„Néhány helyen az idő erőtlen és alkalmi jelenség.”

Az alábbi projekthéten veszek részt az értékeléssel:

„Megtanultam, hogy nincsenek gonosz emberek. Ellenben tele van a világ vesztesekkel. Gyerekek, akik már születésük pillanatában a rövidebbet húzták. Lehet, hogy nem verték bőrszíjjal és nem erőszakolták meg őket. De az emberi közöny és a gondoskodás hiánya is elég lehet.”

Az alábbi projekthéten veszek részt az értékeléssel:

Thor és Loki a Marvel univerzumban

Gaiman már a Bevezetőben elregéli nekünk, hogy miért nyúlt most az Északi mitológiához és miért meséli el őket újra... persze nem az összes mondát.

,,A skandináv mitológia számomra Ragnaröktől vált maradandóvá, kísértetiesen jelenvalóvá és érvényessé, miközben más, sokkal alaposabban dokumentált hiedelmek a régmúlt részének érződtek."

,,Nagyon sok skandináv történet nem maradt fenn, nagyon sok mindent nem tudunk."

,,Igyekeztem a legjobb tudásom szerint a lehető legpontosabban és legérdekesebben újra elmesélni ezeket a történeteket és mítoszokat."

Ez a mű egy válogatás a javából, azokból a történetekből, amelyekben Odin, a többi istenséggel uralkodik: kezdünk egy bemutatással, majd teremtéssel és a Ragnarökkel is foglalkozunk egy keveset, közben szó esik a Valhalláról és mindenféle északi kifejezésről, amit már hallottam valahol, de csak itt hagytam, hogy elmagyarázzák nekem. Középpontban pedig a kegyetlen istenek állnak, akik valahogy itt nem tűntek olyan félelmetesnek, mint vártam. Körülbelül, röviden és tömören ennyi a történet.

,,A kezdetek előtt nem volt semmi: se föld, se menny, se csillagok, se égbolt, csak a formátlan - alaktalan ködvilág és a szakadatlanul égő tűzvilág."

A szerző számomra olyan, mint a matekpélda, tudjátok, az, amivel a statisztikánál gyötört meg minket a matektanár: ha egy kalapban x darabszámú jó mű és y darabszámú kevésbé tetszetős regény vagy novelláskötet szerepel, akkor mennyi a valószínűsége annak, hogy a jót húzom ki? (Kedvező per összes, de ez most mindegy...) Na kb ilyen Gaiman, azt tekintve, hogy nem tudom, hogy hány darab van egyik vagy másik kategóriából tőle a kalapban, amikor kiemelek egy-egy címet. Az Északi mitológia az előbbibe tartozik, ha már nagyon ennél a példánál maradunk, de nem tudom, hogy később mit húzok ki, egyelőre itt vagyok és örülök, hogy egy nekem tetsző művet sikerült kiragadni abból a bizonyos kalapból. Ám a választásom nem volt minden tudatosságot nélkülöző: bevallom, egyáltalán nem ismertem az északi mitológiát és érdeklődően fordultam a téma felé (plusz vonzott a szerző) és annál jobb vezetőt, mint aki bevallása alapján a skandináv mitológia a kedvence, nem is lehetett volna találni Neil Gaimannél. Ehhez csak még annyit tennék hozzá, hogy imádom a mitológiát és azt, ahogyan a különféle népek elképzelik az isteneket és a világot, de ahogy Gaiman leírta: mindez csak akkor érdekes, ha különféle nézőpontokból szólnak a legendák és ő is egy saját hangvételt képvisel.

Loki a Marvel szerint

Az értékelés kvázi elején már látom: nem fogom hosszan ecsetelni miről szól ez a könyvecske, már csak néhány rövidke bekezdést engedjetek meg nekem. Tehát a fentebb is említett rövid bekezdés és jellemzésben, amelyben Gaiman felvázolja a három legtöbb szereplő és egyúttal a legismertebb istent  - Odint, Thort és Lokit - már feltűnik, hogy egy kemény világról lesz szó. Hát milyen valóság az, ahol Odint ezzel jellemzik, hogy ő a ,,bitófa istene, a szállítás és foglyok istene", na meg az sem semmi, hogyan jutott a rúnákhoz kötődő tudásához. Thor jó, Loki pedig nem, ő a szörnyek istene, de hogy ez pontosan mit jelent, az kiderül a műből a későbbiek során. Ez a kis kitérő pedig olyan kezdőknek, akik csak most ismerkednek a mitológia ezen részével, jól jön és a szerző nem hazudott: őket hármójukat ismerhetjük meg a legjobban a történeteken keresztül, bár a többi istenség is tiszteletét teszi egy-egy körre.

A könyv legjobb jelenete, de ezt valahonnan ismertem, csak nem tudtam, hogy honnan. Mostmár igen.

Ahogy fentebb is írtam, van itt minden: a szerző bár szétszedte a mítoszokat, így inkább olyan, mintha egy novellafüzért olvasnánk. A helyzet mondjuk nem ilyen egyszerű, mert olyan formája van, mint a régen olvasott mitológiás könyvemnek... jó, ennek a hasonlatnak leírva nincs értelme, meg különben is, az a görögökről szólt, a most tárgyalt pedig az északiakról, a különbség óriási. Azt akartam ezzel mondani, hogy a szerző meghagyta a formát annak, amit én átlagosnak veszek ha valaki ilyen mondákat akar összegyűjtve kiadni. A teremtéssel kezdünk és haladunk szépen lineárisan a sztorikkal, bár kettő között eltelt idő mindig homályba vész, de hát istenekről van szó, akik örökkévalóak ugye... vagy nem? Ragnarök... hát arról is van szó, de hogy milyen formában, azt most nem árulom el. A történeteket könnyű olvasni és gyorsan lehet a könyvvel haladni, közben pedig az egész folytonosnak hat, dacára a fentebb is említett kortalanság érzésének, ami két sztori között lebeg. Közben érdekes párhuzamokat vettem észre más mondakörökkel, vagy éppen jelenetekkel (pl a kilenc világot összekötő fa, a három nővér aki vigyáz a kútra és máshol sorsfonalakkal játszanak), emiatt máris egy deja vu utazásban volt részem, már csak azt kellett kitalálnom, hogy honnan ismerem én ezeket a motívumokat, de egynémelynél azt hiszem rájöttem.

A kilenc szintet összekötő fa

A sztorikból gyönyörűségesen ki lehet venni, hogy egyes istenek milyen jelleműek, hogy Odin mennyit képes feláldozni a tudásért, hogy Thor milyen buta meggondolatlan tud lenni időnként, de jó szándékú és hogy Loki milyen alattomos. Egyébként nélküle unalmas lenne ez a könyv, sok kalandnak ő az oka, de néha a megoldása is.

,,Mert amikor csak valami baj üt be, először mindig az jut eszembe, hogy Loki hibája. Ezzel sok időt megspórolok."

Rengeteg Loki és Thor jelenet van, így sokszor megfigyelhettem milyen kapcsolat van köztük és ez igaz a többi istenre, bár csak mérsékelten. Egynémely történet unalmas, de vannak köztük nagyon is izgalmasak, illetve engem komolyan Loki érdekelt egyedül. Bevallom Thor annyira nem izgalmas, nemúgy mint a korábban említett bajkeverő, az ő logikája és gondolkodásmódja keltette fel a figyelmem nagyon. Többet igényeltem volna belőle, mégha ígyis mindenhol ott volt. Még! Kérek még belőle! Azért a többi szereplő sem marad hátul ha a saját érdekükről van szó:  például Fenrir esetében iszonyúan kegyetlenek voltak és még több mellékszereplő járt pórul ugyanezen ok miatt.
A történetek vagy bizonyos részeik könyörtelenségről árulkodnak legtöbbször és ezek közül - most meglepek mindenkit - A költészet söre tetszett illetve Freya szokatlan esküvője, de ezeken túl is mindegyik szotri sajátos jellegű és informatív, elárulnak valami fontosat a benne szereplőkről. (Bár az emberek - istenek kapcsolatáról nem sokat tudtam meg, ellenben az óriásokról annál többet.)

Érdekel a világ, ezért találom túl rövidnek a könyvet, de ha visszagondolok rá, mindent a helyén érzek és nem igazán van hiányérzetem, maximum annyit tekintve, hogy érdekelne még egy-két kaland Lokival és Thorral. Úgyhogy maximálisan ajánlom ezt a művet, megéri olvasni, megismerkedni az északi mitológiával, ha pedig ismered, akkor lesz egy alapod az összehasonlításhoz. Egyszer majd újraolvasom, de akkor már remélem szélesebb körű ismeretem is lesz hozzá... ó és még valami: a világa durva, csak akkor olvasd ha felkészültél rá (bár szerintem Gaiman enyhített ezen a részen és nem ezen van a fő hangsúly).

,,Loki már csak ilyen volt. Akkor is nehezteltél rá, amikor a leghálásabb voltál neki, és akkor is hálás voltál neki, amikor ránézni se bírtál."

Csillagpor // Amerikai istenek // Sosehol // Óceán az út végén // Elveszett próféciák // Coraline // A temető könyve // Tükör és füst // Anansi fiúk // Törékeny holmik // Sandman – Az álmok fejedelme – Prelűdök és noktürnök // Farkasok a falban // Szerencsére a tej // Sandman – Az álmok fejedelme – A babaház // Felkavaró tartalom // Sandman – Az álmok fejedelme – Álomország // Sandman – Az álmok fejedelme – Párák évszaka // Köztesvilág // Ezüst Álom // Kilátás az erkélyről // Ne ess pánikba! // Spawn: Kezdetek 2.

A rovatom megszüntetése mellett döntöttem, mármint úgy, hogy különálló cikksorozatként létezzen. Egyszerűbb, ha minden értékelés végén megosztom a külföldi borítókat na meg az arról szóló véleményem. Az eddigi részeket itt találod.


Kicsit olyan érzésem van ezeket a borítókat figyelve, hogy mindegyik külföldi kiadó (kivéve a lengyel és a német na meg a hazai) Thor kalapácsával akarta volna eladni a művet: ,,Figyelj már, nem tudod, hogy mi az, hogy északi mitológia? De Thorról meg a fegyveréről hallottál már nem? Tökéletes." Hát kb ilyen érzésem van, amikor ezekre a képekre nézek, itt már csak a szépségről az dönt, hogy melyik kalapács (na meg a háttér) a kidolgozottabb... (Mint a YA könyvek ruha szépségversenyén.)

Úgyhogy értékelem az Agave Könyvek egyedi koncepcióját, ő a különdíjas, de nekem a lengyel tetszik a rúnákkal a legjobban (Odin rulez), a kalapácsos koncepciók közül pedig a svéd jön be, nagyon szépen szerkesztették meg azt.

Köszönöm, hogy elolvastad!