>> Katt a többiek posztjáért a linkre! <<

>> Posztok és egyéb nyalánkságok <<

    

---

Főszereplőnk, akinek neve sincs - a szerző valószínűleg többek között ezzel akarta elérni, hogy általános jelenségként tekintsünk erre az egészre - egyik vizsgája alkalmával egy cetlit kap az egyik jóképű tanárától a férfi telefonszámával és hát innen tudjuk mi következik... Itt most el kell gondolkozzak, hogy történtek-e még megosztható dolgok, de sajnos a többit már spoileresnek tartom, ezért azt a maradék mérföldkövet, ami a kötetben szerepel nem fogom itt leírni. Szóval innen a lányt követjük és ezalatt megismerhetjük az egyetemi éveinek bizonyos részét.

Kezdem akkor a pozitív vonásokkal és előre írom, hogy az élménybeszámolóm - tehát hangsúlyozom újfent - nem a kritikám további része erősen negatív hangvételű, úgyhogy aki szerette és érzékeny erre, annak az olvasónak óvatosan ajánlom.

Szóval pozitív, hogy könnyen olvasható és szép a kiadás, nagyon tetszik a borító és a külalak, hiába a XXI. század kiadó ad erre a minőségre. Illetve tetszett még a könyv vége, az a csavar számomra egészen megfelelően lezárttá tette a művet és emiatt gondolom azt, hogy a szerző fejében sokkal jobban összeállt a történet, mint ahogy a lapokra került, viszont ezért nem szeretem a röpke, kvázi 200 oldalas műveket, a tömörség nem mindig jó, ahogy most sem. Nem jött át a lényeg. A bőbeszédűséggel lehet, hogy az írónő jobban tudta volna indokolni az egyes eseményeket...


És jöjjön a negatív vonások sora, amiket megfigyeltem olvasás közben és nekem nagyon nem jöttek be:

1. A szereplő totálisan semmilyen, nincs motivációja és inkább unszimpatikus
Az első és harmadik kizárhatná egymást, de mégsem, mert arra vonatkoznak, hogy mit tudunk meg róla, ugye ez a semmit és hogy milyen érzéseket kelt, vagyis, hogy negatívakat. Ez egyébként azért szomorú, mert én szoktam értékelni azt, ha valaki mondjuk teszem azt, gonosz. Vagy szomorú, vagy kiégett, vagy egy patkány, mert legalább érzelmeket generál az olvasóban is. Itt viszont, ezzel a teljes apátiával és kiégettséggel, amitől a szereplő teng és leng, nem igazán. Szörnyen unalmas, hogy nem csinál a karakter semmit és még a gondolatai sem érdekesek, vagy fontosak, semmit nem árulnak el a másikhoz való viszonyáról. Én, aki két szakkal, egy bloggal, meg hatezer másik kitalált feladattal már félek attól, hogy unatkozni fogok, annyira nem tudtam vele azonosulni. Ezzel így még semmi bajom nem lett volna, mert hát persze, vannak ilyen személyiségek, de a többi ponttal együtt kénytelen voltam ezt is megemlíteni, mint zavaró tényező.

A motiváció hiányáról eddig mélyen hallgattam és ez nem véletlen. Illetve ennek nem léte fáj a legjobban. Olvastam anno Hercsel Adél művét a Magyar szeretőkről, ott az írónő olyan szépen felvázolt mindent és ezért sajnálom, de nem tudom elfogadni, hogy itt a semmiből születik ez a kapcsolat. Oké, teóriám van miért, de nem találtam ezt meg benne és sajnos engem az adott író gondolata ilyenkor jobban érdekel a témában, vagyis az, hogy szerinte mi megy végbe egy ilyen helyzetben lévő lélekben, hogy aztán az én saját véleményemmel ütköztetni tudjam. Tanulni akarok a könyvekből, de ez így meg nem jön össze. Azt hiszem, ezek alapján, ez a regény tényleg nem nekem készült. Egyébként azt vettem ki, hogy a szeretethiány a mozgatórugó, de a bővebb lélektani felvázolásig nem akartam eljutni és mivel ez nem feltétlen van így, nem vettem alapnak a gondolatom, még ha értelmes lenne is. Az emberekben lévő nihilnek pedig szintén van oka, ó, de még mennyire, hogy van! És itt ez érdekelt engem igazán.

Egyéb mondatok is akadnak, amik a vizsgaidőszak végén iszonyúan fájtak:

"Eltelik pár perc, mire rájövök, hogy azért látom magam rondábbnak és szürkébbnek, mint általában, mert kiégett az egyik körte a lámpában, és sötétebb van."

2. Általánosítás
Ez az a pont, amit eddig emlegettem és amin itt nem tudok napirendre térni. Bárhová lépünk a regény képzeletbeli helyszínein, mindenhol csak ezt a "puncs" jelenséget látjuk és én nem tudom ezt alapnak venni. Ezzel a jelenséggel, a három képzés alatt, amit volt szerencsém már az egyetemen elvégezni / éppen szenvedni vele, egyszer nem láttam. Lehetséges, hogy van, sőt nem vagyok olyan naiv, hogy azt írjam, hogy nem létezik, mert van, de nem így és ilyen formában és legfőképp nem mindenhol, mindenkor.

Akkor leszögezem előre az értékelés kvázi közepén: ez a kötet nagyon meg akarja mondani milyen az Y generáció, de nem ez a jellemző arra vagy a teljes egészére. Többféle oldalon megnéztem, hogy pontosan melyik korosztály, a hanyadik évben születettek kerülhetnek ide és meglepő, de egész nagy kategóriát lefednek: a 80-as évek végén és a 2000-es évek elején születettek kerülnek ide, na meg a köztük lévő 90-esek is. A technológia befolyásol minket, azért a többes szám, mert ugye én is ide tartozom. Mucha Dorka egy olyan szereplőt és mellé környezetet alkotott, ami nem pont így és nem pont mindenkire igaz, úgyhogy én ezt a regényt nem tudom általános igazságként elfogadni és valamiért zavar, ha valaki ez alapján próbálja megítélni ezt a csoportot. Sőt. Több olyan emberrel találkoztam, aki nem égett ki, aki megkapja a szüleitől a szeretetet és pislákol benne az, hogy ő többet akar.

A másik része ennek a pontnak a szereplő semmilyensége. Ez a kiégés pedig nem lehet generációszintű, mert emberenként változik. Meg mikortól számít valami általános jelenségnek? Hogyan lehet ezt mérni? Minden generáció megküzd a maga terheivel és a kiégéssel, de nem hiszem, hogy az Y járt a legrosszabbul ezzel. Más korosztályban szintén megvan ez, de nem ilyen indokkal.

Ha kaptunk volna egy hosszabb, jobban kifejtett cselekményt és sokkal kidolgozottabb karaktert, aki nem unszimpatikus minden egyes megnyilvánulásával és ha nem csak azt lehetne látni jóformán a regényben, hogy mindenki ilyen egészségtelen kapcsolatok rabja, akkor azt mondtam volna, hogy rendben, ezt el tudom fogadni.


3. Ez nem puncs kapcsolat
A puncs kapcsolatok alapja az érdek - igen, beleolvastam a szakirodalomba és igen, azóta feldobja az egyik ilyen oldal hirdetését a Google, köszi nyomkövetős cookie. Itt pedig ez nem jelenik meg. Ez a lány olyan, mint egy fekete doboz, mert a működésébe nem látni bele, de egyet tudni: ő sem tudja miért megy bele. Szerintem ez pedig nem felel meg az ilyen kapcsolatok működési elvének, azt pedig a kisregény háromnegyedéig nem tudjuk meg, hogy pénzt kap minden egyes találkozóért... és a pénz, mint motiváció egyszer sem jelenik meg leírva. Úgyhogy továbbra sem tudom úgy venni, hogy a lány mozgatórugója kezdetben anyagi jellegű, vagyis továbbra is azt vallom, hogy még ő sem tudja, miért vesz részt benne.

4. Minden szar
A regény világképe elég depresszív és modernül kifejezve minden szar. A szerző itt próbál rávilágítani erre a problémára - a motiváció nélküli életre - és azt nagyítani, de ha egy generációról szól és általánosít, ahogy a szereplő egyébként ki is mondja, akkor a másik oldalt szintén érdemes megmutatni. Nem minden mindig rossz és nemcsak ilyen kapcsolatok léteznek ebben a generációban. Ha egy korosztály bemutatása a téma, azt nem lehet röviden megejteni, ehhez nem elég kvázi kétszáz oldal.

5. Túl rövid
Ez pedig az alfa és omega ennél a könyvnél. Én hiszem azt, hogy az írónő fejében összeállt a történet, de azt nem tudta átadni az olvasói számára. A szereplő személytelensége helyett egy kidolgozott karakter jobban átadta volna a lényeget.

6. Idősíkok
Teljesen megkavarja az egész regényt és jobban preferáltam volna ha egyszerűbb a szerkezete és cserébe sokkal többet megmutatóbb, mint amilyen kusza most. Letisztult, vagy legalábbis egyszerű folyamatokat nem látok benne, ezzel a két síkkal az egész könyv ködös és élvezhetetlen.


Tehát összesítve megoldás lehet a szeretethiány, de nem tudom, hogy mennyire képzeltem ezt bele, ezért én magamtól nem fogadom el, mert nem erre tart a regény. Sok jót nem tudok róla írni, de azt hiszem megnéznék még egy regényt az írónőtől, mert ez most nem győzött meg, viszont valamiért azt érzem, hogy érdemes még egy esélyt adni. Főleg ha ilyen nem szokványos témákat választ.

Úgyhogy ajánlani ezek után nem tudom, hogy lehet-e, de ahogy szoktam írni, mindenkit arra buzdítok, hogy próbálja ki magát és olvassa el azokat is, amik nem tetszenek nekem / másoknak, mert ki tudja. Úgyhogy ajánlom, ha nem zavar a szereplő közönyössége vagy ha kíváncsi vagy a szerzőre.