Vértestvérek Kiéhezettek Köztesvilág Maigret csapdát állít Közel a tűzhöz Sabriel Örökké a tiéd Szellemek a fejben Az Elveszettek Szigete Lux
Posted by : Liliane Evans csütörtök, október 22, 2015


Sorozat: -



   



Emma Donoghue É.K.Sz. szerzőm kb A szoba elkezdése óta, bár abban csak féltávig jutottam el... egyszerűen anno fogalmam sem volt mit kezdjek vele, hiszen szokatlan a szemszöge és valahogy nekem akkor - azon a vonatúton Pestről visszafelé - picit sok volt, de azóta nem hagy nyugodni az a mű. Ezért gyűjtöm, gyűjtögetem Donoghue regényeit, hogy majd jól kiolvassam mindet és így került utolsó előttiként hozzám a most tárgyalt kötet. Először egyébként a könyv borítójára figyeltem fel, a művész valami iszonyúan jó munkát végzett de erről majd később fogok bővebben írni a következő Borítómustra keretén belül  és csak ezután tévedt a szemem az alkotó nevére, de akkorra már tudtam, hogy ez kell nekem.

Lehetne az Érzékek tánca az Átmeneti üresedés kistestvére is, bár az előbbi korban teljesen különbözik Rowling művétől, hiszen Donoghue a 19. századi San Francisco-i világba rángat el minket, ahol megismerhető a bordélyok világa, a kizsákmányolást már kimaxolták a gazdagok és a munkásosztály lázad na meg ott és akkor egy gyermek csak teher, főleg egy kurtizánnak illetve aki naiv, azt bizony könnyen át lehet ejteni. Ilyen szereplő Blanche, aki barátnőjével, Jennyvel egy kisebb településen húzza meg magát bizonyos okok hatására, de tragédia történik és a nőnek szembe kell néznie addigi életével, az új problémákkal és még egy gyilkossági ügy részleteivel is.

Forrás
Az Érzékek tánca nem egy könnyű olvasmány, bár a fülszöveg alapján egyszerű kriminek tűnik - megnyugtatok mindenkit - nem az. A könyv hátulján lévő ajánló nagyon csalóka ilyen téren, hiszen sokkal másabb élményt ígér vagy legalábbis azt olvasva egy teljesen más világot és sztorit képzeltem el, mint amit végül kaptam. Bár kriminek tényleg krimi - azzal nem vitatkozom - de sokkal jobban és mélyebben lemegy a mocsokba, mint a többi hasonló regény szokott. Az Érzékek tánca nem való mindenkinek és főleg nem lehet olvasni akármikor, erre fel kell készülni. Persze lehet, hogy más olvasó nem fogja ezt olyan drasztikusan venni, mint ahogy én teszem, de egész egyszerűen ez az, ami nagyon megmaradt bennem: kevesebb a mocsok, mint J. K. Rowling Átmeneti üresedésében, de azért ez is befeketíti az olvasóját.

Ez a kötet nagyon erős a környezeti ábrázolásban, hiszen nem mindegyik iromány hat így rám. Ha az eddig olvasott könyveim nézem, akkor be kell valljam, nem mindig sikerül elérnie a szerzőknek, hogy részletesen érezzem a művekben lévő világokat körülöttem illetve azok valóságot bemutató oldalait... bár a most tárgyalt sztorira ez nem vonatkozik. Az Érzékek tánca ezen kívül még abban is az élen jár, hogy rossz érzéseket kelt az olvasóiban - na de nem azért mert rossz lenne - és műveli mindezt magas szinten a leírásaival és persze az alaptémákkal, hiszen elég sok kifejtenivaló jelenik meg a lapokon: a gyermekotthonok kegyetlensége, a rasszizmus, a bordélyok világa, az emberi jog kérdése, gyermekmolesztálási botrányok és még lehetne sorolni. Bár először azt hittem, hogy nem lesz részletes a bemutatás, de így, hogy az egész könyvet elolvastam, rájöttem, hogy de. Elég az, amit Donoghue bemutat, mert bár lehetne sokkal bővebb is a nyomor leírása, mégsem kell ennél részletesebb korkép, hiszen ennyi pont elég a tökéletes egyensúlyhoz és világhoz, amiben a karakterek mozognak - a több durva részlet már túlzás lenne. Viszont elgondolkodtam rajta, hogy miért hatott rám így a kötet, amikor már olvastam ennél durvább dolgokról - meg gusztustalanokról - is mindenféle rosszullét nélkül és azt hiszem rájöttem miért történt így: a szereplők belemélyednek a mocsok legmélyebb bugyraiba. Itt nem az történik, hogy a rossz helyzetben áll helyt egy jó karakter, hanem sokkal emberibbek a szereplők, a valósabb fajtából: kihasználják a helyzetüket, még ha az számomra nem erkölcsös SPOILER (kijelöléssel olvasható) (pl. amikor Blanche elveszi a Júdáspénzt, azért hogy boldogulni tudjon pedig attól iszonyodnia kellett volna) SPOILER VÉGE, vagy az édeshármas azon a bizonyos helyen. Számukra ez természetes, én pedig rosszul vagyok tőle és nem elítélően rosszul. hanem a fentebb írt módon, mert a bűn a bőrömbe ivódott és émelygek tőle.

Forrás
A regény lassú cselekményű, mert inkább a szereplőkön van a hangsúly, amit Emma Donoghue a két idősíkkal nagyon jól kidolgozott. Egyrészt a jelenben járunk, amikor már Blanche egyedül van és muszáj helytállnia a környezetével szemben, meg van egy múltban játszódó történetszál is, amikor Jenny illetve az ő barátsága elkezdődik. Nem a nyomozás áll a középpontban - az számomra mellékes elem - hanem a karakterek és a múltbeli szálak, illetve a jelenkori helytállások a különféle helyzetekben. Egyébként az is eléggé érdekelt, hogyan változnak a szereplők x idő alatt, hogyan jutnak el a régi jellemüktől az újig és szerencsére ezt is megkaptam.
Ezekben a szálakban az-az érdekes, hogy a szerző egy megtörtént esetet dolgozott fel a lehető legtöbb forrás felhasználásával, tehát Donoghue rekonstruálni akart egy bűnesetet  az ő teóriája alapján, amelynek mai napig nem lett meg a gyilkosa. Viszont mivel az egész sztori nem a nyomozásra terelődik, hanem az áldozat személyére, ezért sok helyen nem olyan izgalmas vagy pörgős, mint szeretném hogy legyen. Viszont nem panaszkodom, mert így legalább átjön a hangulat, de nagyon durván... viszont a csavar léte egy pici panaszkodásra ad okot, méghozzá azért, mert hamar kitaláltam, az elsütése előtt jóval. (Kevés szereplővel mondjuk nem nehéz kitalálni a dolgot.)

A karakterek régen valóságos személyek voltak, de nem mindent emelt át a szerző a történelemből, hiszen rengeteg a homályos folt, de a történet után egy nagyon jó összefoglalót készített arról, hogy melyik szereplőről mit lehet tudni pl Jennyről. Egyébként az egész kötetből számomra Blanche volt a legizgalmasabb karakter. Az ő jellemén sokat gondolkodtam és a főkérdésem az volt, hogy a lány buta-e, de végül arra jutottam, hogy nem az, inkább tudatlan néha, de nem érthet mindenki mindenhez, úgyhogy ezt teljes mértékben megértettem. Végiggondolja a lehetőségeket és a legjobb tudása szerint dönt, meg cselekszik. Bár időnként meggondolatlan, de csak túl akarja élni ezt az egészet és a könyvben tetten érhető az ő fejlődése több szempontból is. Viszont sajnos nem kedveltem meg sem őt, sem a barátnőjét Jennyt, egyszerűen nem kerültek közel hozzám - inkább sokszor szántam őket. A férfiakat meg szívből utáltam, főleg az ingyenélő bagázst.
,,Egy csiszolatlan gyémánt, ez vagyok én."
Ez a könyv tökéletes arra, hogy bemutassa, hogyan csúszik le egy ember mélyre és hogyan kapaszkodik vissza. Hogy milyen könnyen tönkremehet egy élet és ezért olyan nyomasztó.

Nem lehet semmi jót várni, vagy ha igen, abban sem lesz sok köszönet.

Ez az idézet pedig jól szemlélteti mire gondoltam, mikor a regény nyomasztó hangulatáról értekeztem, hiszen kinek jutna eszébe a boldogságot a tetűhöz hasonlítani?
,,A boldogság éppoly megfoghatatlan, mint a tetű: az ember érzi, ahogy csiklandozza, amikor elsurran mellette, de az ujja a semmit markolja."
A francia szavak szószedetét pedig köszönöm a kiadónak (meg aki dolgozott rajta), később még hasznos lesz (bár nincsenek sorban, de ez már mellékes).

Ajánlom mindenkinek, de csak óvatosan fogyasszátok!
,,Ahogy táncolsz, az kész művészet, nincs senki, aki hozzád fogható."



                                                        10 / 9 pont


Amiben az Érzékek tánca erős:

- a hangulatban (nyomasztó)
- a karakterek kidolgozásában

Amiben nem az:

- néha túl hosszúnak tűnik

Jelölések az év végi nagy Blogos Párbajra:

- legnyomasztóbb regény 2015-ben

Ha tetszett a bejegyzés, itt tudod megrendelni a regényt:


Az Érzékek tánca az Alexandra Kiadó gondozásában látott napvilágot 2015-ben gyönyörű kiadásban.

Emma Donoghue ezennel véglegesen belépett az É.K.Sz. szerzők közé.


- A szerző magyarul megjelent művei -


Ebből az Érzékek táncát és A szobát olvastam (az utóbbit félig).

- A spoileres trailer (legalábbis én nem lőttem le a könyv elején lévő Minispoilert) -


Köszönöm, hogy elolvastad!




Fülszöveg:

Emma Donoghue filmszerűen pergő regényének alaptörténete egy gyilkossági eset: az 1870-es évekbeli San Franciscóban lelőttek egy fiatal nőt, s a gyilkost nem sikerült kézre keríteni…

1876 nyarán egész San Francisco a hőségtől szenved, ráadásul himlőjárvány tizedeli a lakosságot. Blanche Beunon, a varázslatos szépségű francia bártáncosnő ezekben a napokban barátkozik össze az ugyancsak francia bevándorló Jenny Bonnet-val. A férfiruhában járó Jenny fékezhetetlen szabadságvágya és megalkuvást nem tűrő természete megbabonázza Blanche-t, s hatására úgy dönt, elhagyja szeretőjét, akit addig ő tartott el.

A két nő egy San Francisco közeli településen húzza meg magát, mígnem egyik este az ablakon át valaki lelövi Jennyt. Blanche kétségbeesetten próbál a gyilkos nyomára bukkanni. Helyzetét súlyosbítja, hogy egykori szeretője mindenéből kiforgatta, és egyéves fiukat is elrabolta. Miközben Blanche elszántan küzd a gyermekéért és az igazság kiderítéséért, Jenny nehéz terhekkel teli múltját is megismeri. Vajon ki és miért ölte meg a szókimondó Jennyt?

A bohém alakokkal teli, bevándorlók színes forgatagától nyüzsgő San Francisco szinte megelevenedik a regény lapjain. A lebujok mámoros éjszakai forgataga azonban csak díszlet, mely mögött ott lappang a nyomor és a kiszolgáltatottság. Hogyan boldogulhat ebben a világban, s miként szerezhet érvényt az igazságnak egy egyedülálló nő?
Szerző: Emma Donoghue
Sorozatcím (kiadói): -
Sorozatcím: -
Cím: Érzékek tánca
Eredeti cím: Frog Music
Eredeti megjelenés: 2014
Kategória: felnőtt irodalom, történelmi fikció, krimi
Fordító: Csonka Ágnes
Oldalszám: 400 oldal
Kiadó: Alexandra Kiadó
Megjelenés: 2015
Ár: 3.699 Ft


   




Jelölések az év végi nagy Blogos Párbajra:

- legnyomasztóbb regény 2015-ben

Mit gondolsz? Kíváncsi vagyok a véleményedre!

Subscribe to Posts | Subscribe to Comments

- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -