Évzárás (2018)


Nem igazán akartam összesítést készíteni, de megláttam a korábbi évek hasonló termését és olyan nosztalgiahangulat lett úrrá rajtam, hogy kénytelen voltam egy ,,Mit olvastam idén?" listaírást megejteni.

Nem igazán gondolok fogadalomra, mert az egyetem minden időm és energiám el fogja venni, úgyhogy nem írnék ide semmi megkötést, nem tudom mit tudnék bevállalni. Egyetlenegy dologra gondoltam: újraolvasom azokat a könyveket, amelyekről nem írtam időben, ez egyfajta motiváció is a minél hamarabbi posztírásra, így ennek a szellemében már kiválogattam lentebb azokat a műveket, amelyekkel találkozni fogok legalább még egyszer az új esztendőben (vagy később). Valamit már megírtam, azokat nem fogom újraolvasni, de jelöltem, hogy poszt várható belőle.

Köszönöm, hogy eddig velem tartottatok, még akkor is, ha nem igazán voltam aktív! Várok vissza mindenkit szeretettel!

Olvasott könyveim

- Január -

Sheila Norton: Oliver ~256
Joe Abercrombie: Half the World – A harcos ~496

Újraolvasás 2019-ben:
A harcos

Poszt érkezik 2019-ben:
Oliver


- Február -

Rácz-Stefán Tibor: Mikrofonpróba ~368
Jaymin Eve – Leia Stone: Ash – Parázs ~276

Újraolvasás 2019-ben:
-

Poszt érkezik 2019-ben:
Mikrofonpróba
Parázs


- Március -

Endo Suszaku: Némaság ~256
Görög Ibolya: Summa summarum ~272
E. K. Johnston: Ezer éjszaka ~304
Molly Bloom: Elit játszma ~320

Újraolvasás 2019-ben:
Summa summarum
Ezer éjszaka

Poszt érkezik 2019-ben:
-


- Április -

Sarah Andersen: Herding Cats ~128
Nagy Ádám (szerk.): Nevelj jedit! ~352
Jodi Picoult: A tizedik kör ~400
Karen Dionne: A lápkirály lánya ~272
Andrejkovics Zoltán: Láthatatlan játék ~192
Takami Kósun: Battle Royale ~780

Újraolvasás 2019-ben:
A lápkirály lánya
Battle Royale
Macskapásztor

Poszt érkezik 2019-ben:
Láthatatlan játék
A tizedik kör




- Május -

Benedek Zoltán – Levendovszky Tihamér: Szoftverfejlesztés C++ nyelven ~510
Bjarne Stroustrup: A C++ programozási nyelv ~1328
Brian W. Kernighan – Dennis M. Ritchie: A C programozási nyelv ~292
Tarryn Fisher: F*ck Love – Kapd be, szerelem! ~328
Kiera Cass: The One – Az Igazi ~346
Margaret Atwood: A szolgálólány meséje ~492

Újraolvasás 2019-ben:
-

Poszt érkezik 2019-ben:
Kapd be, szerelem!
Az Igazi
A szolgálólány meséje
(írtam róluk, csak még nem raktam ki)




- Június -

Gaura Ágnes: Átkozott balszerencse ~380
Scott Hawkins: Az Égett-hegyi könyvtár ~392 (korábban írtam róla)
Thomas H. Cormen – Charles E. Leiserson – Ronald L. Rivest – Clifford Stein: Új algoritmusok ~992
Dér Noémi: Nefelejcs – Női napló ~128

Újraolvasás 2019-ben:
-

Poszt érkezik 2019-ben:
Átkozott balszerencse



- Július -

Maria V. Snyder: Poison Study – Méregtan ~446 (korábban írtam róla)
Sabaa Tahir: Szunnyadó parázs ~132 (félbehagytam)
Minecraft: Kezdők kézikönyve ~96
Jodi Picoult: Ítélet ~496
Minecraft: Az építés kézikönyve ~96
Minecraft: Vöröskő kézikönyv ~96
Amy Plum: Álomcsapda ~332
Minecraft: A harc kézikönyve ~96
Fehér Krisztián: Kezdő hackerek kézikönyve ~224
On Sai: Esővágy ~246
Amy Harmon: Arctalan szerelem ~368

Újraolvasás 2019-ben:
Álomcsapda

Poszt érkezik 2019-ben:
MC könyvek





- Augusztus -

Morgan Matson: Páratlan nyár ~428
Frances Hardinge: Hazugságok fája ~384
Martha Wells: Kritikus rendszerhiba ~152
Joss Stirling: Misty ~288
A. M. Aranth: A Liliom Kora ~140
Kae Westa: Karvalyszárnyon ~440
Demi Kirschner: Öld meg Jana Robinst! ~416

Újraolvasás 2019-ben:
Misty
A Liliom Kora

Poszt érkezik 2019-ben:
Kritikus rendszerhiba



- Szeptember -

Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok ~558
Sarah J. Maas: Throne of Glass – Üvegtrón ~54 (félbehagytam)
Nógrádi Gergely: Hátborzongató históriák ~238
Naomi Alderman: A hatalom ~384
Daniel Kalder: A pokoli könyvtár ~464
Barry Lyga: Gyilkosokra vadászom ~384
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Stolen Dolls – Ellopott babácskák ~264
Dot Hutchison: Pillangók kertje ~366

Újraolvasás 2019-ben:
A hatalom
Gyilkosokra vadászom
Ellopott babácskák
Pillangók kertje

Poszt érkezik 2019-ben:
A pokoli könyvtár
Hátborzongató históriák



- Október -

Katharine McGee: Az ezredik emelet ~572

Újraolvasás 2019-ben:
Az ezredik emelet

Poszt érkezik 2019-ben:
-



- November -

Ania Ahlborn: És bebújt az ördög ~320
A. J. Rich: Aki a tenyeredből eszik ~328
Michael Grant – Katherine Applegate: Eve & Adam – Éva és Ádám ~272

Újraolvasás 2019-ben:
És bebújt az ördög

Poszt érkezik 2019-ben:
Aki a tenyeredből eszik (olyan unalmas volt, hogy nem fogom újraolvasni)
Éva és Ádám (ez meg annyira felhúzott)



- December -

Daniel P. Friedman – Matthias Felleisen: The Little Schemer ~210
John E. Hopcroft – Rajeev Motwani – Jeffrey D. Ullman: Introduction to Automata Theory, Languages, and Computation ~520
Johanna Basford: Írisz és a tintapillangó ~120
Lakatos Attila – Nyékyné Gaizler Judit (szerk.): Java 2 Útikalauz programozóknak 5.0 ~140
Barry Burd: Java ~250
Buda Béla: A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei ~230
Andor Csaba: Jel – kultúra – kommunikáció ~0 (molyon nincs oldalszám jelölve)
Weöres Sándor: Köszöntlek, karácsony ~144
Gárdonyi Géza: Arany-tömjén-mirha ~166
Johanna Basford: Karácsony Johannával ~80
Sheila Norton: Oliver ~256
Rupi Kaur: milk and honey ~210

Újraolvasás 2019-ben:
Java
Karácsony Johannával

Poszt érkezik 2019-ben:
Oliver
milk and honey






Összoldalszám: kb. 22600

70 kötet

Ennyit terveztem igazából, megyek vissza tanulni és mindenkinek Boldog Új Évet kívánok! Találkozunk jövőre! 


Lesd meg őket is!

0 megjegyzés