Crystal Brook mindig is a család fekete bárányának számított; a savantoknál azonban komoly probléma, ha valaki nem törődik a saját természetfeletti képességeivel. De Crystalt egyáltalán nem 

érdeklik ezek a dolgok, ráadásul a suliból is eltanácsolják, így végképp nem számíthat sok jóra a jövőt illetően. Diamond, a nővére mindenben Crystal ellentéte: tehetséges, ambiciózus; ő a család 

üdvöskéje. 

A két lány Denverbe utazik, ahol egy véletlen folytán megismerkednek a nagyon dögös, nagyon menő hét Benedict testvérrel. Diamond egy pillanat alatt fülig szerelmes lesz, és hamarosan már az eljegyzésére készül; Crystalt azonban nem hatja meg a fiúk sármja… Épp ellenkezőleg! Úgy érzi, Xav Benedictnél idegesítőbb fickóval nem találkozott még az életben. 

Diamond esküvőjét Olaszországban, Velencében tartják; itt gyűlik össze a két nagy család az ünnepre. Közös ellenségük végre elérkezettnek látja az időt a támadásra. Crystalnek és Xavnek össze kell fognia, ha meg akarják védeni a szeretteiket; és megfejteni egy rég eltemetett titkot, ha győzni akarnak…

Figyelem! A kötet a Lélektársak sorozat harmadik, egyben befejező része is!

Számomra ez a regény az ez évi egyik legjobban várt könyv volt. Bevallom, szörnyen döcögős volt a kapcsolatunk első kötettel és úgy voltam vele, hogy ez csak egy átlagos ifjúsági történet. Jött a második rész, aminél igencsak meglepődtem, hogy milyen jó volt és alig vártam a befejező részt. És jött a harmadik is, aminél már teljes mértékig meggyőződtem, hogy az írónő tud írni és hogy biztosan kíváncsi vagyok még a többi regényére is.

Igen, Xav miatt vártam a könyvet és attól féltem, hogy ez a nagy lelkesedés az olvasás rovására fog menni, ezért sokkal jobban figyeltem arra, hogy mit olvasok, még hajnalban is ezen gondolkodtam (alvási problémák mikre nem jók) és rájöttem egy-két dologra.

Tehát én olyat még nem olvastam, hogy egy sorozaton belül ilyen mértékű kreativitása legyen egy írónak és - minek lehessen nevezni? - helyzetfelismerő képessége, ha úgy tetszik, mert mind a három regény más volt, totálisan ellenkező irányúak voltak és a legjobban a harmadik résznél tűnik ez ki. A helyzetfelismerést arra írtam, hogy rájött és egy olyan témát választott, amivel még sokáig lehet gyurmázni anélkül, hogy a minták ismétlődjenek. Mindhárom lány (Diamondot most nem veszem ide, őt nem ismerjük meg annyira) más és máshogyan is találkoznak a lélektársaikkal és teljesen különbözik az irány, ahonnan jöttek.

Műfaj: ifjúsági regény.

A történet főhősnője Crystal, akinek nővére, Diamond, abban a szerencsés helyzetben van, hogy megtalálta a lélektársát és az esküvőre készülnek. Vőlegénye Trace Benedict, akinek öccse, Xavier a legidegesítőbb ember, akivel a főhősünk valaha találkozott, már első pillantásra ellenszenves neki a fiú és pechére mindig összefutnak. Velencében járunk, ahol Crystal és Xav egymással versengenek ki tud jobb bulit csinálni a házasulandó párnak. Ezután felpörög a cselekmény és felmerül a kérdés vajon van olyan ember, aki képes a lélektársi kapcsolatokat befolyásolni?

A regény a várthoz képest (a mérce itt a Phoenix kötet) sokkal lassabb és számomra egy kissé unalmasabb volt a feléig, talán azért, mert az első nagyobb egység a leánybúcsúig inkább karakterbemutatás és ez egy kissé vontatott. Ekkor találkozik Xavval és inkább a lány gondolatait ismerjük meg, míg a második egységnél már kevesebbet olvashatunk ebből és az írónő inkább megmutatja milyen Crystal valójában és ez sokkal jobban tetszett, mint a regény eleje és sokkal izgalmasabb volt, itt már volt miért aggódni. Ezzel az egységgel tényleg nem volt problémám, viszont az elsővel már akadt és pont Crystal miatt.

Crystal karaktere másabb mint Phoenixé, szerintem ő sokkal jobb és komplexebb. Itt a lány inkább saját magával, a gondolataival küzd és nagyon hajlott a nyavalygásra, az önsajnáltatásra és az önzésre, amiért én dühös voltam, mert azt gondoltam, hogy a második után ez egy mélyrepülés. A problémái közelebb állnak egy ,,átlagos" tini világához, mint mondjuk Phee vagy Sky esetében és ezért közelebb is állhat majd az olvasói közönséghez, mint mondjuk az előző kettő regény. Crystal csúnyának látja magát és önértékelési gondjai vannak, társulva az önbizalomhiánnyal. A kötet elején, hangsúlyozom. A végére inkább a bátorságra és a benne lévő szeretetre helyeződött a hangsúly és már nem olyan narrálást kaptunk, mint korábban. Tetszett vele kapcsolatban az első részben, hogy kívülállóként nézhettünk a Benedictekre, igaz, hogy nem ezt szoktuk meg és ezzel együtt jó volt ez az újítás. Ezzel együtt a kedvenc részeim még mindig azok voltak, amelyek a fiúk körében játszódtak és bár tetszett a fenti újdonság, azért fáj a szívem a sok kihagyott jelenet miatt, amik a Benedict fiúkkal játszódhattak volna.

Amúgy az jutott eszembe, hogy a két testvér helyzete és tulajdonságai olyanok, mint a Büszkeség és balítélet c. regényben Lizzie és Jane esetében voltak. Tehát itt van nekünk Diamond, aki inkább az idősebb nővérre hasonlít, őt mindenki szereti; a másik oldalon ott van Crystal, aki a másik nővérre hasonlít főleg cinizmus terén.

Xav hozta a várt formáját, ugyanolyan cinikus mondatai vannak, amilyenek a lánynak is, kiegészítették egymást és nagyon jó beszélgetéseket olvashattunk, sőt meg merem kockáztatni, hogy a trilógia legjobb párbeszédeiről van náluk szó. Viszont nagyon sajnálom, de ennél jobban nem ismertem meg, mint amit a korábbi regényekben is megtudhattunk róla, illetve pontosabban írva, nekem ez nem volt elég. Sokat vártam ettől a kötettől a Benedictek terén, de nem nagyon lettek kidolgozva, a többiekről nem tudtunk meg többet. Igaz, hogy az írónő ígért még regényeket a srácokhoz és igencsak érdekes történeteket fogunk kapni (igen, előreutalások vannak a kötetben) és remélem, hogy addig kiforr valami ebből és további fejlődés történik ezen a téren.

Lehet, hogy jobb lenne egy olyan könyv, aminek az eddig bemutatott srácok a főszereplői, mint annál a novellánál is, amit a Manó Könyvek a facebook oldalon is meghirdetett, hogy aki hoz három kedvencelőt, megkapja a Zed történetét. Kár, hogy ez csak novella, tényleg jobb lenne egy-egy regény velük is.

Igazából még mindig nagyon várom a miérteket és a hogyanokat a savant képességeket illetően, mert erre nem kaptam választ, bár sejtettem, hogy nem ebben a kötetben lesz meg az, amit szeretnék, hanem mondjuk egy későbbiben, de nálam hiányként lépett fel és most azért rovom fel, mert ez a trilógia záró kötete.

Ebben a részben Crystal képessége annyi, hogy megtalálja az elveszett tárgyakat méghozzá a tulajdonos vagy egy olyan személyen keresztül, aki mélyebben kötődik ahhoz és itt is egy mintázatról van szó. Bár spoiler, hogyan alakul később főhősnőnk képessége, annyit meg kell mondjak, a Xav és a közte való képességösszhang sokkal erősebb, mint a többiek esetében, de itt kell is.

Van még egy újítás ebben a részben és ez a gonosz karaktere. Emberi volt, hibákkal és a bukása történetével, ami miatt inkább szánalmat éreztem iránta, dühöt pedig a könyv végére már egyáltalán nem. A története egy kicsit hatott rám, maradt egy kis üresség ezután a sors után és nem gondoltam volna, hogy az írónő ilyet is tud. Hat az olvasóra a történet és ez jó, nem a megszokott boldog vég, hanem egy kis keserű íz is keveredik a szirupba. Amúgy ha nem akartok spoilert TILOS előre lapozni a kiejtéshez és a karakterleíráshoz, enélkül is könnyű kitalálni ki lesz a főgonosz amúgy, de a spoiler sosem jó.

A mostani kötet Velencében játszódik és sokkal leíróbb jellegű, mint az eddigiek voltak. Több a bemutatás, bár esküszöm én a főszereplőnk kinézetére nem emlékszem, egyszer történik egy homályos utalás a hajszínre, de nekem az sem tiszta, hogy pontosan milyen.

Amúgy még nem voltam egy karneválon sem (jó, a Virágkarnevált most hagyjuk, az nem egy kategória például a velenceivel), így ez nem jött át, bár nincs benne a híres forgatag, hanem egy filmforgatás erejéig öltöznek be az emberek különféle maskarákba. A romantikus lelkű olvasóknak ez a rész biztosan nagy kedvence lesz.

Ebben a részben nincs utalás a vallásosságra, bár itt annyira nem is hiányzott.

A borító nem tetszik annyira, mint mondjuk a Sky kötet esetében, de szép fehér, jól fognak kinézni a polcon egymás mellett. Diamond is ott van a fedőn egyfajta utalásként és mikor megláttam a fedőt, egyből a testvérek közötti szoros kapcsolatra gondoltam, hogy a Crystal név a csiszolt gyémántalakban található. Az oldaldíszítés még mindig szép és követi az eddig megismert mintákat. 2013-ban jelent meg, a Manó Könyvek gondozásában.

Érdekes, hogyha az Anna sorozatot nem nézzük, ez az első sorozat, amelyet végigkövettem itt a blogon értékelések formájában. A három lány közül a kedvencem Phee volt és nagyon nagy kedvenc kötetem a második, amely az előbb említett lányhoz köthető. Szerintem az írónőben még mindig több potenciál van és erre a legjobb bizonyíték az az, ahogy kötetről kötetre fejlődik és mindig meglep valami kis dologgal, újdonsággal.

Értékelésem: 4 (és fél?) lélektárs az 5-ből.

"- Elég bonyolult egy bige vagy. 

- Bige?

Erre felnevetett.

- Tudtam, hogy bekapod a csalit. Tudtam. Tudnod kell, drága, hogy engem sokan csak Bosszantóként ismernek.

- Ó, igen? Engem meg a-lányokat-bigének-hívó-srácok-életének-megkeserítőjeként.

- Hmm. Ebbe aztán jól beletörik az ember nyelve, mi?

- Csak vésse jól az eszébe, Benedict úr.

- Ahogy kívánja, Brook kisasszony."