A művészet nyelve: február 2014

Agave infók

Agave infók: Nem enged a mélység

péntek, február 28, 2014

0 Komment

Agave Könyvek

Várólistás szerda #6

szerda, február 26, 2014

0 Komment

Agave Könyvek

Mit olvasnak a molyok? #3

kedd, február 25, 2014

0 Komment

A hét amv-je

Ellopott életek

Szerző: Lylia Bloom
Cím: Ellopott életek
Sorozatcím: -

Fordító: -

Oldalszám: 246 oldal
Eredeti cím: -
Eredeti megjelenés: -

Kiadó: Underground kiadó
Ár: 3400 Ft (shopline)

Megjelenés: 2013

Fülszöveg:

Eltűnik egy lány a budapesti éjszakában…

Emma az egyetlen, aki aggódik érte, mert biztos benne, hogy a nővére sosem szökne meg szó nélkül; bármit megtenne, hogy megtalálja, így a következményekkel nem számolva kezd el kutatni utána.

Elkallódik egy fiú a budapesti éjszakában…

Olivér semmivel sem törődik saját magán kívül; egészen addig, amíg egy olyan helyzetbe nem kerül, ami megváltoztatja korábbi hozzáállását.

Néha egy ismeretlen sokkal többet tesz érted, mint azok, akikre számítottál. Képes vagy annyira bízni benne, hogy elfogadd a segítségét?

Lehet, hogy rövidebb lesz egy kicsivel a posztom, mert igazán semmi rosszat nem tudok írni a történetről, nekem nagyon bejött. Esetleg felhozok néhány tartalmi elemet, azokat, amikkel nem értek egyet, de ezt leszámítva lenyűgözött a kötet.

Emma nővére eltűnik a pesti éjszakában és a lány megijed. Tudja, hogy valami baj történt Alexával, de a szüleik egy cseppet sem törődnek az idősebb eltűnésével. Úgy vélik, hogy Alexa - ahogy korábban is - csak egy kis időre lépett le otthonról, majd előkerül. Úgy érzi egyedül áll a nővére mellett és elhatározza, hogy megkeresi őt. A szálak a Clubhoz vezetnek, amelyet Lóri vezet és Emma utolsó információi szerint ő az, akihez nővére közeledett, így a legfontosabb feladata a férfi megtalálása lesz.

Olivér egy naplopó. Édesapja nem tűri, hogy a fia csak henyéljen otthon, ezért folyamatos a veszekedés és az édesanyja csendes szomorúságával sem tud hatni a fiúra. Egyik nap az apja ultimátumot ad neki - vagy elmegy dolgozni, vagy mehet onnan Isten hírével. Úgy tudja, hogy Döme haverja nagy pénzt szakít a munkájából, ezért megkéri, szervezze be őt is a főnökéhez a terítésbe.

Mindkettejük szála Lórihoz vezet, akinél sorsuk különféleképpen alakul és egy véletlen találkozáskor életük gyökeresen megváltozik.

Forrás

Értékelésem: 4.5 / 5 pont.

Műfaj: New Adult.

Először a moly.hu-n találkoztam az Ellopott életekkel és amikor láttam, hogy az alkotó a molyon is aktívan tevékenykedik elhatároztam, hogy elolvasom ezt a regényt. Akkoriban derült ki, hogy a könyv kiadásra kerül az Underground kiadónál és nagyon kíváncsivá tett a fülszöveg és az előolvasók értékelése is.

A regény prológusa nagyon jóra sikerült, bevallom megfogott és az hajtott előre, hogy minél hamarabb megtudjam mi történt Emmával. Ez a rész már árulkodó, egyből lehet tudni, hogy mi történik főhősünkkel és az ezután lévő néhány fejezet visszatekintés a múltban lezajlott eseményekre arra, hogy hogyan jutott el idáig a lány. A kötet közepe fele ez átfordul és onnan már jelen időben zajlik a történetmesélés. Viszont a bevezető is két nézőpontú, pont úgy, ahogy a többi fejezet és már megismerjük Olivért is. Az itt elért izgalmat a kötet tovább fokozza és a későbbiek csak erősítenek azon a negatív érzeten, ami itt nem azért jelent meg, mert rossz a regény, hanem mert hatott rám. Nagyon jónak tartom ezt a kezdést.

A kötet első pár fejezete inkább Emma és nővére kapcsolatára éleződik ki, ahol Alexa eltűnése és ehhez kapcsolódóan Emma aggodalma jelenik meg a lapokon. A későbbiek során ez egy nagyon erős szál marad, átérződik a lapokon a fiatalabb fájdalma, aggodalma és szerintem egy percig nem lesz terhes az olvasók számára. Nagyon tetszett az, hogy nincs túlírva, a köztük lévő kötelék erős és Emma belső gondolatai sem irritáltak.

Egy nagyon jó egyensúly képződött a kötetben a másik főszereplő megjelenésével, akinek a szála laza és rosszfiús. Oldja azt a feszültséget, amit a lány története kelt. Nekem nagyon tetszik ez a két szemszögű elbeszélésmód, szerintem ez nagyon jót tett a történetnek. Olivér szála hozzátesz a regényhez és nem elvesz belőle.

Forrás
Én is így képzeltem el Emmát.

Az írónő nehéz témákat boncolgat, prostitúciót, emberrablást és drogdílerkedést illetve a családon belüli kapcsolatokat, hiszen itt az is súlyos problémaként jelenik meg mindkét szereplő életében. A lány esetében a szülői odafigyelés, a fiúnál pedig az elismerés hiánya jelentkezik és hagy komoly sebeket a szereplőkön. Ez azért is fontos, mert a kötet végi jelenetet így értjük meg.

Amit első zavaró tényezőként írnék le az a könyv lezárása. SPOILER (Jelöld ki, hogy olvasni tudd!) Egy ilyen történet nagyon ritkán végződik jól és ezért nem érzem helyén a lezárást. Igaz, hogy meghatódtam tőle, elolvadtam, de úgy gondolom, hogy talán mégiscsak oda kellett volna szúrni az olvasónak egy kicsit. Hiába a sok szenvedés, nem érzem ezt reálisnak. Sokkal valószínűbb lenne az, hogy egyikük sem kerül elő sohasem. Biztos, hogy az írónőt helyesen vezette az ösztöne, amikor a lezárásról döntött? Vagy alapból jó véget szeretett volna írni a szereplőinek és direkt így vezette a szálakat? SPOILER VÉGE

A másik zavaró tényező pedig az, hogy nem volt minden kifejtve és szerintem lehetett volna ezt a könyvet még durvábbra is írni. Persze nem azt gondolom, hogy nem hat az olvasóra, mert Lylia nagyon jól ír, de a könyv rendelkezik még potenciállal.

Emmáról a nővére iránt érzett szeretete jut eszembe. Igazából nem tartom olyan okosnak a tettei miatt, mert a könyv során többször követ el hibát és nem tanul belőlük. Viszont szerethető karakter, mert nem adja fel és küzd önmagával és a helyzettel is. Néha feltámadnak benne az önző és szomorú gondolatok, de ezt képes az Alexa iránt érzett szeretetére átváltani. Ő sokszor reményvesztett és tehetetlen, de harcol ez ellen is.

Szörnyen erőltetettnek éreztem a kötet azon elemét, amikor a lány tudja, hogy olyan helyre megy el, ami veszélyes és nem visz magával mobiltelefont és így nem tud szólni senkinek ha bajba kerül. Plusz a nagy terve egy ideig jól működik, de a főbb lépésre korábban nem gondolt és ezzel saját magát ejti csapdába. SPOILER Tehát be szeretne menni Lórihoz, oda ahol a lányokat fogva tartja, de nem készített egy tervet a kijutáshoz. SPOILER VÉGE

A másik probléma az, hogy nem tanul a hibáiból. Megint nem gondolja végig a dolgokat és még akkor sem vesz vissza a meggondolatlanságából amikor megégeti a kezét, pedig egy bizonyos fokú óvatosság nem ártana. Itt is Olivér menti meg a helyzetet, a lány helyett is gondolkodik.

A harmadik hiba vele kapcsolatban szerintem pedig az, hogy a trauma után ilyen gyorsan nem jön helyre az ember, én még egy kis bizalmatlanságot belecsempésztem volna az utolsó részekhez is. A kötet közepe és vége felé jól megoldott elemként jelenik meg ez a lapokon, nekem tetszik az a kapcsolat, ami a két főhős között alakul ki.

Szüleivel közönyös a kapcsolata, bár inkább Ő az, akire odafigyelnek, de Alexa nem érdekli őket.

(Nem innen
származik
de az eredeti nincs meg.)
Emma újra.

Kezdetben nekem Olivér nem volt szimpatikus, de ahogy haladtunk úgy kedveltem meg egyre jobban. A bevezető fejezetek után mást vár tőle az ember és meglepő dolgokat cselekszik, pedig első pillantásra a rossz útra tért és azon maradni szándékozó fiú képe jelenik meg, aki az édesapja elvárásai miatt lett olyan, amilyen, de jellemfejlődésen megy keresztül. A kétség megjelenésével sokkal másabb szemmel néztem rá és meg is kedveltem az embersége miatt. A róla szóló részek rövidek, viszont ez pont elég.

Lóri ahhoz képest kevésszer jelenik meg a történetben és igazából egy fontosabb jelenetre emlékszem - azon kívül, ahogy Emmával bánt - amikor jelleme egy kicsit előtérbe került. Az ilyen ember nem látja, nem ismeri be, hogy ugyanolyan szörnyeteg módjára cselekszik, mint az, aki védtelen lányokat bántalmaz.

Viszont nem hittem el a rendőrős meséjét, egy keresztnév alapján nem lehet megtalálni az illető családját, akármilyen kapcsolatai is vannak. Hű, azért ilyen profi rendőrség mellett nyugodtan lehetne mászkálni akár éjszaka is az utcákon félelem nélkül. Emma nem gondolja ezt végig.

Forrás

A könyv cselekményben annyira nem gazdag, inkább a két hős lelki folyamatain van a hangsúly és azon hogyan sodródnak egymás felé, de számomra letehetetlen volt. A vége nagyon tetszett és igencsak izgalmasra sikerült, magába szippantott és nem eresztett el.

A regény az Underground kiadó jóvoltából jöhetett létre 2013-ban. Gyönyörű a kiadás és nagyon tetszik a borító is!

Összesítve a legnagyobb erősségének azt tartom, hogy képes volt érzelmeket is kiváltania belőlem, amit nem sok könyvnek sikerül, kivéve a tankönyveimnek, mert tőlük igencsak rám tör a sírhatnék. A kötet tanulsága az, hogy néha az segít rajtunk, akitől nem várjuk és hogy nem minden ember gonosz és közönyös. Van köztük olyan is, aki jó és segít másokon. Emellett pedig soha nem szabad feladni, akármilyen rossz helyzetből meg lehet találni a kiutat!

Örülök, hogy olvashattam! Mindenkinek ajánlom!

Forrás
Díj: Az év elsőkönyves debütálása 2013-ban

vasárnap, február 23, 2014

0 Komment

Inspiráció képekben

Inspiráció képekben: virágok és könyvek

vasárnap, február 23, 2014

0 Komment

A hét halálos bűn könyvekbe burkolva

szombat, február 22, 2014

0 Komment

ajánló

Várólistás szerda #5

Az alábbi könyvet januárban pillantottam meg a facebookon és amikor elolvastam a fülszöveget, úgy éreztem menthetetlenül elvesztem. Nagyon szeretem a mesefeldolgozásokat és bevallom őszintén ilyen komoly névhez kötődő meseátiratot még nem olvastam, így egyből kíváncsivá tett és majd egyszer, ha a kitűzött céljaimat befejezem és vége lesz a könyvstopnak, ez lesz az első kötet, amit megveszek.

Számomra a Kárpátoknak rejtélyes és misztikus hangzása van, amint ezeket a szavakat hallom, egyből eszembe jut Erdély és az ott eltöltött kis idő és természetesen a hegyek is! Könnyű kis borzongás - ez volt az első élményem az ajánló olvasása közben. Biztos vagyok benne, hogy kiváló művet adott a Delta Vision kiadó az olvasók kezébe!

Fülszöveg:

Az elmúlt huszonöt év egyik tartósan legizgalmasabb írója, Orson Scott Card, aki számos elismerésben részesült, ezúttal olyan káprázatos világba repíti az olvasót, amelyet csak ő képes teremteni. A Bűvöletben Card úgy szövi a varázslatot, mint korábban még soha, és Csipkerózsika időtlen meséjét alakítja át egy eredeti hangvételű, romantikával és kalanddal átitatott fantasyvé.

Abban a pillanatban, amikor a gyermek Iván egy tisztásra bukkan a Kárpátok sűrű erdeiben, sorsa örökre megpecsételődik. Falevelek ölelte emelvény tetején, látszólag holtan fekszik a csodaszép Katyerina királylány, az alatta rejlő mélységben viszont gonosz jelenlét örvénylik, és ettől a tíz éves Iván hanyatt-homlok rohan vissza Marek kuzin tanyájának menedékébe.

Évekkel később Iván már Amerikában él, ott tanul és van egy jegyese. Mégsem képes kiverni fejéből azt a réges-régi napot, ott az erdőben, sem meggyőzni magát, hogy csak egy rémült kisfiú képzelgése volt az egész. A késztetésnek engedve, visszatér a szülőföldjére, ahol a tisztás ugyanolyan, ahogy emlékeiben élt.

Ám ezúttal nem fut el. Ezúttal csókjával felébreszti a szépséget… és ezzel átlép egy ezer esztendeje letűnt világba. Az egymással ütköző világok és kultúrák színes faliszőttese, a Bűvölet nagyhatású, eredeti történet az évszázadokon átívelő szerelemről és végzetről… és egy sötét erőről, amely korokon át lohol a nyomukban.

„Card az emberi természet nagy ismerője… Szépen mondja el az igazságot – ami végső soron a nagyság egyetlen ismérve.” – Gene Wolfe

szerda, február 19, 2014

0 Komment

Loreley

Szerző: Barbalics Viktória
Cím: Loreley
Sorozatcím: -
Eredeti cím: -
Eredeti megjelenés: -

Fordító: -

Oldalszám: 186 oldal

Kiadó: Underground kiadó

Megjelenés: 2013

Fülszöveg:

… majd a zárt szobából átsétált a nyílt harangtoronyba.

Csendes volt az alatta elterülő város ezen a kora délutáni órán. Keserűn pillantott az utca túloldalán magasodó városházára. Bár az óramutatókról azóta már lekerültek a holttestek, az ő elméjébe örökre beleégett a kép.

Túl gyorsan történt minden. Egyetlen hét leforgása alatt az egész élete fenekestül felfordult…

Elővette bicskáját a zsebéből, és feltűrte bal vállán a pólóját. A csúf tetoválás még mindig azt hirdette a világnak, hogy ő, Roscoe Graven a 0341-es számú életfogytiglanra ítélt rab az iowai börtönben. Ez nem könnyítette meg a helyzetét a menekülésben.

Vett néhány mély levegőt, majd bicskájával belekarcolt a tetovált bőrfelületbe. Kiserkent a vére az ezüst penge mentén, s ő felszisszent. Majd a műveletet megismételte. Még többször is, mígnem a rabszám szinte eltűnt a sebhelyek takarásában. Hosszú patakokban folyt végig bicepszén a vér, ő mégis megnyugodva figyelte a durva metszéseket.

Hát nem is tudom mit írjak így elsőre, mivel kezdjem? Eskü nem gondoltam volna, hogy pont ez a könyv lesz az, amelyre az év legrosszabb pontszámát fogom adni (szerk. 2013-ban írtam ezt a részt), de megtörtént. Pedig próbálkoztam szeretni, de nem ment.

A magyar szerzők iránt érzek valamiféle gyengédséget - talán itthoni büszkeség lehet? És igyekszem minél több szerző, minél több művét a kezembe fogni, ám néha akad olyan is, amit egy kicsit megbánok, hogy olvastam. Ilyen a Loreley is. Folyamatosan gondolkodom, hogy lehet hogy túl szigorú voltam a könyvvel, de nem szokásom az indokolatlan rosszindulat, így úgy érzem, hogy most nem ez volt a döntő tényező a pontszám alakulásában.

A Loreley c. mű igazából egy testvérpárról szól, Roscoe-ról és Sethről, akik élete fenekestül felfordul mikor hírt szereznek Loreleyról, a halott lányról, aki szellemként kísérti a szobatársát. Roscoe legjobb ~~barátai~~ ivócimborái ronda módon meghalnak és a fiú börtönbe kerül ~~pakolás miatt.~~ Ezek után a két fiú bosszút esküszik, hogy megtalálják és megölik azt, aki miatt olyan csúnya véget értek az ismerőseik. A gyanú Loreley-ra terelődik és elindulnak megkeresni azt a szerencsétlen szellemet.

Roscoe

Műfaj: urban fantasy.

Értékelésem: 1 / 5 pont.

Annyi mindenről kell írnom és annyira sok információ jut eszembe, hogy nem is tudom mivel kezdjem. Először a fülszöveg fogott meg, nagyon tetszett a leírás. Ám én a borító alapján egy gyilkos történetére gondoltam, azt hittem, hogy nem démonvadászokról fog szólni a kötet. A szerző kiemeli, hogy a Supernatural sorozat hatása erősen érződik a művön. Erről nem tudok nyilatkozni, viszont kíváncsi lennék annak a véleményére is, aki nézi a sorozatot, szóval hagyjuk is a témát ennyiben.

Az alap nagyon tetszik, a Vérbe öltözött Anna óta kedvelem a szellemes történeteket és tudatosan keresem is az ilyeneket. Azt hittem, hogy valami hasonlót fogok kapni, de miután rájöttem, hogy nem egy gyilkos lelki világába pillantunk be, könnyen átálltam az új felállásra.

Igazán nincsenek olyan elvárásaim, mint mondjuk Stephen King felé, de ez a történet egy borzongást sem tudott belőlem kiváltani és sajnos a hangulatkeltésben sem volt igazán az élen.

Az eleje furcsa volt, de nekem bejött. Sejtelmes prológus, tetszetős, izgalmas - igaz tőmondatos, egyszerű szerkezetű - leírások, de tényleg jó volt. Azt viszont nem értem, hogy milyen feladatra emlékeztetik a lányt, Elisát? A könyv során max. háromszor szerepel és egyszer sem jelenik meg a rejtett oldala és nem lehet tudni, hogy mire vonatkozik az a párbeszéd, amit a prológusban olvashatunk. Ez így hiba, egy elég erős potenciál figyelmen kívül hagyása.

#1 hiba: ha valaki sikít éjszaka a kollégiumi folyosón és még az ablaküveg is betörik, akkor tuti, hogy a tett helyszíne nem marad üresen. Halk megjegyzés: elsőre azt hittem, hogy egy elmegyógyintézetben járunk, mert barátom éppen olvasás közben játszott a Sanitarium c. számítógépes játékkal, így a hangulat megvolt.

Ezek után Roscoe és Seth életére terelődik a hangsúly, akik mindketten egyetemisták (gondolom középiskolások nem tanulnak boncolást...) és beleütik az orrukat olyanba, amilyenbe nem kéne, amivel nincs semmi baj, mert legtöbbször ez adja a jó cselekményt. Itt viszont amint találkoznak Loreley szálával, úgy gondolják, hogy ebből mégse kérnek köszi, mert Roscoe csak kíváncsi volt és inkább ki szeretnének hátrálni belőle. Ám a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy várták, mert valaki nem hagyja, hogy a túlvilág elengedje őket sértetlenül és nyakig belekeverednek. Roscoe két barátját - fentebb azért húztam le ezt a szót, mert bánt az hogy ilyen felelőtlenül kéne használnom - szóval két ivócimboráját R. meglátja az óratoronyra felaggatva és bosszút esküszik Loreley ellen. Ezt a részt nagyon nem értettem. A két testvérpárról később szerettem volna írni, de most muszáj leszek közbeékelni a gondolatot: ők ketten a rossz zsaru-jó zsaru párost alakítják, Roscoe az előbbi, Seth pedig az utóbbi kategóriába bújik, tehát Sethnek kéne a higgadt, megfontolt öccsnek lenni, aki megállítja a testvérét, amikor az rossz következtetésre jut. Loreley hibáztatása pedig a legnagyobb fokú butaság, mert akkor még nem is találkoztak a szellemmel. Plusz igazából a cimborák halála értelmetlen. Nem figyelmeztetés volt és nem is bosszú, tényleg nem tudom, hogy ezt miért kellett? A legésszerűbb az lett volna, ha a tettes meghúzza magát.

Igazából itt kezdtem kiakadni, mert a zsarus részek nagyon betettek. Azért tartóztatják le az idősebb testvért, mert gyanús hogy pont akkor pakolnak, amikor a gyilkosság történt?!

Ha tovább folytatnám a történések jellemzését, amit az előző bekezdésekben elkezdtem, úgy érzem könnyen elronthatnám a még olvasás előtt állók örömét a spoilereimmel, így nem fogok többet írni a cselekményről csak annyit, hogy nagyon akciódús a kötet, de ez inkább negatív tulajdonság itt és nem elismerésként írom. A szereplők nem beszélgetnek, csak egyik akcióból a másikba esnek és ez a végére - a gyönyörű kapcsolatrendszerekhez szokott lelkemnek - már sok volt. Tényleg az volt: túl tömény. Bárhová mentek

1. démonok ütöttek rajtuk,

2. másfajta démonok ütöttek rajtuk,

és ez így ment tovább és tovább és ne haragudjatok de én ezt nem szeretem. Egy regényben meg kell lennie az arany középútnak amely a leíró, a párbeszédes és a cselekményes részek között húzódik és itt nagyon elbillent az akció irányába. Nem sok leíró résszel találkozunk a könyvben és csak pár vonást kapunk meg az adott szereplőkről, tehát a később feltűnő Caráról azt, hogy albínó, Loreley szőke hajú, szürke szemű és ez alapján nem szeretném elképzelni a karaktereket, mert az írónő nem festette meg rendesen a szereplők alakját és azt sem tudjuk meg hány évesek. A regény vázlatos, olyan mintha egy kéziratot olvastam volna, nagyon kezdetleges még és szinte csak az akció része került leírásra, a karakterek egyéb dolgai nem és nincs karakterizálás.

Úgy érzem, hogy a kiadáson még gondolkodni kellett volna és egy kicsit javítani a történeten, mert sokkal, sokkal több gondolatra és párbeszédre van szükség és egy kicsit kevesebb akcióra! Plusz bármilyen probléma adódik, az szinte azonnal megoldódik. Semmilyen feszültség sincs a könyvben.

Ha a kidolgozottság kérdésére keresem a választ, azt kell írjam, hogy ez is szűkszavú volt, tehát a szellemvadászat és a mágia témája nincs kifejtve rendesen. Kevés eszköz, varázslat, stb. lett bemutatva és akár az eladó monológjában, akár a két fiú valamelyikének előadásában is szerét lehetett volna ejteni és akkor máris sokkal több a bemutatás, mint az alapban volt. A mágiával kapcsolatban pedig csak annyit írnék, hogy szerintem nem mindenki képes arra, hogy egy varázskört fenntartson és megidézzen egy szellemet. Úgy emlékszem nincs különleges képességük, tehát nem tudom hogyan vitték végbe ezt az egészet. A könyv alapján bárkiből lehetne vadász.

Viszont nem panaszkodom, mert rengeteg démont kapunk, de sajnos tőlük már mérgezést kaptam, annyiszor találkoznak az útjuk során a különféle lényekkel és mindig csak egy rövid rész erejéig.

A szereplők közül Roscoe-t és Loreleyt utáltam, de nagyon. A fiú beképzelt, bunkó, szexista és próbál laza lenni, de annyira erőltetett ez, hogy izzadságszagúra sikeredett sajnos. Ott utáltam meg, amikor Loreley haláláról volt szó, mert a lány éhen halt, erre ő azt gondolta, hogy milyen jót evett reggel... Az egyetlen értékelhető a jellemében az a testvére iránti szeretet. Viszont az elején fogalmam sem volt ki kicsoda, összekevertem őket, mert annyira egyformák voltak. Végül kikristályosodott az irányvonal, de nem jól. Seth felejthető egyéniség, okos és hirtelen nem tudnék róla többet írni. Bár vele szimpatizáltam a leginkább és Carával, aki sokkal később jelent meg a színen, mint alkimista és ő az, akinek az ereje nagyon tetszett, bár egyből eszembe jutott róla néhány anime (Chrno Crusade), de ezt nem rovom fel hibaként.

Volt hogy legszívesebben Loreleyt egy szellemirtós készülékkel (szerk. szellemcsapdával) gyűjtöttem volna be, annyira irritált a jelenléte. Általában úgy viselkedett, mint egy nebáncsvirág, mert ő csak úgy van és ennyi. Miért nem csinálsz már végre valamit?! Na ő volt az, aki még Roscoe-nál is jobban irritált, egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni, annyira irracionálisan viselkedett. Amikor pedig mégis cselekszik, az meg nekem a nekrofília hatáskörébe tartozik...

Nekem az is furcsa volt, hogy szellem létére bárhová mehet. Nem kéne a koliban maradnia, ott ahova a halála köti?

Loreley

Igazából a múltjukkal sem ismerkedünk meg, sajnos nagyon keveset tudunk meg róluk és így nem lehet velük azonosulni sőt még a szimpatizálás is csak nagyon nehezen jön össze. A szerző próbálkozott valamiféle kapcsolatot létrehozni a testvérek között, talán ez volt a legerősebb a szereplők között, a többi pedig teljesen felesleges.

Még a szerelmi szálak is azok. A Loreley iránt érzett érzelem teljesen érthetetlen, mert egy labdában több élet van, mint abban a bárgyú bambában. Párhuzamként hozom a Vérbe öltözött Annát, mert ott a szerelem már sokkal hihetőbb és itt pedig csak úgy hirtelen egymásba esnek, páronként. Roscoe különféle kicsapongásai pedig igazán feleslegesek a démonos affért kivéve, de a rendőrnővel hogyan jutottak el odáig, az teljesen érthetetlen! Miért kell ezt a nőcsábász jellemzőt így erőltetni?

Akkor most leírom mi tetszett: sosem hallottam még a Lilithes legendát. Emellett pedig a vége, a kötet lezárása tetszett nagyon, azért érdemes volt elolvasni a regényt.

Összesítve a cselekménnyel nem lenne probléma, a világgal és az alappal sem, de hiányzik a kötőanyag, ami ezt az egészet egy egységbe forrasztja. A leírásokból többet kell hozni, ez így nagyon kevés volt és túl gyorsan történik minden. Ez egy vázlatnak jó, de könyvnek édeskevés.

Azt tudom tanácsolni a szerzőnek, hogy olvasson minél többet. Figyelje meg ki hogyan ír és milyen a kidolgozás és kiadás előtt kérje ki idegenek véleményét, akik biztos nem lesznek elfogultak!

A borító nagyon szép, tetszik az egyszerűsége, bár ez is megtévesztő, eskü valami hentelős horror jut róla eszembe. A kötet kiadása szép, még mindig tetszik a kiadó dombornyomott logója a könyvben, mindig végigsimítok rajta. Az Underground kiadó jelentette meg 2013-ban.

Köszönöm, hogy elolvastad!

kedd, február 18, 2014

2 Komment

Agave Könyvek

Mit olvasnak a molyok? #2

kedd, február 18, 2014

0 Komment

A Toynbee-átalakító

Agave infók: A Toynbee-átalakító

kedd, február 18, 2014

0 Komment

A hibátlan játék

Szerző: J. Sterling
Cím: A hibátlan játék

Fordító: Balogh Dániel

Oldalszám: 332 oldal

Kiadó: Ulpius-Ház

Megjelenés: 2013

Fülszöveg:

Nem így és nem ezt akarták.

És mégis…

Két fiatal, Cassie Andrews és Jack Carter kezdi meg tanulmányait a főiskolai előkészítőn. Amikor Cassie megismeri az emelkedő csillagú baseballreménységet, Jacket, határozott szándéka, hogy nagy ívben elkerüli ezt a beképzelt fölényes alakot. Ám Jack egészen másképp képzeli: randizni akar a lánnyal.

Mindketten sérült lelkűek, tele bizalmatlansággal, félnek kitárulkozni a másik (és önmaguk) előtt, és így vágnak bele ebbe az érzelmi utazásba, amely a szerelemről és a megbocsátásról szól. De a hosszú út végén talán meg lehet ragasztgatni az összetört szíveket…

Mert az élet néha durva és kegyetlen, mielőtt gyönyörűvé válna…

Figyelem! A kötet a The Perfect Game/A hibátlan játék sorozat első része!

Első pillantásra a regény borítója tetszett meg - bár annyira nem különleges - és úgy gondoltam, hogy sportolókról még nem nagyon olvastam, nosza kapjuk elő A hibátlan játékot. Természetesen a J. Sterling-félét, mert van egy másik mű hasonló címmel az Ulpius-Ház könyvei között és bár annak a borítója már-már túlzottan csúnya, szerencsére ez a darab visszafogottra sikerült.

Cassie és Jack egy buliban találkoznak egymással és azonnal fellángol köztük valami. Természetesen a srác egy kőbunkó, aki csak egyszer kavar egy lánnyal és utána már dobja is. Melissa - Cassie barátnője - figyelmezteti a lányt, hogy nem lesz jó vége, ha kikezd a hírhedt sportolóval, aki előtt fényes sportkarrier áll. Hősünk hallgat a jó szóra, de úgy néz ki Jack Carter nem tágít, sőt! Addig nem száll le róla, amíg legalább egy randit meg nem enged neki Cassie.

Ezek után a kapcsolatuk hamar rendeződik és itt a kérdés inkább a kettejük közti bizalomra, illetve a kapcsolatuk alakulására terelődik és természetesen nincsen rózsa tövis nélkül, nincs boldogság fájdalom nélkül sem és igazából arra is kíváncsi lennék, hogy a további két részben mi lesz a cselekmény.

Értékelésem: 3 / 5 pont.

Műfaj: New Adult.

Igazából szerettem olvasni ezt a regényt. A vizsgaidőszakom közben tökéletes olvasnivalónak bizonyult, az idegességemet megszüntette és teljesen kikapcsolt. Viszont akkor miért adtam 3 pontot, ha ilyen jó volt A hibátlan játék? Azt egy szóval sem írtam hogy tökéletesre sikerült, mert volt benne pár idegesítő rész, ami miatt nem tudok magasabb pontszámot adni neki.

Az alap helyzet, amelyet az írónő felvázol elénk egészen érdekes. Természetesen sok a klisé itt is, de hát mostanában melyik New Adult kategóriájú könyvben nem? Szóval tipikus egyetemi élet - izé, hát nekem pont nem ilyen van - szóval tipikusan könyvbeli egyetemi élet kezdő képei ezek, a két jóban-rosszban barátnő bulizni indul. Cassie pedig most találkozik először a hírhedt Jack Carter játékossal, akinek dobása különleges.

"Állítólag százötven-százötvenkét kilométer per órás sebességgel tudja eldobni a labdát, amikor ő áll a dombocskán. Az gyors. Nagyon gyors. Pláne balkezeshez képest. És a sebesség nem tanulható. Valaki vagy képes ilyen gyorsan dobni a labdát, vagy nem. Hát ő képes volt. A labdát is, a lányokat is."

Elindul köztük a vonzalom, de a fiú úgy tekint a másikra, mint általában a nőkre szokott és megtetszik neki Cassie hidegsége. A kapcsolatuk első része számomra egy kicsit túl vulgáris. Igaz, hogy szórakoztam rajta és a valóság is ilyen, tehát a fiatal egyetemisták nem a szép beszédükről híresek, de talán ennyire nem kellett volna túlzásba esni ezzel az elemmel kapcsolatban. Úgy emlékszem az Obszidián párbeszédei nem voltak tele csúnya szavakkal és a Daemon-Katy páros macska-egér játéka sokkal jobban tetszett. Daemon nem volt ennyire khm... gyökér, hogy így fogalmazzak, Jack rengetegszer sértő a lánnyal szemben, Cass pedig csak megvédi magát. A fenti zavaró tényező mellé pedig a nem egyszer rosszul használt szavak, kifejezések is társulnak és az, hogy kevés a leírás.

Jack Carter

A hetvenedik oldalig a szokásos dolgok mennek, a lány utálja a srácot, de közben csöpög magában és nem érti, hogy miért tetszik neki. Közben egy kicsit megismerik egymást és esélyt adnak a másiknak... és ez le is záródik a fentebb említett oldalszámnál. Igazából ekkor leesett az állam és fogalmam sem volt, hogy akkor mi marad a maradék kétszáz oldal cselekményére. Úgy érzem, hogy ezt nem így kellett volna csinálni. Mármint értem én, hogy az írónő a kapcsolatuk alakulására helyezte a hangsúlyt, arra, hogy hogyan ismerik meg egymást minél jobban, de egy kicsit túlzásnak tartom ezt a hamari lezárást. Jobb pontszámot adtam volna a kevesebb csúnya beszédű, folyamatos szópárbajokért, amik szórakoztatnak is, de ezekből kevés volt. Természetesen itt még nem beszélhetünk igaz szerelemről és úgy kezdtek bele a kapcsolatba, hogy nem is ismerték egymást igazán és az alap az együttérzés lett.

A későbbi cselekmény nem igazán sikerült ütősre, néhány fontosabb mérföldkövet tudnék leírni, de annyira nem maradt meg bennem, hogy gondolkodnom kell mi is történt igazából. Sajnos kevés volt az esemény és azok is kiszámíthatóak és inkább az utolsó száz oldal bővelkedik bennük. Nem hiszem, hogy annyira jót tett ennek a regénynek a szempontváltás, úgy érzem, hogy Cassie gondolatai érdekesebbek és mivel már megszoktam őt, kicsit nehezebb volt váltani Jackre. Ezek után már inkább a kapcsolatuk alakulásán van a hangsúly és azon, hogy vajon köztük alakulhat-e ki bizalom. Itt Melissa fontos szerephez jut, ő beszél a szereplők helyett és egy kicsit szájbarágósnak tűnnek a szavai. Valószínű ez sokaknak nem fog tetszeni, de ez a könyv tényleg csak szórakoztatni akar. A problémák lehettek volna egy kicsit összetettebbek, már hiányoltam egy komolyabb szálat, de itt ilyen nem volt.

A kötet vége viszont nagyon tetszett, pont abban a rózsaszín ködös hangulatban voltam, ami tökéletes ennek a regénynek a befejezéséhez.

Cassie szerintem

Nagyon nem tetszett Carter viselkedése. A nagy csavarig igazából durva volt, bár csak néha ütötte fel a fejét a féltékenység, de úgy éreztem, hogy bárki, aki csúnyán néz Cassie-re, könnyen öklei áldozatává válhat és inkább tűnt egy házőrzőnek ilyenkor. Viszont utána teljesen megváltozott és ezért dühös vagyok. SPOILER (Jelöld ki, hogy olvasni tudd!) A megoldás csak egy orvosi vizsgálat lett volna. Ennyi. SPOILER VÉGE Igazából írhatnám, hogy szegény nem akar olyan lenni, mint az anyja és nem akarja ugyanazt a hibát elkövetni. Ezt teljes mértékig elfogadnám, ha nem a karakter butasága miatt kerülne abba a nehéz helyzetbe, mert Jack csak büntetni akarja saját magát és ezzel nem veszi észre, hogy azt bántja, akit társául választott. SPOILER Igazából itt nem a megcsalásra gondolok, ami várható volt. Jack butasága az, hogy nem akarta orvoshoz vinni a másik lányt, hogy bebizonyosodjon hazudik-e. SPOILER VÉGE

Cassie mások szerint.

Melissa első pillantásra butának tűnik és az egész helyzet, amelyben először megfordult hasonlít a Szakítópróba ominózus első jelenetére, bár nem marad olyan. Az ő karaktere amiatt tetszett, mert a gúnyos illetve nagy igazságtartalmú beszólásai sokat segítenek a szereplőknek, természetesen az első sértődős reakció után. Itt lett volna egy ziccer, de sajna az írónő nem csapta le a magas labdát, mert közte és Jack öccse, Dean között vonzalom ébredt, de ezzel J. Sterling semmit sem kezdett. Nem nagyon hiszem, hogy a későbbiek során bármi is lesz még köztük, túl messzire kerültek a szereplők egymástól.

Cass előítéletes. Olyan nagy tapasztalata nem lehet az élsportolókkal és általánosít a rossz természetükre. Később pedig előjönnek a további jellembeli problémák, szerintem önző és bizalmatlan a párjával szemben, plusz annyi önbizalma van, mint egy kőnek. Bármilyen rossz szót hall, akár csak egy sportoló kicsapongó életmódjáról, ő azonnal azt hiszi, hogy Jack megcsalta. A regény feléig nagyon nem kedveltem őt.

Jack és Cassie mások szerint.

A többiek közül Jack és Dean nagyszüleit kedveltem meg, tudom milyen egy távkapcsolat és a beszélgetésük előhozta azokat az emlékeket, amelyeket már megtapasztaltam. Nagyon szerettem olvasni a szavaikat is.

Jack és Dean kapcsolata szerintem lehetett volna mélyebb is, alig voltak együtt és a közös jeleneteik sem hordoztak különösebb tartalmat. Egyúttal a fiatalabb srác nekem szimpatikusabb, de sajnos róla nem tudunk meg semmit és nem jön össze azzal, akivel kellene. Jack pedig annyira felejthető volt és csak a butasága maradt meg bennem, ez így szörnyen kevés.

Nagyon hiányoltam még mindkét fél szakmájának bővebb bemutatását, akár a fotózás, akár a sport tekintetében. Plusz pont azért, mert nem ment el a szex irányába a kötet, szerencsére elfogadható mennyiséget kaptunk belőle.

A kötet A hibátlan játék sorozat első része, a következő a The Game Changer és a The Sweetest Game. Kíváncsi vagyok a többi könyvre, már csak azért is, mert érdekel, hogy mit lehet még a kapcsolatukból kihozni. A regény végén van egy kis részlet az Esztelen és a Bomlás c. alkotásokból is és nagyon féltem a saját példányomat, mert könnyen kihullhatnak belőle a lapok (az enyémmel nem ez történt, de látom a félreismerhetetlen jeleit). A könyv az Ulpius-Ház gondozásában látott napvilágot 2013-ban.

Összesítve ez egy kikapcsolódásra tökéletes regény, de lehet, hogy sokaknak nem fog tetszeni. 3 pontot adok, mert igaz, hogy nem nagyon írtam arról, mi tetszett meg ebben az alkotásban, hiszen a fő vonzereje számomra az, hogy sikerült kikapcsolnia, akkor amikor szükségem volt rá. Amúgy sajnos átlagos alkotás, úgy igazán plusz dolgokat nem tett a műfajhoz.

Köszönöm, hogy elolvastad!

hétfő, február 17, 2014

2 Komment

Agave infók: Nem enged a mélység

Várólistás szerda #6

Mit olvasnak a molyok? #3

A hét amv-je #3

Ellopott életek

Inspiráció képekben: virágok és könyvek

A hét halálos bűn könyvekbe burkolva

Várólistás szerda #5

Loreley

Mit olvasnak a molyok? #2

Agave infók: A Toynbee-átalakító

A hibátlan játék

Rólam

Rendszeres olvasók

Követési lehetőség

Blogarchívum

Őket olvasom

Heti ranglista