Hamarosan A Tökéletes Határtalanok Északi mitológia Viktória királynő és Abdul Maigret és az egyes számú zsilip A Vétkes Csábítás Vértestvérek Lux
Posted by : Liliane Evans kedd, november 04, 2014

Régóta kíváncsi vagyok Kleinheincz Csilla munkásságára és ezért szerettem volna meginterjúvolni Őt. Kérdeztem, Csilla pedig kedvesen válaszolt, az eredménye pedig itt található:
,,Kleinheincz Csilla 1978-ban született. Versei a Huszonötödik óra antológiában jelentek meg, több magyar és külföldi magazinban és antológiában publikált novellákat. Önálló regényei a Város két fül között és az Ólomerdő; novelláskötete Nyulak, sellők, viszonyok címmel jelent meg. Kezdetben a Stádium Ifjú Írók Köre és a Cohors Scriptorium, majd a Delta Műhely tagja. Jelenleg szerkesztőként és fordítóként dolgozik." 

Csilla a Westend tetején.
Mi az eredeti foglalkozásod?

Végzettségem szerint agrármérnök vagyok. A gödöllői Szent István Egyetemen egyszerre meg lehetett csinálni az agrármérnöki és a szakfordítói diplomát, így az ötödik év végén gyakorlatilag két diplomával jöttem el. Ennek köszönhetem, hogy fordító lettem, mert rájöttem, hogy ezt nagyon élvezem. Másrészt a Deltánál is úgy helyezkedtem el, hogy a magam örömére fordítottam novellákat, és azokat illetve Az utolsó egyszarvút küldtem el próbaként, így kaptam meg az első rendes fordítási munkámat. Azóta már több mint 40 könyvet fordítottam.


Több kiadónak is fordítasz?

Jelenleg a Gabónak és a Cicerónak fordítok, hébe-hóba előfordul másmilyen megbízatás is, például a Fumaxnál, korábban fordítottam a Maximnak, Delta Visionnek, Gold Booknak, az Ad Astrának is.

Melyik a kedvenc fordításod?

Most éppen Catherynne M. Valente könyvei a kedvenceim, mert nemcsak gyönyörűen ír, de okosan is, és a Tündérföld-regényekben számos ötletes szójátékkal dolgoztatott meg. Jó az, ha folyik egy szöveg, de egy fordítónak nagy élmény, ha ilyen szöszölősebb, kreatív feladatot kap, nagyon élveztem a munkát. A régebbi fordításaim közül Peter S. Beagle regényeit szerettem legjobban, meg Kelly Link novelláit.

Kedvenc könyved a kiadói palettáról?

Nagyon nagy hatással volt rám annak idején Robert Holdstock Mitágó-erdője, és már évekkel ezelőtt szerettem volna magyar kiadásban látni. Örülök, hogy ez végül megvalósult – alapműről van szó, amely számos más fantasy íróra komoly hatást gyakorolt. De jól szórakoztam a London folyóin, a Síkvándoron is, a Mellékes igazságot olvasóként is szeretem, Moskát Anitában pedig a magyar fantasy nagy reménységét látom – és persze vannak még könyvek a gyártósoron, amikért szintén nagyon lelkesedem.

Kiket olvasol szívesen?

Mindenevő vagyok, vannak időszakok, amikor Terry Pratchettre vágyom, máskor Jeffrey Ford, Catherynne M. Valente és Graham Joyce lírai fantasztikumára, olykor űroperákra vagy Robin Hobb epikus fantasyjére, netán Jared Diamond vagy Bill Bryson ismeretterjesztő könyveire, gyerekmesékre és versekre. Törekszem arra, hogy ne csak egy-egy író mellett ragadjak le, hanem lehetőleg mindenfélét olvassak mindenféle szerzőtől.

Hogyan kerültél a Gabo kiadó SFF részlegéhez?

Amikor az Ad Astra leállt, már a Gabónál volt az Ólomerdő meg a folytatás, ezért kézenfekvő volt őket is megkeresni. Az Ad Astra programja kapcsán kezdtünk beszélgetni, és az lett a vége, hogy fölvettek szerkesztőnek a SFF részleghez, de a Cicerónál is akadtak már feladataim.

Milyen ott dolgozni?

Jól érzem magam a Gabónál, jelenleg úgy vagyok egy nagy csapat része, hogy ugyanakkor mindenki elég önállóan dolgozik, teszi a dolgát. A Gabo SFF részlege jelenleg két szerkesztőből áll, a sorozatot Roboz Gábor indította el, én pedig tavaly novemberben csatlakoztam hozzá, de sokat dolgozom együtt a Ciceróval is, amelyik a Talentum-csoport gyerek- és ifjúsági könyvekkel foglalkozó kiadója. Gáborral eléggé hasonlít az ízlésünk, bár vannak azért eltérések, én például jobban csípem az epikus fantasyt, de minden könyvet megbeszélünk, és felosztjuk egymás között a feladatokat.

Fogadtok kéziratokat?

Természetesen. Én nagyon hiszek abban, hogy vannak Magyarországon jó SFF írók, csak egymásra kell találnunk.

Mit tanácsolsz a kezdő íróknak?

A legfontosabbak ezek: sokat kell olvasni, jót is, rosszat is, zsánert is, szépirodalmat és szakkönyveket, hogy legyen egy képünk az irodalomról, amihez mérni szeretnénk magunkat. Aztán sokat kell írni. Az első írásokat valószínűleg kukába kell majd dobni, de ez nem baj, ez természetes velejárója a fejlődés folyamatának – hibát követ el az, aki úgy gondolja, az írása rögtön jó lesz. Ez nemcsak tehetség kérdése, de szorgalomé is. Fontos továbbá az is, hogy merjünk rosszat írni. Ha munkál bennünk egy történet, valami mondanivaló, adjunk neki hangot, még ha a kis hang azt is mondja a fejünkben, hogy "á, úgysem fog sikerülni". Lehet, hogy tényleg nem sikerül, de akkor is tanultunk abból, hogy megírtuk. Figyeljünk oda az emberekre, a világra, legyen szemünk a furcsaságokra, a napi rutinra is, ami friss szemmel érdekes lesz újra. Akkor fogjuk tudni megírni a világot, ha minél jobban megismerjük azt.

Mennyire tudod összeegyeztetni az írást a munkával?

Nehezen, főleg azért mert könyvekkel dolgozom, tehát ha egész nap szövegeket olvasok, javítok, akkor este már nem akarok saját szöveggel foglalkozni, mert annyira megtelítődöm mások gondolataival, szövegeivel, úgyhogy mostanában főleg olyankor írok, mikor van egy-egy szabad hétvégém vagy napom. Akkor egyhuzamban többet tudok foglalkozni vele és nem jön be más a képbe.

Hogy viseled a negatív kritikát?

Szerintem és mások szerint is jól. Nem rejtem véka alá, hogy én is egy írókörből jöttem, ez a Scriptorium, amely az első itthoni sci-fi – fantasy írókör volt, amelyik az amerikai kreatív írókurzusok hagyományait követve alakult meg és működött. Ami végül is abból állt, hogy havonta be kellett adni egy írást, amit igen alaposan szétcincáltunk. Ilyen előzmények után egy olvasói kritika nem tud tartósan megrengetni, mert sokkal keményebbeket is kaptam már a fejemre, és sokat tanultam belőlük. Igazából azt gondolom, hogy egy negatív olvasói véleményből is sokat lehet tanulni, mert nyilván nem véletlenül született éppen az a vélemény. Egy része szubjektív – az hogy az ő fordítókészülékében hogyan csapódott le, az felerészben tőle származik. Ezen nem tudok segíteni. Viszont a másik fele olyan dolog, ami, ha hiba, az én saram, vagy, ha jól sült el, az én érdemem – és ezen a felén lehet segíteni, változtatni.

Egyébként az Ólomerdőt is azért írtam át, mert olyan olvasói véleményeket kaptam – nem feltétlenül rossz szándékúakat, amelyek kiemelték a hibákat (ezekért köszönet és hála). Felrótták, hogy lassan indul be, és ezt én is éreztem. Amikor elkezdtem írni a regényt, még én is kerestem a hangját a szereplőknek, és úgy gondolom, hogy sok olyan mellékvágány volt a könyv elején, amire nincsen szükség. Ezek kis színesítő elemek, és nem baj, hogy eredetileg belekerültek, mert valakinek ezek tetszettek, de úgy gondoltam, hogy feszesebb meg jobb lenne a történet, ha egy kicsit gatyába ráznám a könyv elejét. Ráadásul most elrejtettem benne olyan utalásokat, amelyek majd a folytatásokban bomlanak ki, amelyekre az Ólomerdő megírásakor még nem gondoltam.

Apropó Ólomerdő sorozat... hány részes lesz?

Három rész, ezekben pedig öt történet lesz. Az első az Ólomerdő; a második, Üveghegy című kötetbe tervezett két kisregény (ezek közül a második terjedelmét tekintve vékonyabb regénynek is tekinthető); valamint két másik történet (egy rövidebb és egy hosszabb), szintén egy kötetben – az zárja majd le a ciklust. Van persze, aki azóta megpendítette, ha már mese alapú fantasyt írok, akkor a mesebeli hetes számot a történetek számában is tarthatnám, de egyelőre ennyire látok előre.

Probléma van azzal, hogy nem egy szokványos folytatást írtam, tehát egy könyvet nem egy újabb majd egy harmadik regény követ, hogy lezárulhasson a trilógia, hanem renitens módjára egy kisregényt írtam a regény után, és az azt követő folytatás is egy kisregény lett, amely most fog megjelenni novemberben a Gabo kiadónál egy kötetben Üveghegy címmel.

Ami fontos lehet az olvasók számára: az eredeti elképzeléseimmel ellentétben az Üveghegyben nem szerepel Rabonbán. Viszont akik hiányolják, megnyugodhatnak, mert a negyedik történet az Ólomerdő-univerzumban teljes egészében Rabonbános történet lesz. Rabonbán és Emese találkoznak, konfliktusba keverednek egymással, és valószínűleg semmi nem úgy fog alakulni, ahogy azt az olvasók eddig elképzelték, de hát ez benne a szép.

Megjelenés: 2014. november 18.
Hogy tetszenek az új borítók?

Nagyon tetszenek – az előző Ólomerdő borítót is szerettem, de Kirának ez a rajzosabb stílusa talán még jobban passzol a könyvhöz, sokkal hangsúlyosabbak a népművészeti elemek is, és természetesen így alkotnak egységet a borító és a belső illusztrációk.

Utóbbiak – Cserny Timi Pookah munkái – szintén nagyon a szívemhez nőttek, igazán jól visszaadják a könyv hangulatát, ahogy az bennem él.

Észrevettem néhány számomra ismeretlen mesei elemet és nagyon kíváncsi lennék arra, hogy honnan merítetted őket? Milyen mértékben származnak tőled?

Ugyan több népmeséből átvettem motívumokat, fordulatokat, de teljes meséket nem emeltem át egyik Ólomerdő-történetbe sem, mindegyikben van valami csavar vagy saját interpretáció. A könyvekben szereplő "teljes" mesék többnyire saját történetek, amelyek nyomokban eredeti népmeséket is tartalmaznak (Rózsa vitéz az Üveghegyben, Éjfél, Hajnal és Este meséje a Kősárkányban – http://antikregiseg.hu/mesetar/hajnal.php, ahol az eredeti neveken kívül nem sok minden maradt meg), de például az Ezüstkezű-történeteket már én találtam ki – csak éppen ismerősnek tűnő elemek vannak bennük.

Egyes motívumok pedig annyira bizarrak voltak az eredeti mesékben, hogy muszáj volt őket felhasználnom, ilyenek például az ablakba kitett arcok.

Tervezed-e más műfajú könyvek kiadását?

Persze. Novellákat írok, illetve jönnek más történetötletek. Az a baj, hogy úgy érzem, az Ólomerdő nem igazán ereszt. Mivel megígértem, hogy lesz belőle folytatás, ez egy nyomasztó felhőként követ engem, és néha egy villámcsapás formájában tettekre sarkall, így aztán muszáj leülnöm és írnom. Ugyanakkor nem sokkal az Ólomerdő befejezése után elkezdtem anyagot gyűjteni egy teljesen más típusú regényhez, amelyet most félre kellett raknom megint… De eláll, valószínűleg elő fogom még venni. Abban semmi fantasztikus nincsen. Kicsit nehéz a témája, megszenvedek vele, de apránként az is el fog készülni.

Az pedig már a jövő zenéje lesz... köszönöm az interjút! 
További jó alkotást kívánok és minél nagyobb sikereket!

{ 4 megjegyzés... read them below or Comment }

  1. Köszönöm az interjút Neked és Csillának is, jó volt olvasni. Most már tényleg nem halogathatom tovább az Ólomerdőt, folyton visszaköszön valahol, és érzem, hogy nekem ez nagyon tetszeni fog.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a kommentet! :))
      Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog, nagyon jó regény! Az már sorsszerűség, nem szabad ellenállni neki. :D

      Törlés
  2. Köszönöm szépen az interjút! :)

    VálaszTörlés

- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -