Vértestvérek Kiéhezettek Köztesvilág Maigret csapdát állít Közel a tűzhöz Sabriel Örökké a tiéd Szellemek a fejben Az Elveszettek Szigete Lux

Archive for augusztus 2014

Átmeneti üresedés


Szerző: J. K. Rowling
Sorozatcím: -
Cím: Átmeneti üresedés
Eredeti cím: The Casual Vacancy
Eredeti megjelenés: 2012
Kategóriák: felnőtt irodalom, kortárs, szépirodalom, dráma
Fordító: Bihari György, Sóvágó Katalin
Oldalszám: 576 oldal
Kiadó: Gabo Kiadó
Megjelenés: 2012
Ár: 3.990 Ft
      


Fülszöveg:

Az alig negyven-egynéhány évesen megboldogult Barry Fairbrother halála szó szerint felforgatja Pagford városkát. Pagford színleg maga az angol idill, macskaköves piactérrel, ódon apátsággal, ám az elbájoló homlokzat mögött háború tombol: gazdagok háborúja a szegényekkel, kamaszoké a szülőkkel, feleségeké a férjekkel, tanároké a tanítványokkal…

Mert Pagford nem az, aminek látszik, és Barry megüresedett önkormányzati helye a valaha megélt legnagyobb háborút robbantja ki a helységben. Ki fog győzni a szenvedélyektől, köpönyegforgatástól, döbbenetes leleplezésektől viharos választáson? A The Casual Vacancy (Átmeneti üresedés) a páratlan mesemondó új alkotása az első olyan regény, amelyet Rowling a felnőtteknek írt.



6.11 Átmeneti üresedés akkor áll fenn, ha:
(a) egy helyi tanácsnok elmulasztja határidőre letenni a hivatali esküt, vagy
(b) lemondását tudomásul vették, vagy
(c) elhalálozott...
Nagyon kíváncsi voltam erre a regényre és egy kicsit tartottam is tőle a sok negatív vélemény miatt. Bár ezek ahhoz is hozzásegítettek, hogy ne egy új Harry Pottert várjak, hanem próbáljam meg függetleníteni Rowling újabb könyvét a híres varázslótanonc kalandjaitól és úgy olvassam, mintha nem ismerném a szériát.

Ami azért sem sikerült maradéktalanul, mert az Átmeneti üresedésben ráismertem Rowling stílusára, mert jellegzetesen ír és én mégis hozzákötöttem a HP-hez... mert ez a történet olyan, mintha Dursleyék mindennapjaiba és a varázsmentes világba látnánk be a varázslók jelenléte nélkül.

Az intro helyett fejléc érkezik hamarosan

A történet egy mini spoilerrel, szinte már a kezdet kezdetén kiderülő kis cselekményelemmel kezdődik, amely megbolygatja a kisváros, Pagford, életét. Ezt inkább nem veszem poénlelövő momentumnak - felhördülést kérem mellőzzük - és elárulom: Barry Fairbrother meghal, bár elsőre majdnem azt írtam, hogy Farry Barrybrother. A regény első fejezete után pedig az kerül előtérbe, hogy hogyan reagálnak erre a különféle csoportok és fontos szerepet kap a politika illetve az egyes emberek és a település szociális gondjai plusz az egyéni problémák köre, ú de *sípszó* jó ez a regény!

Ezek után olyan nagy cselekmény nem nagyon jelenik meg csak a végén és addig a lassú sodrás, az akciók hiánya, a karakterizálás, meg a sok-sok probléma kidolgozása tölti meg ezt a féltégla könyvet. A bevezetés - ha az cselekményelemnek számít, hogy elkezdenek szervezkedni az új tanácsnok kapcsán - nagyon hosszú ideig tart, majdnem száz oldalig és még tovább is, mert még mindig csak beszélgetésről van szó és utána sem lesz gyorsabb. Emellett pedig Rowling sok nézőpontot mutat be, ami azért is nehéz műfaj, mert nagyon szétszabdalódik a regény és egy kicsit kusza is lehet, amiről később írok még, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy mégis sikerült a szerzőnek a szokásos, tehát az, hogy alig tudtam letenni.

Kellemesen csalódtam a kötetben és, mint már a bevezetőben is írtam, nem egy új HP-t vártam és végül nem is koppantam, tehát a baj forrása az lehet, hogy egy elvetemült fan, amilyen mondjuk én is vagyok, nekiáll annak a reményében, hogy hátha felfedez valamit a nagyszerű sorozatból, amely mondjuk olyan népszerűvé tette azt.
Itt nem volt szükség a varázslók metaforáira, az elnyomás ilyen ábrázolására például, hanem a szerző azt az olvasó képébe vágja, mert a regény őszintére és ezzel együtt durvára sikerült. Gondolok itt arra, hogy a reakciók bizony valósak és ez egy nagyon ijesztő kép. Hiszen ha valaki meghal, nem pont arra vágyik, hogy abból mások hogyan húzhatnak hasznot és hogy ő legyen az új három napos szenzáció, amiről mindenki beszél, méghozzá perverz örömmel...

Itt a társadalom bemutatása illetve egy tükörmutatás a lényeg, mert a szerző nagyon sok témával és problémával foglalkozik, amelyek főleg a településhez illetve a közigazgatáshoz kötődnek. Igazi társadalomföldrajzos könyv, azért is szerettem nagyon.
Emellett pedig nagy kedvencem volt a települések csatája, az, hogy hogyan próbál meg a kis falu konzervatív közössége küzdeni a városiasodás ellen és azon veszekszik, hogy hova kerüljön az a terület, amely csak kiadást okoz. De Pagfordon belül van az ellenzék is, aki küzd Parlagért és az ott élő népekért, ilyen volt például Barry is, ő volt a kötőanyag, amelynek hiánya nagyon érződik... a történet többek között erről a kis magányos területről szól.

Viszont nemcsak a nagy egységek részletes bemutatása volt a lényeg, hanem a részek, a kis apróságok kidolgozása is, tehát például az, hogy a családtagok hogyan viselkednek egymással.
Rowling nagyon sok reakciót bemutatott, ahogy az lenni szokott egyesek alig várják, hogy elújságolhassák a haláleseteket hogy középpontba kerülhessenek, ha szabad úgy fogalmazni, felragyoghassanak egy kis időre. Másokat nem érdekli az a személy, míg egy másik emberfajta elgondolkodik a saját helyzetén és nagyon keveseket érint meg mások elmúlása vagy éppen örömmel nyugtázzák azt, megpróbálva kihasználni a helyzetet, és ez az igazán szomorú.
,,...Howard is olyan részeg az elragadtatástól, akárcsak ő, de ezt kimondani, amikor a halálhír még ki se hűlt a levegőben, annyi lett volna, mint pucéran táncolva trágárságokat kurjongatni, márpedig Howard és Shirley mindig viselték az illem láthatatlan leplét, amelyet sosem vetettek le."
Nehéz megragadni ennek a könyvnek a lényegét, mert nagyon sok mozaikhoz nyúlhatnék és akkor sem tudnék teljes képet felfesteni ebben a rövidke értékelésben, mert nagyon sok szál van, annyira, hogy néha azt hittem, nem bírok velük. Ami kuszaság keletkezett, mind emiatt volt, meg azért, mert a szerző összekeverte őket és néha csak kapkodtam a fejem, hogy most kiről van szó, meg kicsoda és mit csinált, míg szép lassan megjegyeztem mindent, addig meg maradt a visszalapozás és a kategorizálás, mert csak így volt élvezhető az olvasás.

Talán mégiscsak sikerül valami konkrétabbat is írnom, méghozzá Barryről, aki hiába távozik azonnal a világot jelentő deszkákról, mégis ott van a regény végéig és az ő nem léte befolyásolja a párbeszédeket, történéseket, hiába, ha egy fontos és jó ember hal meg az bizony kihat a környezetére... Rowling most egy folyamatot vizsgált, a tovagyűrűző hatást ültette át a gyakorlatba és megnézte, hogy ha Barry a kavics, a társadalom a tó vagy nagyobb vízfelület, akkor hogyan terjednek a hullámok a becsapódás helyétől. Emellett nemcsak a férfi halála lehet a reakció indítója, hanem egyéb szereplők sorsa is hatással lehet a másokéra, ezért tetszik nekem annyira ez a könyv. A tanulsága az lehet, hogy mindenki fontos, senki sem él hiába, mert nem lehet tudni, hogyan befolyásoljuk másnak az életét.

A karakterek összetettre sikerültek, még mindig úgy gondolom, hogy a szerző tud írni. Nagyon kíváncsi voltam Sukhvinderre, Tessára vagy éppen Krystalra és a könyv végére sokat megtudhatunk róluk. Szerintem az ő életük a legérdekesebb, de emellett nagyon tetszett még a generációk összecsapása is, de erről nem írnék többet, mert nyúl spoiler.
,,De ki akarná tudni, melyik csillag halott? Ki bírná tudomásul venni, hogy már mind halott?"
Rowling emellett rengeteg tapasztalatot és értéket közvetít, ilyen például Barry karaktere - tényleg ő a központ - többek között azt, hogy minden élet értékes, akármilyen csiszolatlannak látszódik.

Emellett előkerül a rasszizmus és a drog kérdésköre, a depresszió, gyász és még egyéb sok egyéni jellemző, amely megérne egy pszichológiai tanulmányt. Mivel több kemény téma is előkerül és az egészet belengi valami búskomorság és baljós érzet, ezért nem volt éppen jó kedvem mikor olvastam és nagyon rám telepedett, mindenhova magammal cipeltem a szereplőket és a gondjaikat és mondhatni megviselt ez a regény.

Összességében a kötet egy bazi nagy igen, aki pedig nem szereti, megcsapkodom a könyvvel, na jó nem. Engedjetek meg egy ilyet, mielőtt valaki tényleg komolyan veszi: :D. Azoknak ajánlom, akik nem egy újabb Harry Pottert várnak, hanem egy nagyon erős háttértörténettel rendelkező sztorit, rengeteg szereplővel és kidolgozottsággal, akinek van településföldrajzos illetve térségfejlesztő vénája, illetve akik szeretik a komoly témákat méghozzá a helyükön kezelve.

Az Átmeneti üresedés a Gabo kiadó által születhetett meg magyar nyelven is, 2012-ben. Tartós, kemény kötés, bár azért félteném, mert könnyen kijöhetnek a lapok a helyükről, bár szerencsére az enyémnél nem történt ilyen átmeneti üresedés, meg azt nehezebb is lenne pótolni. Valahogy nem lenne ugyanaz... pont ahogy Barry hiánya is érződik...
,,Isten fénye világít minden lélekből."
Még egy személyes vonatkozás, kicsit rendhagyó módon: sokat köszönhetek ennek a könyvnek, nem véletlenül ragadtam ki a Random idézet posztnál pont ezt a mondatot, végigsírtam a regény végét és akkor hullottak a legjobban a könnyeim, egyéb személyes okok miatt is, de megnyugtatott és azóta Rowling másodjára is adott erőt, ahogy azt korábban megtette. Jó persze, azon kívül, hogy a cselekmény is megríkatott...

Kíváncsi vagyok a Kakukkszóra - ami már itt is van, a legközelebbi polcomon - vajon harmadjára is sikerül a szerzőnek?

Köszönöm, hogy elolvastad!



A gyönyör sötét oldala


Szerző: Laura Reese
Sorozatcím: -
Cím: A gyönyör sötét oldala
Eredeti cím: Topping from Below
Eredeti megjelenés: 1995
Műfaj: pszicho-thriller, krimi
Fordító: Török Krisztina
Oldalszám: 448 oldal
Kiadó: Magnólia Kiadó
Megjelenés: 2013
Ár: 2.980 Ft

      


Fülszöveg:

Izgalmas erotikus regény két nővérről, akik veszedelmes útra kelnek a sötétség mélyébe egy vonzó, ám határokat és szabályokat nem ismerő férfival. Visszatérni csak az egyiküknek sikerül.

„A gonosz nem feketében jár, és nem áraszt rosszindulatú kipárolgást vagy fényeket, épp olyan, mint a szomszéd. Michael is ott tanít még a Kaliforniai Egyetem davisi tanszékén. Gyakran látom fiatal és idősebb nők társaságában, ahogy beszélget velük, ők meg nevetgélnek, összemosolyognak. Ártalmatlannak tűnik, senki nem is feltételezné, hogy ölni képes. Mégis, amióta a húgom naplóját elolvastam, látom, hogy rossz ember, akinek se lelke, se erkölcsei. Megölte Frannyt, szánt szándékkal, előre eltervezve pusztította el őt, és cseppnyi lelkifurdalást sem érez. A húgomat megkötözték és megkínozták, a Yolo megyei halottkém mégse tudta meghatározni a halál okát. A mai napig rejtély.”

Laura Reese mára már klasszikussá vált regénye a kritikusok és az olvasók szerint egyszerre hihetetlen izgalmakat rejtő, A bárányok hallgatnak fordulataival vetekedő pszichothriller és az O történetét sok helyütt maga mögé utasító erotikus regény, amelyet csak erős idegzetű felnőtt olvasóinknak ajánlunk.



,,Szeretek uralkodni, és pont. Ez hozzám tartozik, az énem egyik sajátossága, ahogy az ő énjének, és nem mellesleg a tiédnek is, része az alávetettség igénye."
A Szürke szabályos szeretem és utálom áradatot váltott ki az olvasóiból, hát akkor A gyönyör sötét oldalának mit kell? Csak undort, mert a szex egy durvább változatáról szól a regény? Nagyon kíváncsi lennék rá, mennyire tudná befogadni a szélesebb közönség ezt a kötetet...

A történet Noráról és az igazi és durva BDSM-ről szól, arról, hogyan kéne kinéznie a Szürkének... szóval a nő elhatározza, hogy megkeresi húga gyilkosát, de ezt úgy akarja megtenni, hogy végigjárja azt az utat, amit Franny is és így próbálja meg lebuktatni a gyilkost.

Fejléckép forrása
Direkt ilyen semmitmondó, ez nem pornóoldal...
A történet kezdete nagyon erős szerintem. Egyrészt naturalisztikus a leírás, bár nem teljesen mutat be mindent és egyből a vádaskodás közepébe csap, nevezetesen abba, hogy Nora meggyanúsítja M-et, hogy meggyilkolta a húgát.
,,Az ő története ez, és Michael M-é, egy zenetanáré, aki azóta is Davis városában él és az egyetemen tanít, és aki, feltételezésem szerint, meggyilkolta őt."
Ezért Nora úgy tervezi rábizonyítani M-re a gyilkosságot, hogy Franny útját újrajárja. Úgy gondolja ő több és jobb és ezért nem fog belegabalyodni M-be és annak hálójába, ám ebben az egyben nagyon téved.

Igazából azért nehéz most írnom erről a könyvről, mert fáradt vagyok és nehezen jönnek vissza az emlékek, másrészt pedig tényleg régebben olvastam és azért bele-bele kell pillantgatnom a jegyzeteimbe, hogy visszahozzam az akkor olvasottak hangulatát.

Szerintem az is érdekes kérdés lehet, hogy miért kezd bele egy olvasó ebbe a regénybe, amire a válasz az én esetemben a határfeszegetés volt. Annyi rosszat hallottam róla, hogy muszáj volt megnéznem, mennyire bírom a keményebb és gusztustalanabb történeteket, hogy vajon rám hogyan hat. Az elején azt hittem, mikor még nem kezdtem bele, hogy ez rossz könyv és nem fogom végigolvasni, hanem mondjuk eljutok a feléig és még örülhetek, hogy ép bőrrel megúsztam... hát... nem így történt. Nagyon gyorsan végigszaladtam rajta. Mert nem számoltam azzal, hogy a sokkal durvább és keményebb leírásokkal büszkélkedő Havas Henrik-féle Pornó könyv már megedzett az ilyenekre és ami ott öklendezés volt, itt semmi hatást nem váltott ki. Na jó a mumifikációról szóló részt utáltam a legjobban, pont az ilyen élve eltemetős félelmek miatt, de a bővebb szexjelenetekről nem fogok írni többet ennél a bekezdésnél. Furcsa, hogy volt gyomrom a regényhez, de így legalább a pszicho-thriller oldalára is figyelhettem, mert a BDSM nem vágott földhöz.
Viszont! Aki nem bírja gyomorral az undorító jeleneteket, bele se szagoljon a könyvbe! A fülszöveg tényleg nem szépít, tényleg csak erős idegzetűeknek való!

A cselekmény egész érdekes, már ha nem a szex kerül előtérbe, itt arra gondolok például, hogy nagyon kíváncsi voltam vajon mi történt Frannyvel és ki a gyilkosa. Bár egy idő után már fárasztónak és egészen hosszúnak hat a sztori, azért tartogat érdekes vonásokat is. Ilyen például az, hogy Nora szemén keresztül láthatjuk M karakterét.

A szerző egész ügyesen rejtegeti az apróbb pillantásokat és az egyik résznél valószínűleg már lelkiismeretfurdalása volt, hogy na ,,hadd mutassam meg az olvasóimnak az apró dolgokat is, ne mondják később, hogy információkat hallgattam el". Ami a tapasztaltabb vagy figyelmesebb olvasóknál nem jön be, mert azonnal rájönnek mi a helyzet, ahogy például nálam is történt. Viszont a történet végén lévő megoldás nagyon furcsának hat, a hattyúk halála előadás nem jön be. A gyilkost nem tudom felmenteni, de igazából az sem érdekel, hogy mi a büntetése, egyszerűen tényleg nem foglalkoztat.

A szereplők rendelkeznek azért jópár idegesítő vonással, így például Nora, akinek túlságosan nagyra nőtt önbizalmától és naivitásától már előhúztam egy párszor a péklapátot. Benne az irritált, hogy olyan könnyen bedőlt és hagyta magát minden meggyőződése és szava ellenére. Na így lehet behálózni egy butuska fruskát...

Számomra az is furcsa volt Norában, hogy annak ellenére, hogy azt állítja M-ről megölte Frannyt vígan megbízik benne a legtöbb esetben és ez nekem nem feltétlen tetszik. Vagy akkor legalább hagyja abba a ,,Te vagy a gyilkos!" mantrát és hódoljon be, de ne menjen a kettő párhuzamosan. Itt valószínűleg a szerző egy olyat vonást szeretett volna festeni, hogy az ösztön a szavak felett van vagy mit tudom én, de nekem akkor sem tetszik. Főleg, hogy olyan hülyeséget talál ki, hogy csak néztem rajta és igen, a fenti mondatomhoz kapcsolódik... egyszerűbb SPOILER lefeküdni valakivel SPOILER VÉGE, mint várni ugyebár...

M nagyon kegyetlen a BDSM és a mások megtörése illetve megváltoztatása játékban és egyúttal ő lesz az aki mégis a könyv középpontjába kerül, azzal, ahogyan befolyásol másokat és mozgatja a szálakat. Ő kifejezetten irritált és olyan képet alakított bennem, mint amit Yagami Light, aki istennek képzelte magát...
,,Minden nővel más és más a határ, és én pontosan érzem ezeket a határokat."
Franny volt az, akit sajnáltam a regényben. Övé a másik szál és a sérültsége sokkal szerethetőbbé tette, mint Norát és szánandóbbá is. Hiszen az elfogadás iránti vágya nagyon erős volt, erősebb az undoránál is. Így kettejük közül Nora volt az, aki élvezetből vetette magát bele ebbe az egészbe, még ha mást is állít mert nem hiszek neki és ezért sem szimpatikus.
,,Azt jelenti, hogy hivatalosan is a barátnőm lettél, és birtokosi jogom van a tested felett. Mostantól az enyém vagy, a tulajdonommá váltál."
Az ő illetve nővére esetében is látható az, ahogy M tevékenykedik, tehát az az út, ahogyan behálózza őket és észrevétlenül eléri, hogy engedelmeskedjenek neki. Nora esetében ez sokkal szembetűnőbb, bár ez azért is lehet, mert ő az akinek történetét nem a visszaemlékezésekből illetve lapokból lehet megismerni. M viszont nagyon jó emberismerő, mert egyből meglátja mi az, ami Norának kell és itt ölt testet a jelenkor igazsága: Az információ hatalom.

A történet vége felé a pszicho-thriller jelleg erősödik szerencsére, bár tényleg nem egy nagy durranás ez a szál, itt a lélektanon, a másik elnyomásán, megváltoztatásán volt a hangsúly. A krimi szál tehát nem létezik a hagyományos minőségében. Egyrészt az értékelések miatt össze-vissza találgattam ki lehet a gyilkos, ilyenkor mindig megfogadom, hogy nem olvasok el egyet sem olvasás előtt, még akkor sem ha azok vettek rá arra, hogy vegyem elő a regényt a por alól! Tehát itt csak Nora van meg a tehetetlen és már elnézést balfasznak ábrázolt rendőrség, akik csak úgy vannak és elegük van a lányból, aki folyamatosan zaklatja őket a nyomozás miatt. Túl egyszerű a történet, lényegében két potenciális gyilkos lehet, ha nem hoz be a szerző egy váratlan harmadikat is... és ez így kevés. Nem ezt szoktam meg, na.

A kötet erőssége a pszichológia. Ezért teljesen megérte olvasni és nemcsak azért, hogy lássam a különféle jellemek összefeszüléséből milyen egyenleg kerekedik, hanem a különféle sorsok és az emberek miatt. Nagyon érdekes volt M a lányokra, fiúkra kiható személyiségével, azzal a folyamattal, ahogyan másokat a saját akarata szerint mozgatott, ahogyan rávette őket a szex egy sötét formájára.
,,És én mindig, makacsul visszatérek hozzá. Mert a tudását akarom. És éhezem erre a fajta szexre, a jegyeire, amiket csakis ő hagyhat a bőrömön."
Összességében egy átlagos pszicho-thrillerről van szó, néha egyszerű elemekkel (például a krimi szállal), idegesítő karakterekkel és undorítóbb vagy éppen durvább elemekkel, ezért nem való mindenkinek ez a regény. Viszont a lélektan jó és a kötet legizgalmasabb része volt!

A Magnólia kiadó jelentette meg a könyvet 2013-ban, puha kötésben, 2.980 pénzért lelhető fel boltokban, a borítója meg szerintem szép.

Köszönöm, hogy elolvastad!



A rossz lányok nem halnak meg



Szerző: Katie Alender
Sorozatcím: A rossz lányok nem halnak meg
Cím: A rossz lányok nem halnak meg
Eredeti cím: Bad girls don't die
Eredeti megjelenés: 2009
Műfaj: horror, ifjúsági
Fordító: Szabó Krisztina
Oldalszám: 310 oldal
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés: 2013
Ár: 2.999 Ft

      


Fülszöveg:

A szenvedélyt csupán egy hajszál választja el a megszállottságtól…

Alexis kishúga, Kasey megszállottjává válik egy antik babának, de Alexis nem igazán foglalkozik a dologgal, mert Kasey egyébként is elég fura. Ami azt illeti, Alexist is furának tartják az iskolatársai és a szülei, sőt, még a saját goth haverjai is. A dolgok egyre különösebbek lesznek, amikor a régi házban, ahol a lányok laknak, különös dolgok történnek: ajtók nyílnak ki és csukódnak be maguktól, a víz felforr a meggyújtatlan gázon, és a kikapcsolt légkondicionáló úgy lehűti a levegőt, hogy látszik az ember lehelete is.

És Kasey is megváltozik. Kék szemei zölddé válnak, elkezd régiesen beszélni és több óra is kiesik az emlékezetéből. A legnyugtalanítóbb azonban Kasey ellenséges viselkedése: az addig kedves, babaszerető kislány eltűnik, az új Kasey pedig dühös. Alexis az egyetlen, aki megállíthatja a húgát – de mi van, ha a zöldszemű lány már nem is Kasey?

Mit tennél, ha a várost halálos veszély fenyegetné, de senki sem hinne neked?


Big Bad girls don't cry die 

Álmomban sem gondoltam volna, hogy pont ezt fogom magyarul elolvasni, mert anno, mikor megláttam más molyoknál a kötetet, várólistára tettem, de hát ugye angolul és úgy voltam vele, hogy soha az életben nem fog velem szembejönni hazai viszonyok között, ld. magyarul.

Mégis megtörtént. Rám kacsintott én meg vissza, és belekezdtem.

zintro

Amúgy a Bad Girls Don't Die / A rossz lányok nem halnak meg sorozat első része!

A történet főhőse Lexi, akinek házában furcsa dolgok történnek, bekapcsol a légkondi, ajtók záródnak önmaguktól és ezt tetézi az is, hogy húga, Kasey, igencsak furcsán viselkedik. Úgy néz ki, hogy a házukat megszállta egy szellem, vajon sikerül kiűzni belőle a gonosz lelket?

A cselekmény szerencsére gyorsan pörög, nem lehet unatkozni olvasás közben az tény, szóval a kissé sablonos ifjúsági horror sztori egy könnyed könyvnek bizonyul, de itt jön a kérdés: ez vajon mennyire jó?

Mivel most megint bolondos kedvemben vagyok, jó érzés amikor jó hírt kap az ember na, és gyorsan megírom agymenésem a könyvről, mert nem készítettem jegyzeteket és nem akarok úgy járni, mint a Hervadással, mert azt újra kell majd olvasnom, hiszen a hangulatán, meg azon a hülyeségen, hogy a srácot 9 évesnek néztem, aztán kiderült, hogy 16 körül van, nem tudok túllépni, főleg amikor már szerintem pedofiliába fordult a regény, egy kissé kiköptem volna a kávémat, ha szeretnék kávézni, de csak a kakaó került majdnem tévútra. Egyébként a jelenlegi regény ahhoz hasonló abból a szempontból, hogy nem tetszik.

Én esküszöm valami eszméletlen jó és kemény horrort vártam, ami egy überbrutál fasza regény, ékkő az ifjúsági regények között. Hát... nem feltétlen gondolok így rá, de hát nem írhat úgy mindenki mint Stephen King és nekem mégiscsak ő a vízválasztó, nála kezdődik az igényes horror, thriller, kutyafüle, így a többi ami alatta van, az e tekintetben kényes ízlésemnek nem felel meg és az úgy jár, mint az egyik híres előadó számának áthallása, tehát a Big Bad girls don't cry die. Bár lehet, hogy akkor nem az ifjúsági regények palettáján kéne keresgélnem napi félnivaló után... na mindegy.

Az igazat megvallva most erősen gondolkodnom kell a főhős nevén, egyébként ő Lexi, mert annyira nem maradt meg sok minden és igencsak nagyot néztem a molyon real-time-ban bejelölt olvasási linkre, mert tegnap kezdtem el és a rengeteg szünet ellenére is belefért egy napba a regény, ami horrornál nem feltétlen pozitív jellemző. A könyv pár óra alatt olvasható, meg 310 oldal, tehát rövid. Ami szintén nem tesz jót a horrornak.

Ha a műfaj jellemzőit nézzük, akkor a kötet inkább YA, mint a fent megjelölt kategória, szóismétlés kizárva. Tehát egyrészt rövid, ami azért nem jó, mert nincs elég hely és idő a hangulat, vagy éppen a főgonosz karakter kifejtésére, ami sajnos itt sem történt meg. Plusz alig volt a regényben szellemes rész, ami viszont megjelent, az tetszett. Emlékszem még a Nem enged a mélység hangulatára, Rachel Ward úgy tudott ott írni, hogy borzongjak, Katie Alender sajnos nem, pedig nagyon sokat vártam tőle.
Ha pedig még mindig horrornál tartunk, akkor viszont a regény nagyon jól operál a tipikus horror elemeivel, tehát például a babákkal, amely kellékeket az ijesztős sztorikban azóta utálom, mióta a középfokú angol nyelvvizsgámra városi legendák (urban legends) angol szövegeivel készültem és hát igen, akkor bárcsak ne értettem volna őket...

Térjünk vissza a történetre, amely egy kicsit másabb szellemsztori, mint szokott lenni és a szerző nagyon ötletes dolgot talált ki, amely csak azért nem működött nálam, mert idegesített a kuszaság. Úgy érzem jó lett volna a regény, ha egy kicsit máshogy írja meg Alender a sztorit. Próbálkozott ő a mozaikossággal, de ezzel tényleg az a baj, hogy nem sikerült belőnie a helyeket, tehát az információk csepegtetése nem jó, főleg, hogy azonnal kitaláltam a nagy csavart is, tehát számomra még meglepetést sem tartogatott, pedig ilyen ötlettel még nem találkoztam.

Akadt egy apró története a főgonosznak is, egy rövid jellemzése, de nem érzem kidolgozottnak ezt, számomra például ő, vagy Shara szála egy kicsit jobb is lehetett volna. Bővebb, legalább egy múltbeli szállal, vagy a szellem nézőpontjával, akármivel, de nekem ez annyira egyszerű és kiszámítható illetve egysíkú volt, Lexit pedig ki nem állhattam ahhoz, hogy elviseljem őt. Tehát a főszereplő nem viszi el a hátán az egész könyvet, viszont a természetfelettinek el kellett volna, de az meg nem volt benne rendesen. A sejtetés nem elég, viszont a nyomozás és az, ami kiderül pedig jó, csak hiányos.

Mivel már nem vagyok fiatal és a Ragyogáson meg a Körön is egy jót röhögtem a félelem helyett (na jó azért voltak olyan részek is és SK regénye attól még zseniális, hogy én nem veszem be a mászkáló sövényeket), úgy érzem, hogy lehet hogy túl felnőtt vagyok ehhez a könyvhöz. Ha fiatalabb lennék, valószínűleg sokkal jobban megrázna és borzongatna a kötet, csak ennek a számlájára tudom írni, hogy nem érintett meg semmilyen tekintetben. Szóval ez inkább tinikönyv.

Lexit nagyon utáltam, rengeteg olyan megnyilvánulása volt, ami miatt nem szimpatizáltam vele. Például bunkó, meg úgy vettem észre önző és szerintem egy kissé elkényeztetett, meg néha érzelmileg zsarolja a húgát. Örüljön, hogy van családja, gyerekszobája, na jó a házi szellemnek nem kell örülni, de akkor is! Inkább túlságosan fiatal és azért lázad és jujj de utálom!

A többiekhez nem tudok olyan nagyon hozzáfűzni semmit, szerintem Carter múltjába nem kellett volna az a komoly dolog és nem örülök, hogy ürügyként használják annál a bizonyos beszélgetésnél, mert nem kéne. Kasey olyan, mintha nem is a korának megfelelően viselkedne, néha igencsak elfelejtettem, hogy egy nyolcadikos kislányról van szó. A pomponlányok pedig Megan kivételével sajnos sablonosak, ezt nem lehetne elfelejteni? Miért nem lehetnek kivételesen normálisak?

A szerelmi szál pedig idegesített is, meg nem is. Egyrészt örültem, hogy ilyen aprócska és hogy ennyire nem fontos a regényben, másrészt pedig már ez is zavart. Sokkal jobb lett volna ha egyáltalán nincs benne ilyesmi, viszont plusz pont a végéért, az tetszett. Nem a bál... az már olyan rózsaszín volt, mint Lexi ruhája meg haja.

Olyan furcsa érzésem van, annyira szokatlan a rózsaszín, a bál és a horror egy kötetben, annyira nem YA-hoz való a másik műfaj, attól függetlenül, hogy a Nem enged a mélység is ifjúsági. Jobban meggondolva a hasonlóságot, számomra az a történet, sokkal mélyebbre sikerült, a mostani pedig... felszínesre. Nem tudok mást írni, mert ha félni kell, akkor tudok félni is, de itt nem kellett, hangulatilag nem fogott meg, nem éreztem együtt senkivel és nem szeretném újraolvasni később a könyvet.

Viszont nagyon olvasmányos, mert könnyen végigszaladtam rajta és kikapcsolódásnak, illetve szórakozásra tökéletes szerintem.

A borító nagyon jóra sikerült, hátborzongató. A kötet a Könyvmolyképző kiadó gondozásában jelent meg 2013-ban és még két része van a sorozatnak.

Összességében a háttértörténeteknek kellett volna vinniük a hátukon az egész könyvet, vagy éppen a főszereplőnek, de számomra egyik sem teljesített túl fényesen. A horror része inkább a fiatalabb olvasóknak okozhat esetleg ijedtséget, vagy egyéb felfokozott állapotot - khm szigorúan véve a félelemmel kapcsolatosat - bár lehet, hogy az idősebbek is élvezhetik. Számomra kikapcsolódást és könnyed szórakozást hozott, tökéletes regény lett volna a vizsgáim mellett.

(Fejléckép később lesz valószínűleg, most máson dolgozom...)

Köszönöm, hogy elolvastad!







Részlet a regényből:

Kérdőív

Tegnap nagy meglepetésben volt részem, mert két kedves molyocska is felkért egy kérdőív kitöltésére, amit nagyon köszönök itt is, Hepi1122 és MataHari! :)

Akiknek továbbküldöm: FFG, Bess, Emyon, JeffiDeszy, Horsegirl és Tibi. Bárki szeretné kitöltheti természetesen, azért sem írok be több embert, mert legszívesebben vagy húsz bloggert megemlítenék itt, de akkor hamar véget is érne a körbeposztolás...

Kérdések:
1. Szoktál nassolni olvasás közben? 
Igen, néha. Bár ez régebben volt általános, a legemlékezetesebb nassom a Battle Royale-hoz kötődik, amikor a ropievés örökre összefonódott az egyik khm... véres részlettel. Amúgy inkább az undorítóbb filmeket nem bírom ilyen téren.

2. Mit szeretsz iszogatni olvasás közben?
Anno, mikor egyetemista voltam kólát, mert attól nem aludtam el annyira. Egyébként... őőő... most is a kólát ha van, természetesen.

3. Szoktál írogatni a könyvekbe, vagy kivagy magától a gondolattól is, hogy firkálj beléjük?
Csak a tankönyvekbe, mert megérdemlik.

4. Hogyan jelölöd, hogy hol tartasz egy könyvben? 
A könyvek mellett a könyvjelzőket is gyűjtöm, van vagy háromszáz darab és mindegyik könyvnél egy újat veszek elő, hogy mindegyik sorra kerüljön legalább egyszer.

5. Mindig el kell jutnod egy fejezet végéig, vagy le tudod tenni a könyvet bárhol? 
A legkényelmesebb természetesen a fejezet végén letenni a könyvet. Ha van időm rá, akkor ott teszem le, de ha sietek akkor nem mindig sikerül.

6. Olyan ember vagy, aki elhajítja a könyvet a szoba másik sarkába, ha nagyon idegesítő regényt olvas? 
Amikor ezt írom a bejegyzéseimben csak képletesen értem, bár szerintem volt már hogy táncoltam rajta... ja igen, az is tankönyv volt.

7. Ha szembejön veled egy ismeretlen szó, azonnal rákeresel? 
Hát ha angol regényről van szó, elég sűrűn előfordul az ilyesmi, szóval igen. Amúgy a magyar nyelvű könyveknél nem jellemző, bár a gimnáziumi negyedikes magyar tankönyvnél sűrűn forgattam a Bakost.

8. Mit olvasol most? 
Dan Wells: Romok a mostani regényem.

9. Milyen könyvet vettél legutóbb? 
Előrendeltem a Fumaxtól a Bolondok hercegét, a Hordát és A marsit. :) Tobzódás volt a javából, néha olyan is kell!

10. Van kedvenc helyed vagy időpontod az olvasásra? 
Otthon, csendben. Talán ez a kettő a legjobb párosítás, de bárhol képes vagyok, bármilyen körülmények között, na jó talán munka közben nem...

11. A sorozatokat vagy az egyrészes könyveket szereted jobban? 
Mindkettőt szeretem és sajnos most nem tudok dönteni köztük.

12. Van olyan könyv, amit mindig előrehozol, és szeretettel ajánlasz mindenkinek? 
Ez mindig változó, a műfajtól függ, meg az adott embertől. Pl. ha fiatal akkor megpróbálok az ifjúsági regényekről beszélgetni vele, ha meg a csoporttársam az illető, szeva Dávid, akkor komolyabb regényekről szoktunk, pl. orosz realizmus, mert azt szeretemjük.

13. Hogy rendszerezed a könyveidet? 
Imádom rendszerezni őket. Nagyon sokszor pakolgatom ide-oda a regényeimet, de most a főbb szempont a van-e róla bejegyzés, vagy nincs. Ha nincs, mert ebből több van, azok kiadók és méret na meg kemény vagy puha kötés szerint vannak a polcaimon. Amúgy ez úgy szokott menni, hogy nagy hévvel elkezdem a halmok pakolását, a végére pedig összekutyulom, mert ezer könyvet nem könnyű rakosgatni és össze-vissza állnak a tornyok a szobámban, szóval így járok mindig, sosincs tökéletes rend.

Tövisek királya


Szerző: Mark Lawrence
Sorozatcím: A széthullott birodalom 2.
Cím: Tövisek Királya
Eredeti cím: King of Thorns
Eredeti megjelenés: 2012
Műfaj: dark fantasy 
Fordító: Gy. Horváth László
Oldalszám: 500 oldal
Kiadó: Fumax kiadó
Megjelenés: 2013
Ár: 4.495 Ft

          


Fülszöveg:

A fiú, aki király akart lenni, megszerezte a trónt…

Csaták százai perzselik fel a földeket, amint nagyurak és kiskirályok viaskodnak a széthullott birodalom uralmáért. A galádul lemészárolt anyja és öccse megbosszulásához vezető hosszú úton Honorous Jorg Ancrath herceg kiderítette, kik állnak valójában e végtelen háború mögött. Megismerte a játszmát, és elhatározta, hogy ő fogja letarolni a táblát, bármi áron.

Húszezres hadsereg vonul Jorg vára ellen, a próféciák és a nép istenített bajnokának vezetésével. Minden becsületes ember azért fohászkodik, hogy ez a dicső lovag egyesítse a birodalmat, begyógyítva sebeit. Minden jó király tudja, hogy meg kell hajolnia a túlerő és a jövendölések előtt, ha másért nem, hogy népét és birtokát mentse. De Jorg király nem jó király.

Jorg tisztában van vele, hogy a nála sokkal erősebb ellenséget tisztességes harcban nem győzheti le. Ám a tisztességes játszma sohasem szerepelt a tervei közt.



,,Ez is egy olyan eset lesz, amikor az utolsó pillanatig úgy csinálsz, mintha semmiféle terved nem volna? - kérdezte Makin. - Hogy aztán a végén kiderüljön: tényleg nincs?"

A történet A széthullott birodalom trilógia második részeként a tizennyolc éves Jorggal folytatódik, aki éppen az esküvőjére és ostromra készül, amely egyrészt Miana hercegnővel, másrészt Nyíl hercegével történik meg, ízlés szerint válaszhatóan. Ezután sok sok visszaemlékezésen, Jorgra jellemző kemény cselekményen és sok sok hullán keresztül folytatódik a regény, míg végül eljutunk a kötet végi fordulatig, amely egy rövid, ámde lényegre törő két tagból álló, lassan hangulatot jelző kifejezést váltott ki belőlem, amely azzal végződik, hogy ,,meg". Mark Lawrence, én rohadtul kíváncsi vagyok, hogyan zárod ezt a sorozatot és arra is, vajon mennyire fogsz megdöbbenteni. Mire vagy még képes ezek után?!

A regényt azért szerettem volna olvasni, mert az első jó volt, bár voltak furcsa vonásai, például a gyereknek számító Jorg és az őt követő felnőtt (!) emberek kisebb csoportja, akik ahelyett, hogy eltángálták volna a szemtelen kölykét, követték mindenhova és teljesítették az eszement de valahogy mégis logikus parancsait. Aminek, teszem hozzá, megvolt a maga magyarázata.

Na de a második kötet! Itt már azért megnyugodott a lelkem, hogy egy tizennyolc éves szereplő már némiképp érettebb a szexhez, az öléshez meg egyéb jorgos dolgokhoz, mint például a koronához és így már sokkal másabb szájízzel olvastam.

Kíváncsi vagyok mi jöhet még. Ügyes, nagyon ügyes!

Fejléckép forrása: saját szerkesztés a borítók felhasználásával. Itt direkt deviantartos verzióval tüntettem fel. 
A második regény sokkal jobbra sikerült szerintem, mint az első, vagy csak én nőttem azóta, bár még mindig nem mimózalelkűeknek való a sorozat. Jorg nem lett kedvesebb, a világ nem lett aranyosabb, még mindig ugyanazok a farkastörvények uralkodnak, amelyek az elsőben is. A különbség annyi, hogy az antihős király lett. És most a császári cím a cél. Ebben a könyvben nagy kedvencem volt Jorg taktikai érzéke, na meg a történet végén lévő csavar, ezért is tetszik nekem jobban ez a kötet, mint az előző.

A cselekményre nem lehet panasz, szinte mindig történik valami. Vagy Góg próbálkozik felgyújtani Jorgot és a szobáját (természetesen nem szándékosan), vagy éppen a jelenben állhatunk a főhős mellett és nézhetjük Nyíl herceg seregét a távolban. Úgy vettem észre a szerző képes úgy feszíteni a húrt, hogy az ne pattanjon el, tudja hogyan kell vezetni a történetet és összekeverni a mozaikdarabkákat, hogy pont annyira vágyjon az olvasó a következő oldalért, mint Jorg a császári koronáért.

Először számomra a múlt kevésbé volt olyan izgalmas, mint a jelenkori szál, ezt Lawrence nagyon jól belőtte, mert gyorsan végig szerettem volna szaladni a múlton, hogy végre megtudjam, elbukik-e Jorg a jelenben. Az ide-oda ugrálás az időben pedig lehetővé tette, hogy minden érdekeljen a közepétől kezdve, mert a múltbeli szál egyre érdekesebb lett. Egyrészt ott található a kötet elején lévő kérdésekre és bizonytalanságokra a válasz és másrészt annak az időnek is megvan a maga vonzereje. Emellett pedig végig megmaradt a jelenkori események izgalma, hogy vajon mi történik a csata közben?

A kötetben nagyon fontos szerepet kap az utazás és ahhoz kötődnek az általam kedvelt leírások is, amelyek alapján azt kell írjam, hogy Mark Lawrence tutira földrajzos, mert ezt lehet látni a szemléletmódján és bár most éppen rosszban vagyok a tudománnyal, amikor olvastam nagyon szerettem ezeket a bemutatásokat vagy a geomorfológiai szempontot - itt arra gondolok, ahogy Jorg visszaemlékezik, hogy ismer olyan történeteket, amelyek az egyes felszíni formákat az erőhatásoknak tudnak be, pedig egyszerűbb lenne a széldémonoknak tulajdonítani őket. Nagyon szerettem olvasni tehát a leírásokat, ezek voltak a fő kedvenceim a regényből, a filozófiai utalások mellett természetesen.
- Mi a vulkán, Jorg?
- Olyan hely, ahol vérzik a föld. (...) Ahol felbugyog a vére. Olvadt kő, mint az ostromhoz olvasztott ólom, az préselődik fel vörösen, folyékonyan a mélyből."
Jorg tipikusan olyan szereplő, aki annál jobban feszül, minél jobban hajlítják, tehát nem gond neki az, hogy az egész világ ellene van. Végig akarja vinni a célját, ő a csakazértismegteszem ember és nem érdekli hogy mekkora a hullahegy, átmászik rajta és lerángatja a koronát bárkiről. Tehát ő egy igazi antihős. És én megkedveltem ennek ellenére ebben részben, míg az előzőben igencsak rühelltem őt. A Tövisek Királyában egy teljesen más oldala mutatkozik meg, egyrészt amiatt, hogy több új problémával kell szembenéznie (Nyíl hercege, Sageous, a világ) és tudatosabb gondolkodásra van szüksége. Ezek mellett pedig a visszaemlékezések is színesítik a jellemzőit, ezért is történhetett, hogy a kötet végére sikerült valamiféle szimpátiát éreznem iránta, bár nem tudom, hogy ez vajon a harmadik egységben is megmarad-e.

A többi szereplő is kidolgozottra sikerült, például ott van Katherine naplója, amely által beleláthatunk a szereplő fejébe és még őt is megkedveltem. Nagyon bírtam benne a tenni akarását és a szerepét. A másik lány szereplő, Miana hercegnő személyisége nekem nagyon bejött, egy hangsúlyos karakterről van szó személyében és nagyon remélem, hogy a harmadik rész sem lesz másmilyen ebben a tekintetben.

Lawrence egy ellentétpárt állított a kötetbe, méghozzá Jorg és Orrin személyében. Egymás ellentétei valahogy úgy, mint a nap és a hold; és vajon az gáz-e, ha én Orrinnak szurkoltam? Az ő kettősségük olyan szokatlannak tűnik, mármint nem sok olyan kötetet olvastam ezek szerint, amelyben az antihős oldaláról szemléljük a dolgokat. Ám ebben érzek egy kis fricskát is a jó szándékú uralkodás ellen, vajon ez mennyire szándékos?

Úgy érzem, hogy a második regényben sokkal több és egy kicsit tudatosabb ennek a világvége utáni világnak a felépítése, vagy én voltam az elsőnél figyelmetlenebb, vagy itt ennek az ellentéte, de sokkal több bizonyítékot találtam és sokkal nagyobb szórásban, mint mikor Jorg még csak herceg volt. A misztikum pedig ebben a részben is sok szerepet kapott, ezzel kapcsolatban inkább arra lennék kíváncsi vajon Jorg most mihez fog kezdeni? Vajon a két nagyobb szereplő, Ferrakind és a Holt Király a következőben is szerepel majd? Mekkora szerepük lesz még?

Tehát összességében a regény legfőbb erősségei a következők:
- Jorg logikája,
- az izgalmak,
- a szereplők,
- a leírások,
- a jellemzések,
tehát majdnem minden. Viszont nem való ez a sorozat mindenkinek, annak biztos nem, aki nem szereti a keményebb, ütősebb, hullahegyekkel bővelkedő történeteket, ahol a főszereplő egy igazi antihős, egy gyilkos, mert akkor felejtse el a szerzőt. Viszont ha igényes fantasyt szeretne olvasni, komoly csavarokkal és ördögi logikával, nyugodtan kapja elő Lawrence regényét, nem fogja megbánni!

Amúgy pedig ez egy olyan regény, amelyet többször kell elolvasni, hogy minden egyes kis mozaik a helyére kerüljön és teljes élményt nyújtson a kötet.

Egyetlen egy problémám van, hogy egyszerűen nem tudom elképzelni, vajon Lawrence hogyan fogja a mi világunkat ebbe belegyömöszölni? Ötletem sincs, mi okozhatta a jelenlegi helyzetet?

Ami a következő könyvből biztosan kiderül, amely már megjelent a Fumax kiadó gondozásában 2013-ban. A jelenlegi is kemény kötésben van és szépre sikerült illetve természetesen tartósra, pont ahogy a harmadik rész!

A széthullott birodalom trilógia spin-offja, a Bolondok hercege, hamarosan megjelenik a kiadónál, itt a lehetőség a dedikált regény megrendelésére!
,,Az én időm.
Ha nem tetszik.
Állítsatok meg."
Köszönöm, hogy elolvastad!







Extrák:
Csak nekem tűnik úgy, hogy Jorg olyan mint Zuko...?
Felülről lefelé, balról jobbra haladva:
Háttal a kis Jorg, aztán Rike, Miana, Katherine, Chella, a Núbai, Gorgoth, Makin, Jorg és Góg.

Figyelem! 
Minden előrendelő ajándék képregényt választhat a Fumax kínálatából (a Sin City sorozat kivételével)! Az előrendelés leadásakor megjegyzésbe kell beírni a választott képregény címét. Ha valaki elmulasztja ezt az előrendelés leadásakor, még akkor is kérheti az ajándékképregényt, amíg át nem veszi a Tövisek Királyát. Rendeld meg itt!

Részlet a regényből:


Inspiráció pénteken #6


A mai kép nagyon szép és egyből borús hangulatom lesz tőle. Nincs most ilyen szomorú pillanatom, csak már régóta itt van a gépemen és mikor letöltöttem arra gondoltam, hogy jó lesz még ebbe a rovatba és tessék, itt is van!

Tengerpart, visszahúzódó víz, jól használt technika, mi kell még?

Szerintem a sötét szín nagyon jól ráerősít az elhagyatottságra, még az is lehet, hogy felhasználnám az egyik nyomasztó regény borítójaként.

Forrást megint nem tudok mutatni, gomene!

Szolgálati közlemény




Mivel hétfőtől elkezdek dolgozni, ezért lassabban fogom írni a posztjaimat. Előreláthatóan a héten érkeznek a megfelelő rovatos posztjaim, tehát az Inspiráció pénteken, a Szombati szemezgető és a Vasárnapi válasz. Az értékelések közül a Tövisek Királyán dolgozom, de a hétvégére jut a Queen of Someday illetve a Vérzivatar is, ha minden jól megy.

A rovatok ezután rendszertelenül jelennek majd meg a megfelelő napokon, de már gondolkodok egy kéthetes rendben, de ez még kiforrja magát, szóval erről még nem írnék többet.

A publikálást kivettem a molyról és már régóta gondolkodom egy törlésen, amin pár napja megint eszembe jutott, de aztán meggondoltam magam. Az oldalt nem fogom közösségiként számon tartani ezután, tehát csak a polc-illetve a listarendszert fogom használni, tehát aki ott szeretne követni, kérem ne tegye. Oda maximum januártól fogok visszatérni a bloggal. Azért is döntöttem így, mert a moly már régen nem olyan, mint volt anno a kezdetekkor egyrészt. Másrészt úgy érzem, egy kicsit felszabadultabb vagyok így, viszont azt nem tudnám megírni miért, most úgy vélem, ez a legjobb döntés. Ha megtalálom a csillagozás html kódját, akkor azt is kiveszem innen.

Azt hiszem ennyi lenne, hamarosan jelentkezem még!

Mesés ruhák kalandjai


Szerző: Isabel Wolff
Sorozatcím: -
Cím: Mesés ruhák kalandjai
Eredeti cím: A Vintage Affair
Eredeti megjelenés: 2009
Műfaj: felnőtt, romantikus
Fordító: Sánta Orsolya
Oldalszám: 432 oldal
Kiadó: Sanoma Kiadó
Megjelenés: 2012
Ár: 3.300 Ft

  


Fülszöveg:

Phoebe Swift mindig is saját vintage ruhaboltról álmodott. Minden apró részletet eltervezett, és igyekezett a legjobb tudása szerint berendezni új boltját, a legkisebb kalaptűtől egészen az igazi selyem nagyestélyikig. A Vintage Világ megnyitásakor úgy érezte, álmai megvalósulnak. Lelkes vásárlók lepték el a boltot, és egymás után próbálgatták a mesebeli ruhakölteményeket. Phoebe úgy érezte, végre révbe ért, ám múltjának egy tragikus eseménye árnyékot vetett új életére. Egy nap találkozott Thérse-zel, a kedves, idős hölggyel, aki régi, szép és különleges ruhadarabjait kínálja eladásra, egyet kivéve, melytől nem hajlandó megválni. Ahogy Thérse beavatja a kis kék kabát titkába, Phoebe egyre több párhuzamot fedez fel életük történetében, melyek segítségével utat találhat fájdalmai feldolgozásához, és akár egy új szerelemhez is.


,,Csodás hatalommal bír a ruha."

Anno, mikor nézegettem molyon a frisseimet a címen és a borítón akadt meg a szemem. Nagyon kíváncsi lettem erre a regényre és fel is került a várólistámra. Bár nem vagyok ruhamániás, könyvmániás annál inkább, de úgy voltam vele, hogy nem sokszor olvasok ilyen könyveket, miért ne tegyek kivételt? Ezért esett a választásom a Mesés ruhák kalandjaira.

A történet középpontjában Phoebe Swift áll, aki új élete kezdeteként egy új boltot nyit, ahol a vintage ruhákat állítja ki és teszi elérhetővé a vásárlók számára. Stílusosan a nyitásnál kezdünk, ahol megismerkedhetünk Phoebe-vel és a később is szerepet játszó újságíróval, Dannel.
,,Ez az - mondtam magamban -, amit a vintage ruhákban szeretek: a gyönyörű anyagot és a finom megmunkálást, a tudatot, hogy mennyi ügyességet és művészi tökélyt fektettek a készítésükbe."

A történetből hamar kiderül, hogy Phoebe komoly lelki súllyal küzd. Ott van a fájó régi kapcsolata, a bűntudata és az új, építés előtt álló élete, csak hogy ne unatkozzon. Egy nap, a Vintage Világba érkezik egy kérés, egy öregasszony, Mrs Bell szeretné beadni rég nem használt és természetesen a bolt nevéhez hű ruháit, ezért főszereplőnk felkerekedik, hogy eleget tegyen a kérésnek. Az öregasszony egy darabtól nem szeretne megválni, egy kék kabáttól, amelynek története hasonló az árus kisasszonyéval és felelevenítése közben a két hasonló sorsú hölgy rokon lélekre talál a másikban.

A cselekmény szerintem nagyon érdekes volt, igazából szerettem olvasni ezt a regényt, pedig van benne egy pár nehezebb téma is, ilyen például a holokauszt, a családi problémák is sorra kerülnek és természetesen ott van a főszereplő egy egész életen keresztül cipelt bűntudata.
Egy gyerekkorban játszódó prológussal indít a könyv, amelyben Phoebe egy kegyetlen tréfa áldozata lesz barátnője, Em miatt és ennek szerepe lesz a későbbiek során is, bár egy kicsit inverz a viszony a történések között.
,,Amit leginkább szeretek bennük, az az, hogy mindegyiknek saját története van. (...) Néha azon kapom magam, hogy arra a nőre gondolok, aki ezt a ruhát viselte."
A további cselekményre sem lehet panasz, mert akad benne történés dögivel és számomra izgalmas volt. Nagyon tetszett Mrs Bell története és nemcsak ez tartotta az érdeklődésemet magas szinten, hanem például Phoebe múltja vagy a fenti idézethez kötődő vonás, a ruhák története. Amiből sajnos nagyon kevés volt. Igazából én azt vártam, hogy a könyv inkább a múltbeli eseményekre helyezi a hangsúlyt, hogy pontosabb legyek, arra gondoltam, hogy a ruhák meséi elevenednek meg a lapokon és olvashatunk szerelemről, árulásról, féltékenységről, elkésett ajándékról, amik a vintage ruhákhoz tartoznak. Annyi teljesült, hogy történeteket kapunk, de ezek inkább a jelenkor szereplőihez kötődnek és nem a ruhakölteményekhez, sajnos nagyon félrevitt a málnásba a magyar cím, ezért lehet, hogy egy kicsit csalódott vagyok, mert A Vintage Affair angol megfelelő esetében nincs ilyen probléma.

Szerettem még a bolt körüli dolgokról olvasni, ahogy például Phoebe jellemezte a vásárlókat/eladókat, hogy miért is válnak meg a vintage dolgaiktól és arról, a vásárlók vagy csak potenciális vásárlójelöltek életének egy darabja került bemutatásra a történetben és ezeket öröm volt olvasni, nekem nagyon tetszettek az apró mellékszálak és annyi a bánatom, hogy kár, hogy nem jutott több ebből a regénybe. Mert élvezetes volt, ahogy például Phoebe licitál a tárgyakra, vagy arról is szívesen olvastam, hogy egy főnök és annak az alkalmazottja vagy egy jegyespár hogyan viselkedik a boltban és egymással. Bár én nem szeretem ha minden a divat körül forog, élveztem a leírásokat, bár sokszor csak néztem és úgy voltam vele, hogy ,,biztos így van, hogyne" mert annyira értek hozzá. A másik oldal, amivel egy kis problémám akadt, az a kötet leírásainak kis száma. Az ilyen típusú regényeknél szeretem, ha észreveszem, hogy egyáltalán van benne tájleírás vagy bármilyen bemutató jellegű hosszabb szösszenet, itt pedig nem kápráztatott el mondjuk a téli nap halvány derengése, amely... Az ilyen és ehhez hasonló jellemzések hiányát megéreztem, ami nem feltétlen jó, abból a szempontból hogy észrevettem ezt.

Isabel Wolff sok szereplőt mozgat, de mindegyikük érdekes valamiért. Mindenki kapott egy önálló szálat, vagy éppen a válása miatt kesergő anya élete vagy éppen a bűntudattal küzdő férfi képe jelenik meg a lapokon és természetesen az eseményekből következő jellemfejlődés.
A főszereplő számomra szimpatikus volt a terheinek viselési módjával. A folyamatosan visszasettenkedő bűntudata miatt sajnáltam és drukkoltam neki, hogy az élete végül révbe érjen.

Mrs Bell pedig szerencsés, mert SPOILER nem mindenki hajtja örök álomra a fejét lezárt élettel és elsimított ügyekkel. SPOILER VÉGE Egyébként őt is nagyon kedveltem, Phoebe mellett a másik kedvenc szereplőm.

Phoebe egyébként egy licitáláson ismeri meg Milest, azt az embert akinek én drukkoltam és neki van egy kiállhatatlan elkényeztetett pi... hm elnézést lánya, akit meg nagyon utáltam. A férfi normális, csak ne lenne ez a fene nagy illúziója. Roxy, a tini lány, pedig nagyon utálatos.

Dant pedig nem kedveltem, mert egyrészt olyan erőszakosan erőltette rá a főszereplőre az akaratát, számomra egyszer nagyon nyomulós volt, de nem tudok olyan indokot mondani, ami miatt meg tudnám kedvelni a férfit, így maradok Miles-párti, de hát ő sem tökéletes az elvakultsága miatt. A többi szereplő is megérne egy bekezdést, de akkor hol marad a felfedezés öröme, azon blogolvasók előtt, akik még nem mélyedtek el a regényben?
Mint én a könyvesboltban regényekkel: ,,Fogalmam sincs, mikor fogom viselni, csak azt tudom, hogy az enyém kell, hogy legyen. Amikor felpróbáltam ... ez a ruha akart engem!
A sok kedvelt dolog mellett pedig volt olyan része a kötetnek, amelynél egy kicsit könnyes lett a szemem, de ha élőben megkérdezi bárki is, letagadom. Azt viszont nem, hogy összességében tetszett a regény!

Szinte már nekem is kedvem támad vintage ruhákat hordani, az más kérdés, hogy nem állna jól rajtam egyik sem... A Mesés ruhák kalandjai szerintem jó könyv, ajánlom olvasásra, azon hölgyolvasóknak, akik szeretik a divatot, a vintage stílust és az adult literature (felnőtt irodalom) kategóriába tartozó regényeket, mert ez is biztos tetszeni fog. A Sanoma kiadó jelentette meg a regényt 2012-ben és nekem sajnos a magyar borító nem jön be, a külföldiek között található egy-két szép darab is. Lehet, hogy később készítek belőlük egy Borítómustrás cikket...

Milyen könnyen félremehet minden jó szándék... egy kis botlás okozhat egy bukást... miért kell ennek így lennie?

Köszönöm, hogy elolvastad!




Random idézet

Elnézést, mobilról nem tudok képet feltölteni, ezért azt később pótolom. Megtörtént.



Az Átmeneti üresedésre csak azt tudom írni egyelőre, hogy intenzív az élmény és Rowling tud írni!

,,Isten fénye világít minden lélekből."


Helyőrség


Szerző: Ann Aguirre
Sorozatcím: Razorland-trilógia 2.
Cím: Helyőrség
Eredeti cím: Outpost
Eredeti megjelenés: 2012
Műfaj: ifjúsági, sci-fi 
Fordító: Gálla Nóra
Oldalszám: 334 oldal
Kiadó: Fumax Kiadó
Megjelenés: 2013
Ár: 3.095 Ft

      


Fülszöveg:

A trilógia 2. kötete USA Today bestseller lett megjelenésekor, és már 10 országban eladták a kiadás jogait!

Sötét színek, hátborzongató történet… Ann Aguirre könyvét nem lehet letenni! – Gena Showalter, a New York Times sikerszerzője

Pikk egy új világban találja magát. Míg odalent a társai felnőttként, a közösség teljes jogú tagjaként kezelték, a városkában csak egy gyerek a sok közül, akinek az iskolapadban a helye. Pikk képtelen megtagadni magát, hiába igyekszik beilleszkedni a kisváros életébe, makacssága újabb és újabb konfliktusokba sodorja. Ráadásul Fakó is hűvösen és távolságtartóan viselkedik vele, míg Kósza többet akar a puszta barátságnál. Az új környezetben a barátok egyre jobban eltávolodnak egymástól. Pikk nem tehet mást: a maga útját kell járnia, bármilyen fájdalmas és magányos legyen is az.
A tanév végén Pikk őrszolgálatra jelentkezik, hogy a kiválasztottakkal együtt megvédhesse a földműveseket a korcsok egyre hevesebb és kegyetlenebb támadásaitól. Az eseménytelenül induló küldetés azonban váratlan fordulatot vesz. A városlakók által alábecsült korcsok figyelik az embereket. Terveket szőnek és várnak. El akarják pusztítani Megváltás városát, és a végső katasztrófát csak Pikk látja előre…


,,Tiszteletlen és makacs vagyok, azt mondják - hogy megváltozzak, ahhoz a fejemet kéne venniük azt hiszem."

Nem nehéz arról írni, miért szerettem volna olvasni ezt a regényt. Nos azért, mert az első nagyon megtetszett, amit néhány kevésbé szimpatikus vonása ellenére is szerettem, bár az akkori értékelésem nem ajánlom, mert szerintem tiszta béna lett, de hagyjuk is ezt most, nem ez a téma. Ma pedig végre megtaláltam a könyvről írt jegyzetem, így már semmi akadálya annak, hogy megalkossam a véleményem a blog felületén is!

A történet főszereplője Pikk maradt, de most nem a föld alatt kényszerül szembenézni a sors által rászabott kihívásokkal, hanem a felszínen. Nem elég, hogy beilleszkedési problémái vannak a jobb élethez és kevesebb harchoz szokott emberek miatt, hanem ezt tetézi még a korcsok problémája is, mert az eddig is tapasztalt illetve a most még nagyobb mértéket öltő szokatlan viselkedés is megjelenik náluk. Aggasztó dolgok történnek és Pikknek egy férfiuralta világban - ahol a nők maximum csak a kötőtűvel harcolhatnak a fonalak ellen - kell szembenéznie nemcsak az előítéletekkel, hanem a szörnyetegekkel is.


A fenti kisebb ismertetőből is kiderül, hogy számomra mi volt a kötet legkedveltebb vonása, ám nemcsak ennyit tartalmaz a regény. Az elsőhöz képest Ann Aguirre újított és most Pikk teljesen új oldalát mutatta meg. A lány sokkal érzelmesebbre és olvasóhoz közelibbre sikerült, nemcsak a romantika miatt, amelyet a megfelelő jelenetek biztosítottak a megfelelő fiúval, hanem a közösségen belüli harc is szerepet játszott ebben.

Tetszett benne az, hogy a szerző egy új társadalmat mutatott be a második részben, ami teljesen eltér az előző egységben szereplőtől. Az itteni emberek sokkal másabbak, sokkal egyszerűbbek és a szerzői utószóban nem véletlenül történik említés a pennsylvaniai amis közösségre, amelynek talán a Megváltás kolónia lakói lehetnek a leszármazottai, az örökségül kapott viselkedési és társadalmi formákkal... A lakók nem törődnek a veszéllyel, élik az életüket a saját iskolarendszerükkel, az egyéni berendezkedésükkel és az illúzióval, hogy a mutánsok nem árthatnak nekik, mert a katonai létszám megfelelő egy esetleges támadás esetére és különben is, a mutánsok csak egyszerű lények, ostobák, nem is érhetnek fel a nagyszerű emberi értelemhez... ugye? Mert minek a harci képzés, ha van egy sereg, amely leszedi az ostoba hordát...

A társadalom rétegzése lehetett volna egy kicsit bővebb is, talán ezt hiányoltam egyedül a kötetből. Tetszett viszont az iskolai leírás és annak a bővebb taglalása, hogy Pikk hogyan küzd meg az előítéletekkel és a lakók begyepesedett felfogásával. Tehát ez egy társadalomrajz, az amisi közösség életére és a vallásos elfogultságra alapozva, ahol a felnőttek harcolnak a gyermekek pedig felhőtlenül élvezhetik ifjúságukat. Önáltatás ez a javából!

Pikk lázadó szelleme nekem szimpatikus volt, nagyon bírom az erős női karaktereket és ő az volt! Nem tetszett neki, hogy mindent elölről kell kezdenie és nagyon kedveltem azt az énjét, amelyik nem hódolt be, nem dőlt be a látszólagos nyugalomnak, mert a falakon kívül már gyülekezik a horda... Egyúttal ebben a részben Pikk sokkal romantikusabb karakterként tűnt fel és jó volt látni a Young Adult műfaj egy normálisabb szerelmi szállal rendelkező példányát, mert nagyon ki tudok akadni a túlzottan csöpögős és szerelmi picsogáson alapuló történeteken, és itt nem volt ilyen szerencsére. A romantika normális maradt, hála az égnek, hogy nem volt benne szerelmi háromszög, vagy legalábbis az, amit a szerző sejtetett a Helyőrség elején meg az előző kötetben, hamar megoldódott az olvasóknak fizikai fájdalmat okozó hiszti nélkül és én ezt nagyon tudtam értékelni. Pikket most nagyon bírtam és kíváncsi leszek a harmadik részre, vajon mi történik vele illetve a szerelmével. A kapcsolatuk ebben a részben érdekesre sikerült, mert egy kicsivel több pluszt tartalmazott, mint általában szokott az ilyesmi. Pikk vadász és mint olyan, nem feltétlen volt jelen a komolyabb érzelmi kötődés eddig az életben és ez is olyan rész, mint mikor az elsőben először nézett szét a felszínen. Ezen a területen is van mit tanulnia és többek között attól érdekes a kötet, hogy ezt hogyan csinálja.
,,Te jó ég, szörnyülködtem magamban, hát miért nem kérdezik meg nyíltan? Úgy tűnik, hogy a fejlett izomzat nem feltétlenül jár együtt a tiszta fejjel és a logikus gondolkodással."
Ebből a bekezdésből is lehet látni, hogy a romantika és a társadalmi alapozás elfoglalja a kötet nagy részét, így nincs benne olyan sok harc és feszült helyzet. Hangulatilag nem olyan erős, mint az előző része, mert most nem hatott úgy rám, viszont nekem ez a kötet sokkal jobban bejött, mint az első. Ami izgalmasabb és akciódúsabb jelenet viszont előjött a kötetben, mind nagyszerű volt!

Pikkhez kapcsolódva még le kell írnom azt, hogy egy összetettebb személyiséget kapott, mint az első kötetben. Ő mutatta meg azt, hogyan kell szembenézni a hibáinkkal, a múlttal és hogy meg kell próbálni belegondolni magunkat a másik helyzetébe, hogy megpróbáljuk megérteni és tanulni a hibákból. Ezért is szerettem nagyon ezt a regényt, na meg a felvetődött morális kérdésekért...

A szerző egy olyan fordulatot hozott a kötetbe a zombikkal kapcsolatban, ami ritka az ilyen regényeknél, vagy legalábbis én még nem olvastam hasonlót, és annyira kíváncsi vagyok a magyarázatra, úgy mint ahogy a Töredékek olvasása után vágyam a Romokra. Nagyon kíváncsi vagyok a magyarázatra, mert Aguirre elhúzta az orrunk előtt a mézesmadzagot, de azt luxus leírni, hogy mi történt, a fenébe is. A Fumax kiadó a sírba visz az olyan könyveivel, ahol megveszek a folytatásért, mert nem tudom a miérteket...
Arra vagyok szörnyen kíváncsi, hogy egy: mi történt? Miért vannak korcsok? Kettő: Ann Aguirre el fogja-e rontani a magyarázatot valami bődületes butasággal? Bízom benne, hogy nem így lesz, mert a második szerintem sokkal jobbra sikerült, mint az első, csak nem romlik a színvonal...
,,Nem a túlélésről szól a dolog. Ez már háború." 
A másik három főszereplő közül Fakó kötet végi viselkedésén gondolkodom azóta, mióta olvastam a regényt. Biztos, hogy erről később is lesz leírás, ezért ezt a kérdést most napolnám, bár lehet hogy sosem tudjuk meg mi történt vele. Fáj a szívem érte, de lehet szemét vagyok, mert idegesít is, hogy nem beszél róla és nem tudom a teljes sztorit. Nemcsak a főszereplővel éreztem együtt, hanem egyéb szimpátiát is kiváltott a regény, ilyen volt Oaks mamáról olvasni, én őt nagyon kedveltem.
,,Tapasztalatból tudtam, micsoda kincs a derűlátás; ha nem bízunk benne, hogy a dolgok egyszer jobbra fordulnak, az első komolyabb akadálynál elbukunk."
Tegan szerintem keveset szerepelt és számomra most Kósza sem volt olyan hangsúlyos, de hát jön a következő rész, szóval tutira több és komolyabb szerepet kapnak később, én meg addig lerágom tövig az ujjaim, mire megtudom mi a vége. Bár amilyen mazochista vagyok, előbb kiélvezem, hogy megvan a regény, majd hosszú birtoklás után veszem kézbe. Ez amúgy normális?

Összességében egy szerintem nagyon jó folytatást kaptunk Ann Aguirre írónőtől, remélem a harmadik rész hozza vagy éppen túlszárnyalja ezt! Bízom benne, hogy így lesz!

A kötet a Razorland-trilógia második része, a harmadik Horda címmel hamarosan megjelenik a Fumax kiadónál. A második 2013-as évjáratú, nagyon szép kiadású, tetszetős, bár az első regény borítós extrája elmaradt, minden szemrehányás nélkül írom. Egy pohár szörppel ajánlom.

Köszönöm, hogy elolvastad!





UI: A következő Borítómustra témája a Helyőrség, ez pedig pár nap múlva lesz esedékes.

- Copyright © A művészet nyelve - Himitsu - Powered by Blogger - Designed by Himitsu -