Megjelenésfigyelő #7: Május (2018) | Várólistám képekben #23 | Májusi várólista | A Magical ReadAThon eredménye | Pillanatkép #40


- Májusi megjelenések -


Az alábbi regények látnak napvilágot ebben a hónapban (az időpont változhat):


- A naturalista -


Várható megjelenés: 2018. május 2.

Theo Cray professzort arra képezték ki, hogy rendszert vegyen észre ott, ahol mások csak a káoszt látják. Amikor Montana erdőségeinek mélyén megcsonkított holttesteket találnak, és a rendőrség a sötétben tapogatózik, Theo rájön, hogy mi az, amit nem vettek számításba. Valami természetelleneset. Valamit, ami nem hagyja nyugodni.

Összehasonlító biológusként jártasabb a mikrobák és a digitális kódok világában, mint a vérontás sötét művészetében. De ennek a montanai kiruccanásnak a végén egy gyilkossági ügy közepében találja magát, amelynek áldozata egykori tanítványa. Ahogy körvonalazódnak a körülmények, egyre több holttest kerül elő, a helyi rendőrök egyre inkább úgy vélik, hogy egy megvadult grizzly lehetett a tettes. Vagy maga Theo.

Theónak nincs más választása, mint hogy a tudományos gondolkodását felhasználva mindig egy lépéssel a rendőrök előtt járjon. De vajon le tudja-e leplezni a gyilkost, el tudja-e kapni a ragadozót, mielőtt maga is prédává válna?

Ki adja ki? Athenaeum Kiadó

Érdekel: mert olyan hangulatot ígér, mint ami Redondo thrillerében volt; teszek majd vele egy próbát.

>> Adatlap <<


- RoseBlood - A Rózsa vére -


Várható megjelenés: 2018. május 8.

VAJON ​A TEHETSÉG LEHET ÁTOK? 
Rune Germain már négyéves kora óta énekel operaáriákat, de angyalinak mondott hangja néha fájdalmas erővel tör ki a torkából. Ezek nagyon megviselik a lányt, így anyja beíratja egy Párizs környéki zeneiskolába, a Rózsa Vérébe, remélve, hogy Rune ott majd kigyógyul furcsa „betegségéből”. Az ódon épület számtalan titkot rejt. Rune új barátokra és irigy ellenlábasokra egyaránt szert tesz itt, éjszakánként pedig csodálatos hegedűszó ringatja álomba. Aztán sikerül találkoznia a maszkot viselő hegedűművésszel, Etalonnal, akit gyermekkori álmaiból ismer. A fiatal fiú bevezeti mind a tanoda, mind pedig saját lelke titkaiba. Ahogy kapcsolatuk egyre mélyül, úgy kezd Rune kigyógyulni betegségéből. De Etalon olthatatlan szerelmét a lány iránt nevelőapja, Laroux operaházának itt kísértő Fantomja nem nézi jó szemmel. Így a fiú választásra kényszerül: a lány vesztét okozza, vagy megmenti őt.

A könyv újrameséli Leroux regényét, Az operaház fantomját, csak épp egy kamaszlány történetén átszűrve. A Füst és csont leánya rajongói biztos, hogy örömmel fogadják majd a híres klasszikus e letehetetlenül izgalmas és fordulatos feldolgozását.” 
Amazon

Rune egy hitelesen megrajzolt fiatal lány, akinek családi rejtélyekkel és vészterhes örökségével kell szembesülnie. A profi cselekményvezetés mindvégig meggyőző. Kitűnő választás a paranormális regények gyűjtőinek és irodalomrajongóknak.” 
School Library Journal

„Ez a gótikus könyv az őrületbe fulladó viszonzatlan szerelem remekbe sikerült ábrázolása. Azoknak ajánljuk, akiknek bejött a Lenyűgöző teremtmények és a Vámpírakadémia.” 
School Library Connection

„A regény tökéletesen megírt kapcsolata Gaston Leroux csodás művével és rejtélyes légköre rajongók széles táborát vonzza. Buja, érzéki, neogótikus újrázása a híres klasszikusnak.” 
Kirkus Reviews

Ki adja ki? Maxim Könyvkiadó

Érdekel: Az Operaház fantomja alap miatt.

>> Adatlap <<


- Maigret és a pikárdiai gyilkosságok -


Várható megjelenés: 2018. május 10.

Maigret felügyelőnek nehezen indul a napja. Egy szenilis asszonyság attól tart, hogy az összes rokona meg akarja mérgezni, majd egy ismeretlen egész nap hívogatja a főfelügyelőt, mert meg van győződve arról, hogy az életére törnek. Miután hajnalban egy holttestet találnak a Concorde téren, felmerül a gyanú, hogy az előző napi telefonálóé, és Maigret úgy érzi, személyesen kell vállalnia a nyomozást. Az elkövető kézre kerítése során a kötekedő, kritikus hajlamú Coméliau vizsgálóbíróval is meggyűlik a baja. A felügyelő ezúttal is mindent megtesz azért, hogy beleélje magát az áldozat helyzetébe, és az sem okoz gondot a számára, hogy az elkövető fejével gondolkodjon, így lassan feltárulnak előtte az ügy részletei…

Ki adja ki? Agave Könyvek

Érdekel: mert Maigret.

>> Adatlap <<


- The Iron Knight - Vaslovag -


Várható megjelenés: 2018. május 11. (országos megjelenés)

A ​Vastündérek sorozat legújabb kötete 
Ash, a tündér jégherceg a szerelmet a halandók és a bolondok gyengeségének tartotta. Az ő szíve szörnyű halált halt, és vele halt a jégherceg minden érzelme is. Legalábbis azt hitte… 
Ekkor azonban Meghan Chase, a félig ember, félig tündér lány áttörte a védelmi vonalait, és visszavonhatatlan esküvel, lovagjaként kötötte magához a herceget. Amikor pedig a tündérek világa kis híján a vastündérek áldozatául esett, Meghan megtörte a köteléket, hogy megmentse Ash életét. Meghan immár Vaskirálynő, egy olyan birodalom uralkodója, ahol sem a Nyár-, sem a Téltündéreknek nincs esélyük a túlélésre. 
Ash – kéretlen riválisa, Puck, és a bosszantó cáit sith, Grimalkin kíséretében – küldetésre indul, hogy beteljesítse a Meghannak tett lovagi esküjét. Hogy életben maradhasson a Vasbirodalomban, lélekre és halandó testre van szüksége. A próbák azonban, amelyeket ki kell állnia, jóformán teljesíthetetlenek. Ash az út során megtud valamit, ami mindent megváltoztat – valamit, ami megingatja a legsötétebb hitét, és bebizonyítja, hogy néha az áldozathozatalhoz nem elég pusztán a bátorság. 
Az emberi élet ára

Ki adja ki? Könyvmolyképző Kiadó

Érdekel: nálam van az első két rész és végig szeretném olvasni a szériát.

>> Adatlap <<


- A sötét erdő -


Várható megjelenés: 2018. május 15.

A ​Föld teljes lakossága tisztában van vele, hogy az idegenek hajói úton vannak a naprendszerünk felé. Négyszáz év múlva fognak megérkezni, és akkor elözönlik és leigázzák a bolygónkat. Az idegenek földi segítőit már sikerült legyőzni, de itt vannak közöttük a sophonok. Ezeknek a szubatomi részecskéknek a segítségével a trisolarisiak mindent le tudnak hallgatni, így sebezhetővé válik az érkező flotta elleni védelmi terv is. Az emberi elme marad egyedül hozzáférhetetlen az idegenek számára – erre épül a falképző projekt.
Négy kiválasztott ember megkap minden létező erőforrást, hogy egyenként előálljanak egy-egy titkos tervvel, melybe senkit sem avatnak be – nehogy a sophonokon keresztül az ellenség is megneszelje a részleteket.
Mi jár a falképzők fejében? Azt még földiek sem tudhatják, hiszen csak így lehet megőrizni a bolygó biztonságát.
A négy falképző közül hárman befolyásos államférfiak és tudósok, egyet azonban előzőleg senki se ismert. A kínai Luo Ji csillagász és szociológus számára hamar kiderül, hogy a négy falképző közül ő az egyetlen, akinek a trisolarisiak a halálát kívánják.

Ki adja ki? Európa Könyvkiadó

Érdekel: mert érdekel az első rész és szeretném végigolvasni a trilógiát.

>> Adatlap <<


- A város és a város között -


Várható megjelenés: 2018. május 15.


Valahol Kelet-Európa peremén, az ódon, szürke Besźelben Tyador Borlú felügyelőt holttesthez riasztják. A névtelen utcalánynak tűnő áldozat ügye rutinvizsgálatnak indul, de hamarosan egyre szövevényesebbé válik, és a rendkívül különös határzóna túloldalára, a modern, gazdag Ul Qomába vezet. A két városban, ahol az élet leghétköznapibb apróságait is furcsa előírások szabályozzák és láthatatlan hatalom felügyeli a rendet, egyre több érdekcsoport igyekszik ellehetetleníteni Borlú munkáját. A felügyelő azonban változatlan elszántsággal kutatja a névtelen lány és egy betiltott mítosz rejtélyét, hiába törnek az életére nacionalista csoportok és pitiáner bűnözők… illetve bármi is legyen az, ami a két város közötti hasadékokban rejtőzik.

China Miéville egyik legfontosabb művét tartja kezében az olvasó, ami a megjelenését követően elnyerte a Hugo-, Arthur C. Clarke-, World Fantasy- és Locus-díjakat, illetve 2018-ban a BBC Two sorozatra adaptálta David Morrissey főszereplésével.

Ki adja ki? Agave Könyvek

Érdekel: a szerző miatt.

>> Adatlap <<


- Fahrenheit 451 és más történetek -


Várható megjelenés: 2018. május 15. (újrakiadás)

Több mint hatvan évvel a megjelenése után Ray Bradbury világszerte elismert regénye, a Fahrenheit 451 igazi klasszikusként hat a világirodalomban a zord, disztópikus jövőábrázolásával. A könyv üzenete soha nem volt aktuálisabb, mint napjainkban.

Guy Montag tűzőrként dolgozik. Az a munkája, hogy elégesse a könyveket… a házakkal együtt, ahol eldugták azokat. Montag soha nem kérdőjelezi meg a pusztítást, amit a munkájával végez, az estéi pedig unalmasan telnek a feleségével, Mildreddel, aki az egész napját a televízió bűvöletében tölti. Aztán egy nap Montag találkozik a különc szomszéd lánnyal, Clarisse-szal, aki egy olyan múltról mesél neki, amelyben az emberek még nem féltek, és bemutat neki egy olyan jelent, amelyben az emberek a könyvekben rejlő ötleteket felhasználva gondolkodnak. És akkor Guy Montag hirtelen megkérdőjelez mindent, amit addig igaznak hitt.

Ki adja ki? Agave Könyvek

Érdekel: a szerző és a könyvégetés téma miatt.

>> Adatlap <<


- Lázadók tavasza -


Várható megjelenés: 2018. május 28.

A ​hatalomhoz vezető út… 
vérrel és mágiával van kikövezve. 
Egy véres ostrom során Auranost lerombolták, a fiatal királynő pedig árvaságra jutott és trónfosztott lett. A három királyság – Auranos, Limeros és Paelsia – Mythica néven egyesült. Ám az ősi, veszedelmes mágia vonzása még erős, és kész rá, hogy ne csak Mythicát, hanem az egész világot uralja…

A csata közepén négy fiatal, bátor ember a mágia és az általa kívánt hatalom vonzásába kerül. Cleónak segíthet a trón visszaszerzésében. Jonas kezeiben eszköz lehet hazája felszabadításához, Lucia pedig az ősi jóslatot teljesítheti általa. És ha a mágia Magnus birtokába kerülne, végre bizonyíthatna apjának, aki kemény kézzel uralkodik Mythica felett.

Mikor Gaius utat kezd építeni a Tiltott hegyekbe, hogy azokat Mythicához csatolja, szikrát gyújt az emberek szívében, amely örökre átformálja ezt a földet. Gaius útját vér szegélyezi, és megépítésének kozmikus következményei lesznek.

A népszerű Falling Kingdoms-sorozat második kötete.

Ki adja ki? Menő Könyvek

Érdekel: mert fantasy sorozat és az első része itt van nálam, érdekel a folytatás is.

>> Adatlap <<


- Az utolsó emberig -


Várható megjelenés: 2018. május 28.

Esküdt ellenségek. Ők ketten. Akiket a halál sem ment meg attól, hogy egymásnak essenek. Minden időkben, újra és újra.
A felfedezések korában, egy rozzant vitorláson hánykolódva az óceánon a régi és az újvilág közt. A nagy francia forradalom utáni évtizedben, de Sade márki meglepetésekkel teli, bizarr kastélyában. A viktoriánus London bűzös sikátoraiban, ahol Hasfelmetsző Jack szedi áldozatait. Háborúkban, végnapokban mindig szembetalálkoznak, és mindhalálig harcolnak önmagukért, a hitükért vagy a szeretett nőért.
Most pedig, végül, itt állnak egymással szemben, és ezúttal mindannyiunk sorsáért kell megküzdeniük.
Benyák Zoltán, aki olykor vérfagyasztóbb, mint Stephen King, máskor merészebben mesél, mint Neil Gaiman, ezúttal a világ legkegyetlenebb küzdelméről ír, amely átível történelmünkön – a régmúltból az elképzelt, távoli jövőbe.

Ki adja ki? Athenaeum Kiadó

Érdekel: mert Benyák Zoltán könyv.

>> Adatlap <<


- Álomcsapda -


Várható megjelenés: 2018. május 30.

Álmokat ​kértek. Rémálmokat kaptak.

Az emberek többsége könnyen elalszik. 
Ez azonban elérhetetlen álom Cata, Fergus és még öt fiatal számára, akik ezért önként részt vesznek egy forradalmian új orvosi kísérletben. Álmatlanságuk olyan súlyos, hogy a kezelés, amit eddig csupán egyetlen tesztalanyon próbáltak ki, az utolsó szalmaszálat jelenti számukra. Ám a béta-csoport esetében a teszt a legkevésbé sem a tervek szerint alakul…

Röviddel azután, hogy a hét fiatalt elaltatják, katasztrófa történik. A fiatalok egy közös álomvilágban találják magukat, és mivel nem emlékeznek a kísérletre, azt se tudják, hogyan kerültek oda.

Míg ennek megpróbálnak a végére járni, iszonyú felismerésre jutnak: csapdába estek egy olyan világban, ahol megelevenednek a legvadabb rémálmaik. A tudatalatti álomvilág irtózatos szörnyei, a múlt elfeledettnek hitt vérfagyasztó titkai kínozzák a kis csapatot. Ismeretlenül is ki kell tartaniuk egymás mellett, hiszen a borzalmakkal csak így nézhetnek szembe.

Ha nem jönnek rá, hogyan küzdjék le az álmaikat, sose fognak felébredni.

Ki adja ki? Libri Kiadó

Érdekel: az álom téma miatt.
>> Adatlap <<


- Ötvenezer lándzsa -


Várható megjelenés: 2018. május 30.

1328. ​Lackfi István éppen visegrádi házában igyekszik felépülni az osztrák hadjáratban szerzett sérüléseiből, miközben fegyvernökei Budán rábukkannak Bátor Attila rég halottnak hitt fiára. Az elmúlt esztendőkben Szilárd lemondott a lovagi életmódról, kovács szeretne lenni, ám erről sem a király, sem a fiú új gyámja, sem a nevelőjének kijelölt Péter nem akar hallani. Mindnyájan ragaszkodnak hozzá, hogy Bátor Szilárd az apja nyomdokaiba lépve az udvar vitéze legyen, ami nem megy zökkenőmentesen – ám a sorsa elől senki sem menekülhet. 
Időközben meghal Róbert nápolyi király fia, Anjou Károly pedig reménykedni kezd, hogy a magyar Szent Korona mellé megszerezheti szülővárosa trónját is – ha nem magának, hát legalább valamelyik örökösének. Mielőtt azonban ezt megtehetné, egészen más gondokkal kell szembenéznie. Virágzó birodalmában, akár egy hatalmas sakktáblán, számos figura áll fel az újabb játszmához. Egy áruló vajda, egy tébolyult bizalmas, egy buja rokon és egy gyönyörű udvarhölgy, aki nem is sejti, micsoda felfordulást okoz a puszta jelenlétével…

Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regénysorozatának érzelmekkel és drámai fordulatokkal teli ötödik része egyben az Arany Visegrád-trilógia második kötete. Szerelem és háború, barátság és gyűlölet, élet és halál a középkori Magyar Királyságban.

Ki adja ki? Athenaeum Kiadó

Érdekel: mert a sorozat első része itt van nálam és szeretném végigolvasni.

>> Adatlap <<


- Az Utolsó Jedik -


Várható megjelenés: 2018. május 31.

Réges-régen, ​egy messzi-messzi galaxisban….

A Rian Johnson rendezőtől kapott információk segítségével a Star Wars: Az utolsó Jedik című regényében Jason Fry kibővítette a filmben látható történetet olyan jelenetekkel, amelyek alternatív forgatókönyv-változatokból származnak, illetve kiegészítette a történetet a filmből kimaradt egyéb elemekkel.

A Birodalom hamvaiból új veszélyforrás emelkedik ki: a könyörtelen Első Rend. Szerencsére új hősök is felbukkannak, akik fegyvert ragadnak, és akár az életüket is hajlandóak kockáztatni a galaxis lakóinak szabadságáért. Rey, az Erő-érzékeny árva; Finn, az egykori rohamosztagos; és Poe Dameron, a bátor X-szárnyú pilóta és még sokan mások összegyűlnek, hogy Leia Organa tábornok és az Ellenállás oldalán küzdhessenek. Ám az Első Rend parancsnokának, Snoke legfőbb vezérnek, és az ő végrehajtójának, Kylo Rennek óriási hadsereg és pusztító tűzerő áll a rendelkezésére és a fény bajnokaira talán a teljes megsemmisülés vár. Egyetlen reményük maradt csupán: az eltűnt legenda, Luke Skywalker Jedi mester…

A Star Wars: Az utolsó Jedik ott kezdődik, ahol a Star Wars: Az ébredő Erő véget ért. A fény és a sötétség küzdelme újra a tetőfokára hág, és eddig ismeretlen területekre is kiterjed.

Ki adja ki? Szukits Kiadó

Érdekel: mert Star Wars könyv és szeretném elolvasni a fősodort.

>> Adatlap <<

A posztot megtalálod az alábbi címkéknél:


- Várólistám képekben -


Hozok egy újabb adagot, hozzájuk van most kedvem igazán:


Szeretném újraolvasni a Fekete Tom balladáját és A végzet tébolyult kerekét. Arra kellett rájöjjek, hogy hiányzik mindkettő hangulata (lehet, hogy a Madarak a dobozban is újra sorra kerül hamarosan), a többihez hirtelen nem tudok sokat írni, max A test angyalához igen, amit ajánlottak nekem.

A posztot megtalálod az alábbi címkéknél:

- Májusi várólista -


Megpróbálom az áprilisi feles listát befejezni, akkor 50%-ban voltam sikeres, most meglátjuk mennyire fog menni a terveknek megfelelő olvasás (vigyázat, két hét és vizsgaidőszak, úgyhogy meglátjuk mire lesz időm). Vannak rövidek, vannak hosszúak közöttük, de engem most az érdekel, mennyire tudok már tervek szerint olvasni (mondjuk mostanában csak olyan könyveket rakok fel a listákra, amikhez kedvem van).


Játék szempontjából:


Imádom ezt a játékot, mégha meg is szívatott rendesen az első körben. Indie fejlesztés, megkockáztatom a legjobb történettel idén - és ez még a könyveket is üti, so sad. Jó mondjuk a Parázs vagy a Papírhercegnő sztoriját nem nehéz felülmúlni... (nem igazán szeressem őket) de egy egyszerű pixelhalmaz játék ne hasson már rám úgy, mint egy háromszáz oldalas jól megírt (!) könyv... ööö... ja de! Ezt nevezik tehetségnek.


- A Magical ReadAThon eredménye -



Áprilisban részt vettem a Magical ReadAThon kihíváson, amit itt találhattok meg, ezen a linken és jelentem... *dobpergés* Kiváló eredménnyel zártam.

Ezzel a legjobban magam leptem meg, mondjuk eszméletlen módon vágytam a könyvekre és az olvasásra áprilisban, így az elmúlt időszakhoz képest sokat olvastam, de nézzük meg miket:

Tehát a tárgyak és feladatok:

ANCIENT RUNES – Rúnaismeret: Egy könyv, aminek szimbólum, jelkép van a borítóján 


Így sajnos nem látszódik, de a könyvön japán írásjelek láthatóak, ha a megfelelő szögben nézed őket, egyébként mutassak róla képet? Na majd az értékelésnél! A Battle Royale az egyik kedvenc regényem, amiben sokkal több rejlik, mint elsőre tűnik.

ARITHMANCY – Számmisztika: Egy könyv, aminek szám van a borítóján vagy a címében 


Elolvastam és... hát nem tetszett, azt hiszem erről a könyvről írok legközelebb. 

ASTRONOMY – Asztronómia: Olvass el egy sci-fit

CARE OF MAGICAL CREATURES – Legendás lények gondozása: Olvass el egy könyvet, ami Mágikus Teremtményt tartalmaz VAGY egy Mágikus Teremtmény van a borítón

CHARMS – Bűbájtan: Olvass el egy fantasyt

DEFENCE AGAINST THE DARK ARTS – Sötét Varázslatok Kivédése: Olvass el egy olyan könyvet, ami titkos társaságról/klubról szól, vagy szerepel benne 


Ezt mindenképpen meg szerettem volna csinálni, anno egyik kedvenc tárgyam volt, mikor olvastam a könyveket, így alapnak számított nálam. Írtam már róla, egész jó élmény volt olvasni a könyvet, bár fáradtan néha nehéz volt koncentrálni, akkor újra kellett olvasnom azt a bizonyos részt, de nem bánom és akkor sem bántam.

DIVINATION – Jóslástan: Olvass el egy könyvet, ami próféciákat, jóslatokat tartalmaz

HERBOLOGY – Gyógynövénytan: Olvass el egy olyan könyvet, aminek a címében természettel kapcsolatos szó található (eredeti: nature-related) 


Én meg a növénytan... de hát úgy néz ki, hogy van hozzá affinitásom (kac kac), mert teljesítettem. A műről hamarosan írok, de fura volt az egész, inkább a Lány a hegyen hangulatához tudom hasonlítani, mert kevés dolog történik benne, de karakterépítésben hibátlan.

HISTORY OF MAGIC – Mágiatörténet: Olvass el egy történelmi regényt (eredeti: Historical fiction)

MUGGLE STUDIES – Mugliismeret: Olvass el egy mugli ismeretterjesztő regényt (eredeti: Muggle non-fiction) 


Kedvet kaptam hozzá, ezért elolvastam, bár fura, hogy pont a Mugliismeretet csináltam meg, a pl. a Bájitaltan helyett... a könyvről szintén írok majd hideget és meleget is.

POTIONS – Bájitaltan: Olvass el alkímiával kapcsolatos, vagy arról szóló regényt
TRANSFIGURATION – Átváltoztatástan: Olvass el egy könyvet, ami átváltozással foglalkozik / Alakváltás vagy hasonló téma VAGY olvass el egy könyvet, aminek macska van a borítóján

Hát nekem ennyi lett volna, ha lesz RAVASZ, akkor ezzel az öt tárggyal fogok szembenézni azon... ööö adjam fel most? 


- Pillanatkép -


Régen, talán írhatom hogy a fénykoromban, indítottam egy rovatot ezekkel a feltételekkel:
A szabályok:
Ahhoz, hogy játszani tudd, válaszold meg az alábbi három kérdést:
Mit olvasol jelenleg?
Melyik könyvet fejezted be mostanában?
Mit gondolsz, mit fogsz olvasni legközelebb?

Az alap:

Nagyon szeretem megtervezni az olvasásaimat és ezért úgy gondolom, hogy jó ötlet ezt a rovatot indítani, amely kéthetente vasárnap jelenik meg. Az eredeti rovat címe a WWW volt, de a kérdések kezdete megváltozott és úgy gondoltam, hogy jobb ha magyarosítok és így lett belőle Vasárnapi válasz.
Valamelyik nap pedig rámjött az, hogy hiányzik az olvasásaim ilyen rendszerezése, úgyhogy a Pillantkép sorozatom kiegészítem újfent ezekkel a kérdésekkel meg némi változtatással.

Mit olvasol jelenleg? maradhat, viszont a Melyik könyvet fejezted be mostanában? nem tudom, hogy fontos-e. Egyelőre igen, viszont lehet, hogy ki fogom szedni. A három kérdés közül viszont a kedvencem, a Mit gondolsz, mit fogsz olvasni legközelebb? amihez több oldalas listát tudnék mindig kreálni, úgyhogy ez tuti marad. Kiegészíteném még az alábbiakkal:

Melyek a várólistád új elemei?

illetve

illetve Milyen könyveket szereztél be az előző Pillanatkép óta?

Továbbá

marad az új Pillanatkép rovat megszokott eleme, lehetnek egy poszton belül további rovatok ahogy mostanában megosztottam őket kép + vonal elválasztással, plusz szeretnék ezentúl felrakni egy angol nyelvű regényt és egy nagyon régi várólistás elemet ide, a mit szándékozom előkapni részhez és ezt addig le nem szedni, amíg el nem olvasom. Hirtelen ennyi jutott eszembe, hogy mit kéne ide irkálnom, mert nagyon szerettem a VV-t csinálni és több infót osztanék meg, mint eddig. 

Tehát a periódus: kéthetente szombaton vagy vasárnap. Ez viszont lehet, hogy szeptembertől borul egy kicsit, majd meglátom, hogy fogok tudni vele bármit is csinálni. Mikor hogy.



Mit olvasol jelenleg?



Ezek az alapok (a hármasom régóta itt van, nem is lesznek leszedve egy ideig, bár a Szunnyadó parázs olvasása erősen tervben van, még ha azóta sincs hozzá sok kedvem), kivéve a Reboot, mert ő teljesen új cím. Egyik nap kedvet kaptam hozzá és egész gyorsan haladok vele, bár érdekes egy könyv, az tuti. Egyelőre bele tudok kötni, de megvárom a végét, adok neki esélyt, hogy más legyen, mint amit sugallni akar, de már idegesít a szerelmi szál - ebben tuti nem lesz változás. Hasonlít a Parázsra, bár ez ezerszer jobb annál. Nofene.

Melyik könyvet fejezted be mostanában?


Azóta csak ezt a kettőt (két ellentét: az egyik rövid, a másik tégla), plusz a Macskapásztort, de azt vagy tízszer már, mert annyira imádom, azért nem jelöltem még olvasottnak a molyon és mindenkinek a kezébe nyomtam már az ismerősi körömben (ld. egyetemen). 

Mit gondolsz, mit fogsz olvasni legközelebb?


Múlt alkalomra választottam ezeket a címeket, végülis maradhatnak... bár fentebb van egy májusi listám, az lesz a mérvadó... vagy nem. Néha csak úgy gondolok egyet és olvasok valami furát és váratlant.

Melyek a várólistád új elemei? avagy
Várólistám képekben 2. (beágyazva)





Van egy várólista mappám a gépen, abban tárolom az olvasni kívánt címeket és most rájuk esett a választásom. Nem tudom mennyi idő amíg eljutok hozzájuk, de jó szemmel tartani őket is, főleg a tankönyveimet / ajánlott olvasmányaimat.

Milyen könyveket szereztél be az előző Pillanatkép óta?

Huh sokat és fogalmam sincs hirtelen. Eskü a jövőben megmutatom őket... vagy nem. Van rá igény?

Egy régi várólistás




Régen Sandemo mániás voltam, ezt bizonyítja az a tény, hogy megvan a Jéghegyek népe sorozat és ez a regénye. Ideje olvasnom, bár félek, hogy már nem fog tetszeni...

Eddigiek (max 10):



Egy angol nyelvű


Megint mangázhatnékom van, legyen ő!

Eddigiek (max 10):


Egy VCs-s regény


Régóta szeretném olvasni, hátha most kedvem lesz hozzá!

Eddigiek (max 10):


- Könyvtárból jöttek -


Nem hoztam ki új könyvet azóta, így itt hagyom a korábbiakat, max annyi, hogy elvileg A kárhozott jön majd a Némaság helyére holnap, de erről majd úgyis írok.

Közülük olvastam (az előző óta):

Még nem, az újdonságokat részesítettem előnyben.

- A következő könyvtári olvasmányom -




Még mindig nem sok kedvem van olvasni, de már 70 oldalt lenyomtam. Szerintem ott borultam meg rajta, hogy a lány kidobta az ablakon a bátyja vázlatfüzetét a terhelő bizonyítékokkal és ez így nem tudom miért, de szíven ütött. A helyzet változatlan.

- A héten talált számok, amelyek kedvencek lettek -

Az Undertale-hez kapcsolódik, de spoileres egy kissé, csak óvatosan vele:


Na meg ezt:



- A következő értékelés(ek) -




Továbbra is igaz az, hogy felgyűltek az értékelni kívánt művek, ideje őket lecsökkentenem! Egy lekerült, kettő fel... meh, ez még mindig nem jó arány!


- Várólistám képekben 3. -


Érdekes lehet az Alkonyat jelenléte... igazából pakolás közben kedvet kaptam hozzá, azért gondoltam, hogy újraolvasom aztán meglátjuk meddig bírom. Ugye anno a negyediket és a másodikat iszonyúan untam / nem szerettem, most szerintem rosszabb lesz a helyzet, na majd meglátjuk.

Ó igen, szétszedtem háromfelé az alrovatot, hogy ne legyen túl hosszú a lista. Bár így is az, de legalább nem olyan vészes...








// várólista // Várólistám képekben //

Lehet, hogy jövő hónaptól lesz megint zárás, ezen még gondolkodom.

Lesd meg őket is!

4 megjegyzés

  1. "tálom" ezeket a posztjaidat, mert mindig annyira elcsábulok. :D
    Nagyon kíváncsi leszek hogy tetszik a Szunnyadó parázs (én is akarom olvasni), na meg a Lebegés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DDD Azért te sem panaszkodhatsz. :D

      Köszi. ^^ Sietek a Szunnyadóval, mert már vinném vissza. :D

      Törlés
    2. Na úgy látom tényleg nem tudok írni xD (*utálom)

      Nem tudom miről beszélsz :P

      Törlés
    3. Tudsz te. :DD Értettem, az a lényeg. :D

      Dehogynem. :P

      Törlés