A Ragadozó városok sorozatinfója:
1. Ragadozó városok
2. A ragadozó aranya
3. Pokoli gépezetek
4. Setét puszta

  

---

Sokáig nem figyeltem fel a Ragadozó városokra, de azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül, mert a film megjelenéséig az ismeretlen kategória szócikke alatt létezett hazánkban, vagyis senki még csak nem is hallott róla. Tudta-e valaki, hogy 2001-ben kiadta az Animus itthon? Na ugye! Engem egyébként először a borító fogott meg, majd ahogy ránéztem a fülszövegre, egyből felkeltette az érdeklődésem a leírás, mert hát a városok felzabálják egymást! Hogy lehet egy ilyen alapra nemet mondani? Ezért várólistára került és csak a szokásos szövegem írhatom ide: egy ideig kerülgettem, nézegettem a kiadását és bele-bele olvastam, de sokáig nem jött meg hozzá igazán a kedvem. Majd az egyik napon mégis: végre leemeltem a polcról és akkor már rátaláltam a történetre és sikerült ráhangolódnom.

A történet szerint Tom egy harmadosztályú történésztanonc, aki a kezdet kezdetén éppen London múzeumának természettudományi részlegében törölgeti a port. Unalmában képzelgésekkel tölti el az időt addig, míg a város megrázkódik, amire viszont már  érdeklődéssel figyel fel és tudja is mit jelent: egy újabb prédát, egy kisebb települést, amelyik éppen az épsége érdekében szedi a kerekeit, úgy is mondhatnánk, hogy itt nem ember embernek farkasa, hanem város városénak. Szóval a főhősünk a felettese tiltása ellenére megnézi az üldözést és a vadászatot, de büntetésből a Gyomorba kerül, ahol alantasabb munkát kényszerül végezni. Egészen Valentine, a híres történész és lánya, Katherine érkezéséig, ahol olyan eseményeknek lesz szemtanúja, amiért nem maradhat szeretett városában. Közben hozzá társul Hester, akinek a céljai között szerepel az, hogy visszajusson és összefognak, hogy legalább ezt, a céljaik egyelemű metszetét megvalósíthassák. Közben egy olyan háborúban találják magukat, ahol a Guruló Városok Elleni Liga és a mozgásban lévő települések között magasra csap a gyűlölet lángja és ez az ellentét sok áldozatot ígér mindkét oldalon.

Alapvetően tetszett ez a sztori... hát gondom azért volt vele. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük a pozitívumokkal!

Hazánkban ritkán jelenik meg steampunk könyv nagy sajnálatomra... kár, mert nagyon kedvelem ezt a kategóriát. Elsősorban a világképe miatt, ami a Ragadozó városoknál elég erős fantáziára utal, mármint a környezet kidolgozása egészen kreatív. Úgy értem ott vannak a guruló városok, amik a fejlődést abban látják, hogy folyamatosan mozognak és ez egy kicsi áthallás is lehet a mai, rohanó világunkra, ahol sokan nem tekintik a másikat egyenlő félnek, hanem felzabálandó, kihasználandó áldozatoknak. A regény világképe ezért nagyon izgalmas. Már az első oldalaktól kezdve sokat foglalkozik a világépítéssel és rengeteg kérdést vet fel ezzel kapcsolatban, amelyekre válaszol előbb vagy utóbb és ez jó, mert egyáltalán nem jut eszembe olyan, hogy felmerült bennem valami és nem kaptam rá magyarázatot. Például engem nagyon érdekelt, hogy mi történik azokkal, akik egy felzabált városban rekednek? Meghalnak, vagy rabszolgák lesznek, vagy mi lesz a sorsuk? Erre, más kérdésekkel együtt, kitér az író. Emellett pedig különös gondot fordít a városok helyzetének bemutatására, a Guruló Városok és az azok ellen tevékenykedő Liga közti ellentét felvillantására, elmélyítésére és úgy a környezetre, arra a posztapokaliptikus világképre, amelyben azt hiszik, hogy jelenkorunk egy-két ismert alakja az elmúlt kor egy-egy istene (volt). Úgyhogy egy kifejezéssel élve, nagyon szerettem olvasni a környezetről, a főhősök kalandjairól, ami által láthatjuk a világ többféle arcát és oldalát.

A kötet akciódús és kész adrenalinbomba az egész. A fenti jó tulajdonsága mellett, ami a környezetre vonatkozik, még azt is eléri, hogy ne akarjam lerakni Tomék kalandjait. Ez a világ veszélyes és ha valaki nem protezsált, vagyis nincs egy biztos támasza, könnyen a társadalom perifériáján találhatja magát, vagy akár egy sokkal rosszabb helyzetben. Katherine, az elismert történész lánya egy ilyen szerepben él, amivel pedig a városok belső társadalmába láthatunk bele egy kicsit. Ezt pedig szintén nagyon szerettem. London tele van érdekes és szörnyű dolgokkal és ehhez kapcsolatban le kell írni, hogy a regény nagyon naturalisztikus és a szerző olyan jeleneteket pakolt a könyvébe, amit nem vártam tőle. Nem minden YA löki ki magából a kegyetlenséget, de a Ragadozó városok ezt különösen nem teszi, sőt magához öleli azt és ezt bár Tomék is mutatják, a leginkább Katherine az, akinek szemén keresztül a városra jellemző kettősség látható.


A regényben tetszik továbbá a mellékkaraktereke nagyszerűsége. Még engem is meglepett mennyire szimpatizáltam a történészek kasztjával, vagy akár az érzékeny és nagyszerű Katherine-nel, vagy a már főhősnek vehető Hesterrel, aki a bosszú egy hidegen tálalt formáját igyekszik megvalósítani ilyen vagy olyan eredménnyel, de egy fontos utat jár be és bebizonyítja, hogy egyetlen pillanat hogyan tudja valaki életét teljesen megváltoztatni. Olvasás közben a történészek rendjét a jószívű helyettes vezető, Pomeroy miatt szerettem meg, de akár a többiek kicsit karikatúrába hajló, viszont bátor és fantasztikus személyisége szintén közel került hozzám, szívesen elidőztem volna még a kasztnál és a felfedezéseiknél. Vagy akár a kasztok történetéről is olvastam volna még! A mérnökök és a történészek, vagyis a haladás és a hagyományokhoz való visszatérés áthallásos konfliktusa létezik esetükben, de mennyi érdekes kérdés és történet! Mennyi mindent el lehetne még mesélni, igaz Philip Reeve?

Innen indul viszont a lejtmenet, mert ha mindenkit jobban kedveltem, mint a főszereplő Tomot, akkor ott egy kis baj akad. Bárkiről, tényleg bárkiről szívesebben olvastam, mint erről a főhősről, mert annyira nem emlékezetes és túlságosan jó akar lenni. Benne egyesül a YA jellemzők olyan hada, amit nem szeretek egy ideje és kicsit türelmetlenül veszem jelenlétüket, például bennem nagyon az maradt meg, hogy a két lányhoz képest, akik mellette szerepelnek, sokkal gyengébb személy, meg kicsit unom már, ha a főszereplőnek az a dilemmája, hogy mindig helyesen akar cselekedni, így emiatt is írom, hogy Hester szálát ezerszer jobban szerettem olvasni - ugye sokan kapnak saját nézőpontot. Sajnos ahhoz, hogy Tom karaktere így csapódjon le bennem, a stílust is társítom. Egyrészt a szerző nagyon rohan, másrészt pedig nem mindig mutat meg folyamatokat, csak leír, kifejtés nélkül és pont azokat, amik érdekeltek volna. Kár érte.

Sokáig azt hittem, hogy inkább lefelé fogom kerekíteni az előző bekezdésben leírtak miatt a véleményemet összegző pontszámot, de nagyot tévedtem! A vége felé az író rátalált a kegyetlenebbik énjére és  így emiatt írhatom, hogy mostanában ilyen érzelemszilánk pillanatokat nem éltem át a regények olvasása során és az egyik ilyen a "gonosz" karakterünkhöz kötődik. Ügyes! A szerző fantasztikusan, na meg sokkolóan bánik a mondatokkal az utolsó pár oldalon, ami nagy teljesítmény. Többet is írnék, de a spoilermentesség miatt nem teszem, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy Philip Reeve egy szadista alak és akkor szerintem mindent elmondtam.

Tehát összességében azt tudom írni, hogy bár akadnak a regénynek hibái, sok vonása szerethetővé teszi, például az, hogy itt városok esznek városokat, na meg a többnyire kedvelhető és érdekes karakterek, illetve az, hogy izgalmas a világa, jó benne barangolni a hőseinkkel. Úgyhogy ajánlom a YA kötetek kedvelőinek! Na meg akkor, ha érdekel egy steampunk világ!