személy szerint a magyarral nincs bajom, tetszik hogy a kiadó így oldotta meg és egyúttal a saját véleménye is benne van a címválasztásban.

Daisy és Edmond.
Forrás

Igazából első pillantásra a könyv borítója fogott meg, nekem nagyon tetszik. Olyan vélemények jelentek meg a neten, amelyekben azt írták, hogy a korábban kiadott Animus kiadó kötetének borítója sokkal jobb, mint a 2013-ban megjelent Európa kiadós példányé. Érdekes volt ezeket a sorokat olvasni, mert nekem sokkal jobban tetszik az új kép, mint a régi. Ebben az játszhat szerepet, hogy a Majd újra lesz nyár film szereposztását teljes mértékig elfogadtam, bár nem néztem még meg.

Minden egyszerűsége ellenére nekem tetszett a történet és igazából azoknak az olvasóknak tudom ajánlani, akik szeretik, ha egy mű elgondolkodtatja őket. Szép gondolat a háborút túlélő szeretet, ez az ami visszavezet minket a családunkhoz. A könyv egy percig nem lesz sem nyálas, sem pedig naiv, úgy érzem, hogy a való életben is megállja a helyét. Mindenkinek kellenek célok és szeretet, amely hazavezethet még a legrosszabb körülmények között is. Ajánlom mindenkinek!

Köszönöm, hogy elolvastad!

csütörtök, február 13, 2014

0 Komment

Gwyneth Minte: Emily, hol vagy? - Vivandra Könyvek

Sorsfordítók

Ellopott életek

Majd újra lesz nyár

Rólam

Rendszeres olvasók

Követési lehetőség

Blogarchívum

Őket olvasom

Heti ranglista